Konzervatív gondolkodók a két világháború között

10.64 €

A Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai és Történettudományok Osztálya 2015. novemberében egész napos tudományos ülést szentelt egy aktuális történeti kérdéskörnek A konzervatív társadalomtudósok politikai válaszútja az 30-as, 40-es években címmel. Olyan korszakot igyekezett sokoldalúan tárgyalni, amely a 20. század magyar történetének újragondolása és újraértékelése során a társadalmi és szakmai figyelem előterébe került. Ezen belül egy olyan szellemi irányzat alakulását vette szemügyre, amely a Horthy-korszak fontos alkotóeleme tükre és formálója volt, amelynek szereplői formálisan és informálisan a kulturális-tudományos élet markáns pozícióit töltötték be: témát, értékszempontokat, intellektuális arculatot kölcsönöztek a hazai politikai küzdőtér nemzeti-konzervatív erőinek. A tudományos ülés is felszínre hozott a tárgyszerű tudományos vizsgálódás területén teljesen természetes nézet- és hangsúlykülönbségeket, abban tekintetben azonban egységes és egyértelmű következtetés levonására volt alkalmas, hogy a 30-as évek végén és a 40-es évek elején a szellemi életben domináns konzervatív irány politikai (és az egyéni utak változatosságát látva kimondhatjuk: morális) választás elé került: a német birodalmi befolyással felerősödő radikális jobbratolódásra milyen választ ad, mennyiben és hogyan ébred nemzeti felelősségének tudatára, hogyan készül a második világháború kimenetelére és tágabb perspektívában miben látja az ország és a társadalom jövőjét.

Podobné produkty

FEHÉR M. ISTVÁN - filozófiatörténész "A konzervativizmus nem elsősorban egy elmélet, hanem egy attitűd. Ez egyfajta életforma, vagy életmód, vagy életfelfogás. Csak akkor alvad elméletté, amikor valami kihívás éri. A konzervativizmus egy reakció, nem egy akció."...
8.03 €
A modern konzervatív gondolkodás története Edmund Burke Töprengések a francia forradalomról (1790) című művével vette kezdetét, de a francia forradalom óta eltelt bő két évszázad...
6.04 €
Egyedülálló világsiker az Oscar-díjjal megkoronázva! Nemes Jeles László, rendező és alkotótársai sok éven át készültek ennek a különös, egészen egyedi koncepcióval megvalósított filmnek az elkészítésére. Megrázó és a nézőt „aktív útitársként” kezelő Saul fia...
10.68 €
A ?kötet a szerző 2014-ben megjelent Háborúk, forradalmak és a fasizmus kora című műve folytatása. A 33 írás többsége még nem jelent meg máshol. A Háborúk könyve...
2.79 €
Mi jöhet még Allan Karlsson életében? A jó öreg százévesnek, bizony, maradt néhány kaland a tarsolyában. Az egész egy hőlégballonos túrával és három üveg pezsgővel kezdődött. Allan és Julius a csodálatos látványért szálltak fel az égbe, de a kaland, szerencsétlenségükre,...
15.77 €
Mi jöhet még Allan Karlsson életében? A jó öreg százévesnek, bizony, maradt néhány kaland a tarsolyában. Az egész egy hőlégballonos túrával és három üveg pezsgővel kezdődött. Allan és Julius a csodálatos látványért szálltak fel az égbe, de a kaland, szerencsétlenségükre,...
12.9 €
Játékos feladatokkal tarkított, részképességeket fejlesztő munkafüzet. Foglalkoztatónk segít, hogy a gyermek a rengeteg új információkból kiszűrje a fontos tudnivalókat.
2.79 €
Csepeli György új könyve a mindennapi antiszemitizmusról szól, amelyet meg kellett írnia, mivel a hallgatás is szólás lett volna. El kellett mondania, milyennek tartja ezt a világot, mit helyesel,...
5.04 €
Kedves Szülő! A kezében tartott foglalkoztató füzet a Tudásfogócska sorozat egy tagja, mely a gyermek fejlődését 2 éves kortól követi nyomon, négy korosztályra, négy területre bontva. A területek a következők: - értelmi képességek, gondolkodás - anyanyelv fejlesztése...
2.23 €