Lanzarote - Michel Houellebecq

5.35 €

Az ember akkor is elmegy nyaralni, ha nem tartozik a gazdagok közé, és így eleve nem juthat el a legvonzóbb helyekre; és akkor is, ha kedve sincs az üdüléshez. Mert ha szeretnénk, ha nem, valamit mégiscsak muszáj csinálni, ha már megszülettünk. Houellebecq ötödik ikszbe lépett főhőse a Kanári-szigetek északkeleti részére, Lanzarote-ra fizet be egy útra. Hogy mi található itt? Egy-két vulkán, nemzeti park, meg strand strand hátán. Amiről ebben az elbeszélésben olvashatunk, az távol áll a road movie-k pergő világától. Annál érzékletesebben, pontosabban, és már-már kérlelhetetlen őszinteséggel tudósít viszont arról, hogy a modern ember miként próbál értelmet szerezni napjainak, hogyan tölti el kénytelen-kelletlen a kiszabott időt. Kétségbeesett küzdelem ez, hiszen a főhős, valamint a nyaralás során szinte véletlenszerűen mellé sodródó néhány férfi és nő lelke ugyanolyan sebzett és sivár, mint maga az üdülésre kiválasztott táj. A Lanzarote éles szemmel megírt, szarkasztikus vízió, mely az emberi természet végső mozgatórugóit vizsgálja. Miközben a Goncourt-díjas szerző humorral, szándékoltan sztereotípiákat elsütve ír a különböző európai népek nyaralási szokásairól, a kulturális turizmus perspektíváiról vagy egy pedofilokból álló szektáról, szívbe markoló igazságokat fogalmaz meg a szexualitás mindent elsöprő erejéről, az ember végtelen magányáról és a célját vesztett élet tragikomédiájáról.

Podobné produkty

Mŕtvy básnik nepíše. Preto je dôležité zostať nažive. Zbierka esejí a článkov popredného súčasného francúzskeho básnika a prozaika Michela Houellebecqa ponúka autorov chladný, často zábavný, vždy prenikavý pohľad na aspekty modernity. Texty vychádzali v deväťdesiatych...
9.99 €
Krátce před francouzskými prezidentskými volbami v roce 2027 se na síti objeví video, které jako by ukazovalo popravu možného kandidáta Bruna Jugeho. Paul Raison vystudoval elitní univerzitu a pracuje jako vysoký úředník na ministerstvu hospodářství. Jako Jugův...
17.73 €
Román Zničiť miestami pôsobí ako geopolitický triler s útokmi, špiónmi a ezoterickým podtextom, no zároveň je rodinnou melodrámou s patriarchom v domove dôchodcov v srdci francúzskeho vidieka. Je to román o krehkosti existencie a osamelosti súčasného človeka...
14.9 €
A nagy sikerű Elemi részecskék szerzőjének új regénye a művészet, a pénz és az elérhetetlen szeretet meséje. A regény Jed Martin, a Franciaország turisztikai térképeiről készített fotóival egyszeriben világhíressé váló képzőművész életét meséli el: tétova szerelmi...
7.88 €
Jed Martin, hlavný hrdina románu, pomohol komisárovi Jasselinovi vyšetriť vraždu, ktorej príšerná mizanscéna trvalo poznačila celý vyšetrovací tým. Umenie, peniaze, láska, vzťah k otcovi, smrť, práca, Francúzsko, ktoré sa stalo turistickým rajom, to je niekoľko...
12.9 €
Známý provokatér Michel Houellebecq napsal román o tom, jak se z Francie stane islámský stát. Příběh se odehrává roku 2022, kdy politické strany ve volbách raději podpoří fiktivního kandidáta strany zvané Muslimské bratrství, aby se prezidentkou nestala šéfka...
12.4 €
A powerful criticism of modern life by one of the most provocative and prophetic writers of our age. Florent-Claude Labrouste is dying of sadness. Despised by his girlfriend and on the brink of career failure, his last hope for relief comes in the form of a...
12.95 €
Michel pracuje ako úradník na ministerstve kultúry. Keď mu zavraždia otca, zoberie si dovolenku a odíde do Thajska. Účastníci zájazdu ho rozčuľujú svojou priemernosťou a pokrytectvom a jeho pozornosť upúta jedine zvláštna Valérie. Michel je však príliš plachý...
13.99 €
Michel Houellebecq új regényének főhőse, a súlyosan depressziós középkorú agronómus, Florent-Claude Labrouste egy olyan gyógyszeren él, amely átsegíti a mindennapokon, viszont megszünteti a libidóját. A nyugati világ hanyatlásán merengő, elvesztett szerelmét...
8.45 €