Lendülj túl a holtponton! - Adam Alter

13.8 €

Holtpontra jutni nem hiba, hanem a sikerhez vezető út egyik állomása. Időről időre úgy érezzük, hogy valamilyen területen megrekedtünk. Életközepi válsággal küszködünk, alkotóként holtpontra jutunk, megragadunk egy rossz munkahelyen, vagy egy szétesőfélben lévő kapcsolatot próbálunk megmenteni. Ilyenkor általában aggodalom, bizonytalanság, félelem, harag és fásultság kavarog bennünk. Pedig megfelelő hozzáállással és tudatossággal akár profitálhatunk is ebből a bénult állapotból. Adam Alter a New York-i Egyetem marketing- és szociálpszichológiaoktatója két évtizede tanulmányozza, hogyan rekednek meg az egyének és szervezetek, és miként törnek ki a tehetetlenség állapotából. Tudományos kutatásokból, lenyűgöző élettörténetekből és interjúkból vett példákkal szemlélteti, hogy az akadályok mellett számos nagyszerű „kimozdító” tényező vesz körül bennünket, csak észre kell vennünk őket. Gyakorlati módszerei segítségével nemcsak a legambiciózusabb céljainkat érhetjük el, hanem az elakadásokat áttöréssé változtathatjuk az üzleti életben, a művészetben, a sportban vagy a személyes kapcsolatokban.

Podobné produkty

Egy csapat katona érkezik a Kiskőrös mellett lévő egykori katonai laktanyához. A létesítmény területéről segélykérést észleltek. Azonban, mire odaérnek, nem találnak mást, csupán egy maroknyi túlélőt, hatalmas pusztítást, és élőholtak tömegét.Egy katona, Andrássy...
5.61 €
A jóslat beteljesedett: a világ többé már nem az embereké. A rothadó tetemek hordái ott vannak mindenhol és fékevesztett vérengzés kíséri útjukat. Alig pár ezer katona és menekült él együtt, mégis elszigetelten a kecskeméti légibázison. Az ellentétek és a feszültség...
8.14 €
Képzeljük el, hogy annak idején a magyarok bejövetele a Kárpát-medencébe nem az eddigi ismereteink szerint történt. Képzeljünk el egy alternatív valóságot, amelyben őseink esetleg nem az általunk ismert időszakban foglaltak hont, esetleg gyökeresen másképp...
6.99 €
Kniha se zabývá texty z anglicky psaných literatur, které svým způsobem zpochybňují fiktivní, osobní či akademické žánrové konvence ve vztahu k literární auto/biografii, a spíše upozorňují na mnohoznačnost způsobů psaní o životě a konstruování subjektivity....
13.6 €
Hörbuch Eragon - Der Auftrag des Ältesten von Christopher Paolini. Geschunden, aber siegreich war Eragon aus der Schlacht gegen König Galbatorix' Urgal-Armee hervorgegangen. Doch der Auftrag des gefallenen Vardenkönigs, über sein Volk zu wachen, damit es nicht...
16.95 €
„Az Új honfoglalás – Orbán országa című könyvem a rendszerváltás utáni történelem rövid áttekintését követően elsősorban a Fidesz-korszakkal...
5.61 €
Monografie Pavly Jonssonové dokumentuje a interpretuje hlavní trendy české hudební alternativy osmdesátých let. Představuje činnost Jazzové sekce a významné postavy širokého spektra tehdejší paralelní hudební kultury. Vhled přímé účastnice, hloubkové rozhovory...
7 €
"Én, Miss Agatha Caroline Morton, találtam meg a bizonyos gyilkos fegyvert!" Ez a felfedezés különös módon nem ijedelemmel, hanem izgatottsággal tölti el a tizenkét éves Aggie-t, aki egy tengerparti kisvárosban éli az angol kisasszonyok életét. Ráadásul nemcsak...
15.46 €
Nehezen motiválod magad? Úgy érzed, elakadtál, és képtelen vagy elvégezni a legfontosabb feladataidat? Nem tudod hosszú távon fenntartani a motivációt? Ha igen, itt az ideje, hogy változtass, és visszaszerezd a motivációd! Thibaut Meurisse segít neked abban,...
16.87 €