Lepkebáb - Borcsa Fiala

11.26 €

Liza világa kerek és biztonságos. Aztán kiderül, hogy mégsem annyira tökéletes, mint hitte, de hát legkésőbb kamaszkorában mindenki rájön erre. Arra viszont nem számított, hogy egy szokványos délutánon megnyílik alatta a padló, elnyeli a sötétség, és kezdetét veszi végtelennek tűnő, világokon, veszélyeken, kemény próbatételeken keresztül vezető útja. A megpróbáltatások során súlyos kérdésekben kénytelen dönteni: élet, halál, becsület, felelősség. Egy különös házban bepillanthat a lehetséges jövőjébe, és egy szigeten megtalálja a szerelem is. De Liza haza akar térni. Mindenáron. "Semmi másra nem vágyott, csak hogy végre otthon legyen, a szobája biztonságos fészkében. Ahol minden sarkot, foltot, párnahuzat tapintást, parketta nyikorgást, fűtéscső csordogálást, és napszítta fa illatot még a tenyerénél is jobban ismer. Otthon végre ledőlhet az ágyában, és átgondolhatja ezt az újdonság lavinát, ami ma történt körülötte. Persze, amikor Liza zavart búcsút intett a barátnőinek, hogy hazameneküljön az ismerős közegébe, azt még csak nem is sejthette, hogy az igazán megrázó változások éppen odahaza fogják érni. És onnantól fogva már soha többé nem lesz semmi ugyanolyan."

Podobné produkty

Liza világa kerek és biztonságos. Aztán kiderül, hogy mégsem annyira tökéletes, mint hitte, de hát legkésőbb kamaszkorában mindenki rájön erre. Arra viszont nem számított, hogy egy szokványos délutánon megnyílik alatta a padló, elnyeli a sötétség, és kezdetét...
7.32 €
Az étel nem puszta táplálék, jóval több, mint az összetevői, a fűszerek, húsok, zöldségek, szószok, amelyeket egy fazékban összerotyogtatunk. Étellel gondoskodhatunk egy másik emberről, de érzelmileg zsarolhatjuk is vele. Étellel udvarolhatunk és étellel kapcsolódhatunk...
14.08 €
András, negyvenes férfi, szép karrier, feleség, két gyerek - minden, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Ő azonban egy ideje mégsem elégedett. Kicsinek, szűknek érzi a mindennapokat. Nyomasztja a mindenhonnan érkező felelősség, a sok teher, a megfelelés. Fiatal...
6.76 €
Végre itt a vakáció, kezdődhet a várva várt túra! A kalandor múltú és természetű Berci papa és természetimádó unokája, Dani nekivág a vadregényes Bodrogköznek. Útba ejtik Sárospatakot, ahol Berci papa a diákkorát töltötte, s ahol néhány rég látott ismerős is...
6.48 €
A Kecskés-szigeten mostanában igazán szokatlan és rejtélyes dolgok történnek. A nádi billegetők eltűnése, furcsa nyomok az iszapban, egy holttest a sziget közelében... Hogy nem hallottál még a Kecskés-szigetről? Sem Bona Petiről és fantasztikus álomfejtő képességéről?...
5.61 €
A Kecskés-szigeten mostanában igazán szokatlan és rejtélyes dolgok történnek. A nádi billegetők eltűnése, furcsa nyomok az iszapban, egy holttest a sziget közelében... Hogy nem hallottál még a Kecskés-szigetről? Sem Bona Petiről és fantasztikus álomfejtő képességéről?...
11.26 €
Végét járja a tél, mégis egyre nagyobb és sötétebb ködfelhők ülnek Budapestre. Károgó, agresszív varjak özönlik el a várost. A kapualjak mélyéről acsargó, fekete loncsos kutyák bukkannak fel váratlanul. A tinédzserek javát rémálmok gyötrik, és hullafáradtan...
7.88 €
1860: az ifjú Oroszlán Bálint megszökik az akasztófa alól, betyárnak áll, és beveti magát a Bakony rengetegébe. 2023: egy iskolai csőtörés miatt online oktatásra kényszerülő Bíró Kadosa lecuccol erdész nővéréhez, és felfedező útra indul a Bakony rengetegébe....
11.26 €
Egy régi faládikóban rejtőző térkép... Egy titkosírással írt üzenet... Egy tetovált nagymama, aki kiszuperált cirkuszi kocsival járja a Balaton-felvidéket... Ki ne vágyna egy duplán rejtélyes nyárra? Krisztinek és Hubának különféle kódokat és találós kérdéseket...
6.17 €