Közel hozzád - Kristen Proby

9.83 €

Öt elválaszthatatlan barátnő fog össze, hogy létrehozzanak egy remek éttermet, amely rövid idő alatt Portland egyik legfelkapottabb helyévé válik. A Csábítás azonban nemcsak egy menő étterem, hanem a lányok szerencsehozó kabalája is. Először Addie találja meg élete párját, most pedig, úgy tűnik, Camire talál rá a szerelem. Landon Palazzo mindig is dögös pasi volt. Amikor az érettségi után búcsú nélkül ment el, hogy pilóta legyen a haditengerészetnél, Cami úgy érezte, megszakad a szíve. Tizenkét év telt el azóta, ő mégsem tudta elfelejteni. Pedig tényleg mindent megpróbált, hogy sikerüljön: randizgatott, felhalmozott egy egész gardróbnyi magassarkút, segített sikerre vinni az éttermet, még egy kóbor macskát is befogadott, de semmi sem tudta betölteni az űrt, amelyet az első szerelme hagyott maga után. Miután Landonnak egy légi baleset miatt le kell szerelnie, visszatér Portlandbe, és az apja építőipari cégénél kezd dolgozni. Micsoda kellemes véletlen, hogy a Csábítás bővítési munkálatait éppen a „kis” Cami LaRue irányítja, aki már kamaszkorában is megmozgatta a fantáziáját! Landon eleinte próbál ellenállni a szexi, szőke szépségnek, de be kell látnia, hogy menthetetlenül belezúgott. Aztán történik valami, ami mindkettejüket arra készteti, hogy átértékeljék a múltat, a jelent, sőt talán a jövőt is…

Podobné produkty

Öt elválaszthatatlan barátnő fog össze, hogy létrehozzanak egy remek éttermet, amely rövid idő alatt Portland egyik legfelkapottabb helyévé válik. A Csábítás azonban nemcsak egy menő étterem, hanem a lányok szerencsehozó kabalája is. Először Addie találja meg...
12.08 €
Kedvenc szobalányunk története a végéhez ér. A Caleb Krisp Ivy Pocket és az Óragyémánt és az Állítsátok meg Ivyt! című regényében megismert szeleburdi szobalány, Ivy élőkön és holtakon keresztül szórakoztatott minket képtelen kalandjaival, a trilógia pedig...
6.17 €
Asher Davis sok minden számomra. Az első szerelem. Az első csók. De leginkább az a fiú, aki olyan sokszor törte össze a szívem, hogy már a számát sem tudom. Mégis van ebben a komor rosszfiúban valami, aminek nem tudok ellenállni. Azok vagyunk, akik a gimiben...
18.28 €
A közeljövőben kezdenéd a kisbabád hozzátáplálását, de tanácstalan vagy, hogyan fogj neki? Vagy már belevágtál, de nehézségekkel küzdesz? Az egymásnak ellentmondó információk miatt összezavarodtál, és nincs kihez fordulnod megbízható és hasznos tanácsért? Rengeteg...
14.08 €
Nem kétséges, hogy a kisbaba táplálásához kezdetben a kizárólagos anyatejfogyasztás a legjobb választás. Ám az első 4-6 hónap után, amikor már a pici is készen áll rá, az új ízek, új textúrák megismerésének ideje is elérkezik. A hozzátáplálás nagy lehetőségeket...
14.06 €
Bővített kiadás! 1 új fejezet és 11 új recept az allergének bevezetéséhez! Amikor a hozzátáplálás témája aktuálissá válik, édesanyaként sokféle egymásnak ellentmondó információval találkozhatsz. Elsőre ijesztő lehet az egész, de akkor jársz a legjobb úton,...
14.9 €
Érkezik a nagy sikerű Anya, kérek még! című könyv hozzátáplálási naplója! A hozzátáplálás időszaka mind a baba, mind az édesanya számára sok-sok izgalmat tartogat. Milyen ízeket fog szeretni? Milyen állag fog tetszeni neki? Vajon szeretni fogja a főztömet?...
9.83 €
Lawrence LeShan, a nagynevű amerikai pszichoterapeuta több mint negyven évig foglalkozott daganatos betegekkel. Ma eléggé elterjedt a pszichoonkológia fogalma orvosi és pszichológiai körökben, de az ötvenes években LeShan látta meg elsők között, hogy a rákbeteg...
10.99 €
"Tudom milyen az, amikor reggel késésben vagy, kinyitod a hűtőt és semmi nincsen benne, amit szívesen megennél. Bár spájzod is tele legújabb fellángolásod hozzávalóival, vagy a család kedvenceivel, Te mégis üres hassal indulsz el. Aztán másnap újra felkelsz...
7.11 €