Köztes állapot - Koós Antal

1.97 €

Péter, aki már túl van élete delén, rendezett körülmények között él a jelenkori Budapesten. Családjuk életét azonban beárnyékolja a kis unoka, Zsuzsi régi balesete, aminek következményeivel soha nem békélhetnek meg, de már megtanulták azokat elviselni. Ám a végzet Pétert is utoléri, és a tragikus esemény után nyoma vész. Hiába minden kutatás, nem találják. És nem is bukkanhatnak rá, mert az addig a pillanatig a saját maga által sem ismert rejtett képessége révén egy, a Földet háromezer éve megfigyelés alatt tartó földönkívüli civilizáció bolygójára kerül. Róla is tudnak mindent, gyerekkorától kezdve.A Föld folyamatosan keresi az értelmes lények nyomait a csillagok között, de még eddig nem járt sikerrel. Péter előtt azonban fokozatosan feltárul egy benépesített galaxis világa, ahol az idegen fajok nagyobbik részét egyáltalán nem érdekli a Föld létezése; akiket meg igen, azok sem az emberek társaságára vágynak. Az emberi civilizáció léte súlyos problémát jelent számukra, amit meg akarnak oldani, így vagy úgy. De az alkalmazandó eszközök feletti egyet nem értés konfliktushoz vezet közöttük.Zsuzsi és Péter az események közepébe csöppennek, majd főszereplőkké válnak azok alakításában; s mindeközben szembesülnek a lét nagy kérdéseivel.

Podobné produkty

A kiváló költőt, írót és műfordítót, Rakovszky Zsuzsát 70. születésnapja alkalmából arra kértük, válogassa ki életművéből a legkedvesebb verseit. Az Állapotváltozások miközben felvonultatja kedves témáit, és figuráit, egyszerre mutatja e hatalmas költészet...
6.76 €
Mit áldoznál fel, hogy az álmaidnak élhess? Vajon a bimbónak nem fáj, amikor kinyílik? Vajon a pillangó nem szenved, ahogy kihámozza magát abból a szűkbábból, amiben korábban nyomorgott? Vajon, ha már nincs mit veszítened, miért félsz attól, hogy továbblépj?...
11.29 €
ALÍZ hosszú évek óta él egy rossz házasság börtönében, de egy szörnyű titok miatt esélye sincs, hogy kilépjen belőle. Tisztában van vele, hogy a férje minden pénzét és hatalmát képes lenne bevetni ellene, ha okot adna rá. Úgy tűnik, már csak az anyaság maradt...
8.42 €
"Teljes négyszáz esztendőről van szó. Ebből a négyszáz esztendőből száz esik a vezérek korára, midőn a magyarok még pogányok voltak, s a nyugati meg déli keresztény országokkal békésen alig, harcias szándékkal annál gyakrabban érintkeztek. (...)" (részlet a...
8.08 €
"Készen állsz arra, hogy tegyél néhány kört az érzelmek hullámvasútján? Itt csakis te döntöd el, hogyan folytatódjon a történet! Emma érzelmileg majdnem padlót fog, amikor a hihetetlenül jóképű Leon feltűnik a Bárka állatotthonban. Mert ahelyett, hogy a bajba...
6.97 €
A ?Mahajána-buddhizmus tanítómesterei szerint a halál óráján, amikor a testet alkotó elemek egymásba omlanak, nem ér véget az élőlények útja. A tibeti, lámahitű...
2.79 €
„Életörömre szólító könyv ez. Arra biztat, hogy ne féljünk a halál természetes folyamataitól, addig azonban élvezzük ki életünk minden egyes pillanatát."Al Zolynas, zen oktatóBár a modern nyugati kultúra igyekszik leplezni vagy szőnyeg alá söpörni a halál tényét,...
8.45 €
A gyerekek nagyon kíváncsiak tudnak lenni, és így van ez az állatkölykökkel is. Mindenbe beleütik az orrukat, és legtöbbször a máséra vágynak, legyen az étel vagy játék. Így van ez a kívánós bocink esetében is, kalandozások sora után végül kiderül, hogy mégiscsak...
4.81 €
A tavaszi napsugár ébredésekor a kis bocs nagy lendülettel veti bele magát az életbe. Reccsennek az ágak futó léptei nyomán, csobban a patak vize, ha beugrik fürödni, sok jóbarát siet vele játszani, és ez így megy napról napra. A fák levelei lehullanak, de...
4.2 €