Leborotvált ország - Péter Pető

15.49 €

"Az újságírás legmélyebb hite mégis az, hogy igenis van igazság, szabadság, valóság. Nem tudom, közelebb értünk-e hozzájuk azzal, hogy cikkeket válogattam. Mindenesetre amikor válogattam, arra törekedtem, látható legyen az a ma már beláthatatlan távolság, amelyet megtettünk eddig az Orbán-rendszerben." Pető Péter, a 24.hu főszerkesztője új kötetében a Fidesz négy kormányzati ciklusának évei alatt született publicisztikáiból válogat. A Leborotvált ország személyes krónika és politikai cikkregény is egyben. Egyrészt egy újságíró felnövéstörténete, amelyben a fiatal baloldali szerzőből a szakmát szenvedélyesen szerető hírlapíró válik, másrészt egy korszakról szól: az Orbán-rendszer kiteljesedéséről. Miként változott az ország, hogyan alakult át a közbeszéd, és hogyan kopott ki a szavakból az igazság, a szabadság és a valóság jelentése? A válogatás a Népszabadságban és a 24.hu-n megjelent cikkekből rajzol ívet, a személyes és közéleti utazás annak lenyomata, miként lett a hazánk az évek során egy egyre idegenebb, leborotvált ország. A szerzőről: Pető Péter (1984), hírlapíró, a 24.hu főszerkesztője, a Népszabadság korábbi főszerkesztő-helyettese. Bossányi Katalin-, Junior Prima-, Minőségi Újságírásért-, Németh Gyula-díjas újságíró, a Reporters Without Borders nemzetközi sajtószabadság-díjának jelöltje, a European Young Leaders 2024-es évfolyamának tagja. A Leborotvált ország a tizedik kötete, korábban jelentek meg regényei, politikai esszéi egyaránt.

Podobné produkty

A regény egy trilógia második része. A Nyolcadik kerület címen 2019-ben megjelent első rész a 2015. nyári-őszi menekültválság idején játszódik Budapesten, főhőse Kovács...
6.73 €
A regény – egy készülő trilógia első része – a 2015. nyári-őszi menekültválság három napján játszódik Budapesten. Kovács Baltazár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság...
6.45 €
Hogyan lett Budapest lüktető, modern, kozmopolita városból németek által megszállt, oroszok által porig bombázott romhalmaz? Hogyan lett az európai zsidóság egyik központjából a nyilas rémuralom színtere? És legfőképp: ki tett a legtöbbet azért, hogy mindez...
13.8 €
Hogyan lett Budapest lüktető, modern, kozmopolita városból németek által megszállt, oroszok által porig bombázott romhalmaz? Hogyan lett az európai zsidóság egyik központjából a nyilas rémuralom színtere? És legfőképp: ki tett a legtöbbet azért, hogy mindez...
21.12 €
Budapest, autumn 1943. Four years into the war, Hungary is allied with Nazi Germany and the Hungarian capital is the Casablanca of central Europe. The city swirls with intrigue and betrayal, home to spies and agents of every kind. But Budapest remains at peace,...
17.99 €
V čase, keď Európska únia spúšťa volebnú kampaň na prvého prezidenta Európy, v Budapešti brutálne zavraždia Miklósa Farkasa. Jeho vnuk Alex, ktorý je novinár, sa rozhodne záhadné úmrtie objasniť. Odhalí chladnokrvné nemecké sprisahanie naplánované eš te počas...
11.4 €
V čase, keď Európska únia spúšťa volebnú kampaň na prvého prezidenta Európy, v Budapešti brutálne zavraždia Miklósa Farkasa. Jeho vnuk Alex, ktorý je novinár, sa rozhodne záhadné úmrtie objasniť. Odhalí chladnokrvné nemecké sprisahanie naplánované ešte počas...
8 €
Esterházy Péter cikkeiből tizenöt év után jelenik meg újabb kötet, Az olvasó országa. A 2003 és 2016 között keletkezett írások a közelmúlt és a jelen Magyarországáról szólnak, akár a szigorú figyelem soha nem leegyszerűsítő élével, akár az öröm összetéveszthetetlenül...
11.8 €
Esterházy Péter cikkeiből tizenöt év után jelenik meg újabb kötet, Az olvasó országa. A 2003 és 2016 között keletkezett írások a közelmúlt és a jelen Magyarországáról szólnak, akár a szigorú figyelem soha nem leegyszerűsítő élével, akár az öröm összetéveszthetetlenül...
19.35 €