"A könyvből, amit a kedves Olvasó most a kezében tart, V. Kulcsár Ildikó, az ismert író-újságíró népes, bolondos famíliájának mindennapi életéből, a "V. Kulcsár Művek" izgalmas kalandjaiból kaphat olvasmányos ízelítőt 1992-től napjainkig. Én már nem számolgatom, hány éve ismerem Ildit. Sok! - és maradjunk ennyiben. A számolgatásnak azért sincs értelme, mert az első pillanattól fogva olyan a kapcsolatunk, mintha mindig ismertük volna egymást. Holott amikor megismerkedtünk, ő már sztárújságíró volt, én pedig névtelen szerkesztőként kerültem a Nők Lapjához. Szerkesztők és újságírók viszonya nem feltétlenül harmonikus. Mert akármilyen nagyszerű is egy írás, néha húzni kell belőle, árnyalatnyit változtatni rajta, és az elkötelezett újságíró, aki szívét-lelkét beleadta, ilyenkor úgy érzi, hóhér kezébe került. "Vékulcs" sohasem reagált ellenségesen, legfeljebb a tőle megszokott elsöprő energiával védte álláspontját. Biztos, hogy olvasóit, rajongóit is ezzel veszi le a lábáról. Bámulatos, ahogy felnevelt öt gyereket, ahogy férjével együtt terelgeti az imádott unokákkal bővült hangos, "olasz" családját, közben száguldó riporterként írja a cikkeit meg a könyveit. E kötet különösebb, mint a többi, mert "véletlenül" kiderül Ildi titka: az őszinte érzelmek, az önirónia, a humor, és főleg a szeretet meg a derű. Nem "egy korty" - ahogy ő írja -, hanem egy zsák! Talán ezért is találtak úgy egymásra Itáliával és főleg Rómával. Mert a hatalmas életöröm mindkettőjükre jellemző. Bosszús, szomorú pillanatainkban érdemes magunkhoz venni egy adagot belőle!" (Erdélyi Z. Ágnes)