Kötődő nevelés 2. - Csak semmi kapkodás: 5 és 10 éves kor között - Katja Seide,Danielle Graf

14.08 €

A gyerek még csak hatéves, és máris kiborít bennünket? Odahaza nagy a szája, az iskolában meg félénk és csendes? Nos, ez az 5-től 10 évig terjedő életszakasz egyik jellegzetessége, amely különféle új kihívások elé állítja a szülőket. Németország legnépszerűbb gyereknevelési blogjának szerzői jó tanácsaikkal segítenek abban, hogy a szülők idegeskedés nélkül, szeretetteljesen viszonyuljanak gyermekük problémáihoz, ahelyett hogy stresszes légkört teremtenének a mindennapokban, és állandó büntetésekkel próbálnának úrrá lenni a nehéz helyzeteken. Danielle Graf és Katja Seide hasznos tippeket adnak ahhoz, hogyan alakítsuk ki a gyermekünkben a személyes felelősség érzetét, hogyan érhetjük el, hogy az empátia, a tisztelet és a kitartás személyisége részévé váljon. Az 5-től 10 évig terjedő életszakasz ugyanis döntő jelentőségű a személyiségfejlődés szempontjából, és annak lehetőséget jelenti, hogy úgy a gyermeket, mint önmagunkat felvértezzük arra, hogy a közismerten nehéz kamaszkort majd minél könnyebben éljük meg. Az esettanulmányok, valamint a gyermekek gondolkodásmódjának és érzésvilágának alapos feltárása teszi egyedivé ezt a könyvet, amely a nyugodt családi élet megteremtéséhez és megőrzéséhez egyaránt nélkülözhetetlen olvasmány.

Podobné produkty

Audiokniha Koláč s kapkou jedu, kterou napsal Alan Bradley, je první díl detektivní série pro děti a mládež - Případ Flavie de Luce. Zamotaný příběh plný chemie a černého britského humoru. Největší vášní jedenáctileté Flavie de Luce, nejmladší dcery tragicky...
15.16 €
Tajemný příběh vojáka a ztracené dívenky, který měl zůstat neobjasněný. Nešťastnou náhodou na něj naráží dvacetiletá Eleni, Češka s řeckými kořeny, která si ráda přibarvuje skutečnost. Svou nevinnou lží si úplně převrátí život naruby – přeruší vysokoškolské...
13.95 €
Tajemný příběh vojáka a ztracené dívenky, který měl zůstat neobjasněný. Nešťastnou náhodou na něj naráží dvacetiletá Eleni, Češka s řeckými kořeny, která si ráda přibarvuje skutečnost. Svou nevinnou lží si úplně převrátí život naruby - přeruší vysokoškolské...
6.98 €
Dívčí detektivní klub řeší druhý případ. Detektivka pro mladé dámy ve stylu Agathy Christie! Daisy Wellsová a Hazel Wongová tráví prázdniny u Daisyiny rodiny a těší se na narozeninovou oslavu, kterou pro svoji dceru přichystala její okouzlující matka. Brzy...
11.96 €
Titul 7 kytarových skladeb s kapkou radosti obsahuje ve skutečnosti 8 kytarových skladeb. Protože se autorka inspirovala základními čakrami lidského těla, české názvy skladeb vycházejí z charakteristik jednotlivých čaker. Skladby jsou zapsané pouze do not bez...
13.15 €
Amikor a mi kis napsugarunk egyszer csak a földre hajítja a tányérját... A lefekvés egy rémálom? A lépcsők előtt a gyerek megmakacsolja magát, és cipelnünk kell? Ahelyett, hogy dührohamot kapnánk mi is, vegyük a kezünkbe ezt a könyvet, amelyből megtudhatjuk,...
14.08 €
"Detektívka s logikou a vtipom!" napísal Michal Herceg pre časopis Let. "O knihe Daniely Kapitáňovej Nech to zostane v rodine treba povedať hneď aspoň dve veci: Je skvelá, hoci jej námetom je reality šou a najmä - po dlhom čase je to výborná slovenská detektívka..."...
5 €
Tento krátky román prináša skľučujúci portrét sveta, ktorý nedávno prešiel a naďalej prechádza prudkými, často krutými zmenami. Stvárniť zmätok prostredníctvom zmätku je ambiciózny projekt, no Kapitáňová to robí odvážne a inteligentne. Výsledok je pozoruhodná...
5 €
Čierny humor, irónia, ešte černejší humor a ešte väčšia irónia. Popritom hlboká poklona slovenčine. A presne taká je zbierka veršovačiek obľúbenej a prekladanej prozaičky Daniely Kapitáňovej, alias Samka Tále. A navyše – je aj bohato ilustrovaná farebnými kresbami...
11 €