Lélekrablók - Ákody Zsuzsa

7.01 €

Két gyermekkori traumával küzdő fiatal megrázó története. Egy fiú és egy lány. Vajon a sors és a döntéseik megengedik-e, hogy rátaláljanak a gyógyulásra, egymásra, a boldogságra? A fiú, Gyurka bizalma a felnőttekben akkor rendül meg, amikor fény derül születésének különös körülményeire. Ettől kezdve egyedül Istenben hisz, s a papi hivatásban látja kiteljesedni életét. Ötödéves szeminarista, amikor megmenti egy öngyilkosjelölt életét, s a katolikus kispap és a joghallgató között barátság szövődik. A lány ugyanabból a kis faluból származik, mint a pap. Kunigunda még csak kilenc éves, amikor gyermeki ésszel felfoghatatlan szörnyűség történik vele. Agya amnéziával védekezik a lélekrablás ellen, de sérülése nem múlhat el nyomtalanul. A barátságos, szeretetreméltó kislányból hideg, számító nő lesz, aki vonzó külsejét kihasználva gázol át embereken és érzelmeken. Aztán mégis szerelmes lesz, s a szerelem felébreszti a lelkiismeretét, de lehet, hogy már késő... A mű, Ákody Zsuzsa ötödik regénye, közel háromszáz pályázó közül első díjat nyert az Atlantic Press Kiadó országos női regénypályázatán.

Podobné produkty

Két gyermekkori traumával küzdő fiatal megrázó története. Egy fiú és egy lány. Vajon a sors és a döntéseik megengedik-e, hogy rátaláljanak a gyógyulásra, egymásra, a boldogságra? A fiú, Gyurka bizalma a felnőttekben akkor rendül meg, amikor fény derül születésének...
9.83 €
Ebben a válogatáskötetben Popper Péter legjobb előadásai közül került összegyűjtésre tíz, melyek megmutatják, milyen végtelenül színes egyéniség és bölcs, jó humorú tanító volt a nemrég elhunyt pszichológus. Az elgondolkodtató, szórakoztató fejezetek hétköznapi...
12.19 €
Ebben a válogatáskötetben Popper Péter legjobb előadásai közül gyűjtöttünk egy csokorba tízet, melyek megmutatják, milyen végtelenül színes egyéniség és bölcs, jó humorú tanító volt a nemrég elhunyt pszichológus. Az elgondolkodtató, szórakoztató fejezetek hétköznapi...
6.89 €
Dr. Csernus Imrét nem kell bemutatni senkinek - mégis csak kevesen ismerik igazán. Az egész ország találkozott már vele a televízió képernyőjén, hallgatta előadásait, vagy olvasta könyveit. A csupa szív, szókimondó doki régóta segít a lelki gondokkal küzdőknek....
14.08 €
Katrina Smythe 18 éves, középiskolába jár és egy éve élőhalott. Ez a legjobb dolog, ami valaha történt vele. Úgy érzi, végre illik a boszorkányokból, vámpírokból és vérfarkasokból álló családjába. Hab a véres tortán, hogy erősebb, gyorsabb és kitartóbb lett,...
16.87 €
Az Én, a nő minden lapja színtiszta érzelem. Agárdi Zsóka ködösítés nélkül közelíti meg azokat a cseppet sem kézenfekvő és evidens érzéseket és vágyakat, mint a szerelem, a hűség, a kötődés és a küzdeni akarás. A kötetből olyan tisztaság és erő sugárzik, ami...
11.26 €
Nem kell megva´ltani az eleset embert, nem kell az e´rzelmi intelli- gencia´ja´t no¨velni, nem kell pe´nzt adni, nem kell tudatosabba´ ten- ni, vagy rezge´sszintje´t emelni........csak annyit kell, hogy segi´tsu¨nk! Egyre´szt segi´tettu¨nk egy....emberen, o?...
5.61 €
ELENAMeg kellett volna halnom.A világ, amiben élek, nem hibázik.Nem hagy tanúkat.Ő hagyott életben, de ez nem kegyelem, hanem annál sokkal rosszabb.Mert most már tudom, ki ő. És azt is, hogy mit kellett volna tennie.GORANNem szoktam hibázni.Nincs második esély,...
10.7 €
Sokan ?nem értjük még magunkat sem – vajon mi a bajunk, mikor elvileg elégedettek lehetnénk? Úgy látjuk, hogy másoknak sokkal súlyosabbak a gondjaik, miközben azt érezzük, hogy bennünk van a hiba, vagy abban, amit csinálunk, amiért nem tudunk fölszabadultabb...
7.86 €