Különös történetek - Első könyv - Az ügy lezárva - Ildikó Csilla Kormányos

9.32 €

Valahogy meg kell szabadulnom attól az érzéstől, hogy a múlt nyomásként nehezedik rám. Folyamatos visszatekintések és kérdésfeltevések nélkül akarok tovább haladni" - gondoltam. Aztán a valóságot összekötöttem a fantázia világával és miközben a gondolataim szárnyaltak újabb és újabb kalandokon át, a lelkem is egyre inkább megnyugodott. Szilvi, a fiatal újságírónő nem dicsekedhetett valami fényes gyerekkorral és a párkapcsolatban sem váltak valóra az álmai. Egy nagy csalódást követően tudatosan döntött amellett, hogy az életét a munkájára teszi föl és nem foglalkozik többé a múlttal. Miközben emberek százainak élettörténetét hallgatta végig, ő maga szinte elzárkózva élt a világtól, s a munkájára koncentrálva csupán Tutyuka, a kiskutyája kapott helyet a szívében. Mígnem egy nap egy cédé lemezt talált a postaládájában. A lemez egy titokzatos, rózsaszínű tokban érkezett, a következő felirattal: Az ügy lezárva. Egy Szilvi számára idegen ember osztotta meg vele különös történeteit, s mialatt olvasta őket, úgy érezte, hogy erősnek vélt személyisége egyre inkább meginog. Felismerni és beismerni, hogy tulajdonképpen egész életében menekült, nem kis feladatnak bizonyult számára. De vajon ki lehet az, akinek sikerült lezárni a saját ügyét? És vajon neki sikerül-e?

Podobné produkty

1946-ban születtem Budapesten. Ötven éve foglalkozom újságírással. Rádióműsorok százait, tévéadások tucatjait készítettem, s tizenhét évig voltam a HVG főszerkesztője. De könyvet, harminchárom év után, most írtam újra először." (Lipovecz Iván) "Az elmúlt négy...
10.68 €
Nemere István Horthy Miklós életét feldolgozó regénytrilógiájának második kötetében az I. világháború befejezésétől a II. világháború...
9.27 €
Szent István 1027-ben foglalta írásba Imre hercegnek szánt tanácsait arról, hogy a herceg később hogyan kormányozza jól az országot. Ésik Sándor új könyve abban hasonlít a csaknem ezer évvel ezelőtti vállalkozáshoz, hogy azt mutatja be, mit vár el a szerző...
16.9 €
A ?világ irányítási struktúrái rendkívül zűrzavarosak: rendezetlenek, mintha minden a feje tetején állna. Ez a rendezetlenség nagyon alacsony színvonalú kormányzást eredményez. Az együttműködést megtagadó országok döntései sok olyan problémát okozhatnak, amelyeknek...
7.04 €
Otázkou nie je to, či má zmysel pomáhať, ale ako máme pomáhať, aby to malo zmysel. Čo sú to vlastne misie? Čo k nim patrí a čo je ich protirečením? Máme misie podporovať a rozvíjať alebo je potrebné ich odstrániť ako prežitok či omyl? Môže byť nejaká forma...
1.5 €
Publikácia približuje problematiku právnej úpravy trov exekúcie; nezaoberá sa pritom len teoretickými ale aj praktickými otázkami trov exekúcie. Vzhľadom na rozsiahlosť témy sú v publikácii, pre jednoduchšie pochopenie danej problematiky, uvedené mnohé praktické...
16.9 €
A történet főhőse egy harmincas portréfestő, aki, miután elhagyta a felesége, egyszer csak egy neves festőművész hegyi házában találja magát. A padláson korábban ismeretlen képre bukkan, amivel akaratlanul rejtélyes események láncolatát indítja el. Csak úgy...
9.86 €
„Orbán Viktor 2014-ben nem hirdetett új kormányprogramot. Programja egy szóból állt: Folytatás.” Sárközy Tamás legújabb könyvében kifejti, hogy az Orbán-kormány harmadik, 2014 és 2018 közötti ciklusát egy olyan kormányzás jellemzi, amely alapvetően nem a liberális...
10.11 €
José Rodrigues dos Santos új regényében a távol-keleti portugál gyarmati terület, Makaó második világháborús időszakát idézi fel. Szereplőit részben már...
7.86 €