Költészet és ritualitás a kortárs magyar színházban - Vera Prontvai

9.55 €

A színpadra állított alkotások és a társadalmi interakciók már nem értelmezhetők hagyományos esztétikai, dramaturgiai, műfajelméleti, illetve szociológiai, pszichológiai, antropológiai fogalmakkal. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a létrehozandó előadás kisebb vagy nagyobb emlékezetközösségnek szól, s nem ragadható meg sem a klasszikus reprezentációelméletek, sem az avantgárd, neoavantgárd, sem a posztmodern művészetelméletek modelljeivel. Az 1960-as évek közepétől megjelent a "szakrális színház" fogalma, ami - Hankovszky Tamás szerint - "hidat ver a múlt megszentelt pillanatai és a jelen között" és a "rituális színház", amely - P. Müller Péter szavaival - a szentmise jegyeivel idézi fel a történetet. Prontvai Vera könyvtanulmányában Pilinszky színházeszményének továbbélését és folyamatos újrateremtését realizálja. Vidnyánszky Attila rendezéseiből a Krisztus-ábrázolásokat értelmezi, Visky András színpadi játékaiban pedig az azok révén megvalósuló központi metafora térbeállítását és ennek liturgikus működését vizsgálja. Mindketten kísérletet tesznek a poétikus és rituális vonásokat hordozó színház jellemzőinek elmélyítésére. (Sipos Lajos)

Podobné produkty

Az Író színdarabja bemutatására készül. S eközben nyomasztó, különös álmok gyötrik. Szorong, hogy el találja mulasztani a bemutatót. Hogy nem lesz közönség....
2.79 €
Szokás kontra rituálé - az egyik automatizál, a másik életet ad! Mi a közös Agatha Christie-ben, Charles Dickensben, Rafael Nadalban és Szvjatoszlav Richterben? - A kérdés nehéz, de segítünk: mindannyian olyan rituálékat építettek be életükbe, amelyek segítik...
11.24 €
"Juhász Gyula Credo című versével ajánlom ezt az újmódi könyvet: "Megállsz-e néha az örök sodorban, Mely halni visz, mint az örvény a rózsát, És érzed-e, míg hull a homokóra, Hogy mosolyog az örökkévalóság? És látod-e, hogy lemenő napokban A születő napok visszfénye...
16.15 €
Minden mágikus tudomány a titok ismeretében gyökerezik. De ezt a profánnak átadni annyi, mint elveszteni. A beavatott tud, mer, hallgat. Gyakran szomorú, de sohasem elaljasodott és nyomorult; gyakran üldözött, de sohasem visszautasított és legyőzött. Tudja,...
8.42 €
Ugyan ki rabolhatta el Marie La Belle színésznő ékszereit? A rendőrség egy fantomra gyanakszik, ám a macskadetektívek egészen más nyomra bukkannak… Akik szeretik Geronimo Stiltont, azok Mr. Moonlight-tal és a többi nyomozóval is gyorsan megbarátkoznak!
4.81 €
Eliphas Lévi a régi korok mágikus gondolatainak és világképének hatalmas összegzője és csodálatra méltó metafizikája egyfajta katalizátorrá válik, ami szükséges a mágikus gondolkodás megvalósításához. 'A magas mágia dogmája és rituáléja'-ban fogalmazza meg...
12.58 €
Máté Gábor naplóiban hol a színész, hol a rendező perspektívájából pillanthatunk be egy-egy színdarab próbafolyamatába, közelről látjuk, hogyan dolgozik a színész a szereppel, a rendező a társulattal. Hogyan telik egy színházi ember egy napja a reggelitől és...
8.42 €
Philip Roth méltán híres regénye, a Sabbath színháza egy vénülő bábjátékos, Morris „Mickey" Sabbath nagyszabású tragikomédiája, akinek megbotránkoztató, szélsőséges élvezeteket hajszoló erotomán élete lényegében maga is színház. A hatvannégy éves Sabbath...
9.27 €
Gálvölgyi János már gyerekként is megszállottan lelkesedett a színházért: szenvedélyes autogramgyűjtőként ünnepelt színészekkel elegyedett szóba a művészbejáróknál, betéve tudta a Pesti Műsorban megjelenő szereposztásokat, és rendszeres látogatója volt a Madách...
15.81 €