Leonard Cohen - Jeff Burger (szerk.)

8.45 €

41 év, 26 interjú, 19 vers angolul és magyarul. Elegáns és előzékeny társalgó, az interjúk szerzői ezt szinte egységesen tanúsítják. Viszont keselyűként csap le a jó kérdésekben rejtőző szellemi prédára. Persze hogy finoman narcisztikus, amikor a szellemi teljesítményéről van szó, mégis végtelenül szerény, és híján van az üres öntetszelgésnek és önkímélésnek. Sose álszent, mindig szókimondó. Müller Péter Sziámi. Az ember, aki ezekből a beszélgetésekből kirajzolódik, éppolyan bonyolult és meglepő, mint a karrierje. Kijelenti, hogy nem kedveli a beszédet, ugyanakkor időnként kifejezetten bőbeszédű. Éveken át szinte bárkinek, időbeli korlátozás nélkül nyilatkozik, majd hosszú évekre visszahúzódik egy zen kolostorba, és egyáltalán nem ad interjút. A legtöbb újságíró elbűvölő úriemberként emlegeti, de néhányan szóvá teszik megkérdőjelezhető viselkedését és részeg locsogását. Cohen érzelmi állapotai éppoly változatosak ezekben a beszélgetésekben, mint a témái, hangulatait mégis nehéz kiolvasni belőlük. A fiatal és a középkorú Cohen hol gunyoros, hol cinikus vagy éppen játékos. És mintha nem is lenne egészen őszinte, talán még magával sem; olykor inkább szerepel, ahelyett hogy szívből szólna. De legalább következetesen érdekes, még ha ismétlésekbe, netán önellentmondásokba keveredik is. Aztán a 90-es évek végén eljön egy pillanat, amikortól kezd úgy viszonyulni mindahhoz, amit korábban mondott, mint valami fedősztorihoz. Innentől egyre inkább lerántja magáról a leplet, sokkal nyíltabban beszél a depressziójáról, a apcsolatairól és a pályafutásáról. Jeff Burger. Tinédzser koromban én voltam az egyetlen a társaságomban, aki hallgatta őt, méghozzá buzgón, mindennap, az iskola után. Úgy éreztem, hogy a barátom, és ezen az érzésen a találkozásunk sem változtatott. Suzanne Vega Leonard Norman Cohen (1934) kanadai költő, regényíró, énekes és dalszövegíró. Korunk egyik legjelentősebb előadóművésze. Jeff Burger író, újságíró, szerkesztő, a Springsteen on Springsteen című könyv szerkesztője. Rendszeresen publikál a Barrons, a Family Circle, a GQ, a Los Angeles Times és a Readers Digest magazinokban. Ridgewoodban (New Jersey) él.

Podobné produkty

Ídra szigete, 1960. A fiatal Leonard, akinek legnagyobb vágya, hogy híres író legyen, megismerkedik Marianne-nal és a férjével. Tanúja lesz a házasságuk összeomlásának, és miközben odaadóan törődik a mélyen megsebzett Marianne-nal, egymásba szeretnek. Azonban...
16.87 €
This anthology contains a cross-section covering his career, including such legendary songs as "Suzanne", "Sisters of Mercy", "Bird on the Wire", "Famous Blue Raincoat" and "I'm Your Man" and searingly memorable poems from many collections including "Flowers...
18.9 €
From Leonardo Da Vinci to John Dee and Comenius, from George Eliot to Oliver Sacks and Susan Sontag, polymaths have moved the frontiers of knowledge in countless ways. But history can be unkind to scholars with such encyclopedic interests. All too often these...
26.5 €
Dárkové vydání autorizované biografie Leonarda Cohena zdobí CD s devíti Cohenovými hity v podání zpěvačky Barbory Mochowe a smyčcového kvarteta Unique Quartet. Nechybí mezi nimi slavné Hallelujah, Take This Waltz či Suzanne. Barbora Mochowa je výrazná mladá...
54.84 €
Audiokniha I'm your man: Život Leonarda Cohena, kterou napsala Sylvie Simmonsová. „Když mi řekli, že jsem kohen, věřil jsem tomu. Nebral jsem to jako bezvýznamnou informaci.“ Biografie literáta a písničkáře, jehož židovské příjmení („kněz“) předurčilo promlouvat...
22.76 €
Sbírka písňových textů, básní a deníkových záznamů sice vyšla až po autorově smrti, na jejím uspořádání se však písničkář a básník výrazně podílel do jisté míry tak lze knihu považovat za jeho umělecký testament. A testament je to vskutku velkolepý a reprezentativní,...
19.14 €
THESE POEMS AND NOTEBOOKS ARE THE LAST WORD FROM THE LATE, GREAT LEONARD COHEN The Flame is a stunning collection of Leonard Cohen's last poems and writings, selected and ordered by Cohen in the final months of his life. The book contains an extensive selection...
28.95 €
Leonarda Cohena zná celý svět především jako hudebníka a zpěváka; ne každý už však ví, že geniální kanadský písničkář měl původně literární ambice. Právě o tom vypráví jeho prvotina z roku 1963 silně autobiografický román Oblíbená hra, po němž Cohen o tři roky...
16.39 €
An uncovered novel from the world's greatest lyricist Leonard Cohen. In A Ballet of Lepers Leonard Cohen explores themes that would come to permeate his later works - shame stemming from feelings of unworthiness; sexual desire, in all its sacred and profane...
25.95 €