Kosársuli – Új kihívók - Betti Kollár

11.21 €

Mester Klaudia idén kezdi a második tanévét a budapesti Kosársuli b osztályában. Beköltözött az iskola kollégiumába, életében először tagja igazi baráti társaságnak, ráadásul hamarosan elkezdődnek a budapesti bajnokság döntői is. A tanévkezdést azonban beárnyékolja, hogy az első félévben együtt edzenek a d-sekkel, Kondor Marcell Rudolf osztályával...Marci az évfolyam legmagasabb játékosa, egy híres kosárlabdázó fia, és nem mellesleg Klau gyerekkori legjobb barátja. Ő kóstolta meg az első sütijét, tőle kapta az első levelét, és együtt néztek először horrorfilmet. A lány vele ment élete első kosármeccsére, vele edzett először, és ő segített bedobni az első kosarát is. Elválaszthatatlanok voltak, csakhogy Marci öt évvel ezelőtt megváltozott: váratlanul megszakított minden kapcsolatot a lánnyal, és a második keresztnevét kezdte el használni, ezért a többiek a suliban már Rudkóként ismerik.Így most, amikor a suli korrepetáló programjának keretében összepárosítják őket, Klau először hallani sem akar a dologról. Mégis, ahogy belevetik magukat a közös tanulásba és lassan elkezdenek ismét megnyílni egymás felé, talán tisztázhatják, hogy valójában mi történt köztük. Mert hiába telt el öt év, amit egyszer együtt kezdtek el, arra a szívük mindig emlékezni fog.A Kosársuli új része ismét számos izgalmat tartogat – új kihívók lépnek pályára, barátságok köttetnek, szerelmek szövődnek, miközben mindenki azt csinálja, amit a legjobban szeret: kosarazik.

Podobné produkty

Mester Klaudia idén kezdi a második tanévét a budapesti Kosársuli b osztályában. Beköltözött az iskola kollégiumába, életében először tagja igazi baráti társaságnak, ráadásul hamarosan elkezdődnek a budapesti bajnokság döntői is. A tanévkezdést azonban beárnyékolja,...
15.44 €
Török Luca életének legjobb éveire készül, miután felvették álmai iskolájába, a Budapesti Kosársuliba. Egy sor kihívást állít maga elé: teljesíteni a délutáni edzéseken, bekerülni a csapatba, beilleszkedni az új osztályába és barátokat találni. De van, amivel...
14.03 €
Török Luca életének legjobb éveire készül, miután felvették álmai iskolájába, a Budapesti Kosársuliba. Egy sor kihívást állít maga elé: teljesíteni a délutáni edzéseken, bekerülni a csapatba, beilleszkedni az új osztályába és barátokat találni. De van, amivel...
9.8 €
Török Luca meg van győződve arról, hogy semmit sem tud a szerelemről. Korábban sosem csókolózott. Nem volt egy fiúja sem. Aztán jött Konrád. Konrád, aki Bokasérült lánynak nevezi, aki Túró Rudit vett neki, amikor letört volt, aki segített, amikor meghúzta a...
15.9 €
Luca és a b osztály sikeresen zárták az első tanévet a Kosársuliban. A kezdeti nehézségek ellenére jól szerepeltek az év végi vizsgákon és a budapesti selejtezőkben is. A kilencedik utáni nyaruk pedig a különböző sporttáborok mellett az első közös balatoni...
9.8 €
"Mindenki készüljön fel a nevetésre, aki ezt a könyvet olvassa." Reese Witherspoon Celeste Barber humorista 2015-ben kezdett olyan képeket, videókat publikálni a közösségi médiában, amelyeken a tökéletesnek tűnő, tökéletesre retusált hírességeket parodizálja,...
12.67 €
Szeretnéd magasabb szintre emelni a túlélési képességeidet? Ha mindened a kaland, ez a könyv a profik tippjeivel és részletes illusztrációkkal hű társad lesz abban, hogy próbára tedd és fejleszd rátermettséged a kockák földjén, legyen szó egyéni vagy társas...
12.11 €
E könyv célja, hogy átfogó áttekintést nyújtson az infokommunikációs technológiákkal (IKT) kapcsolatos összetett elméleti és gyakorlati kérdésekről és megoldásokról. Feltárja azokat a lehetséges veszélyeket és veszélyforrásokat, amelyek az egyes IKT-elemeket,...
4.7 €
Készen állsz egy újabb kihívásra a Minecraftban? Remek, mert a Felvilágnak éppen egy erős és hatalmas hősre van szüksége… ez pedig te leszel! Félelmetesen hangzik? Cseppet se aggódj, csak válts Túlélő módba! Ez a könyv profi tippjeivel, részletes illusztrációival...
12.11 €