Kolimai történetek - Varlam Šalamov

7.32 €

"A haláltól Potasnyikov nem félt. De volt benne valami szenvedélyes vágy, valami végső makacsság: arra vágyott, hogy valahol a kórházban, rendes ágyon, ágynemű közt haljon meg, mások figyelmétől kísérve, még akkor is, ha ez amolyan kincstári figyelem, nem pedig odakint, nem a fagyban, nem a fegyőrök csizmája alatt, nem a barakkban, a káromkodások között, a piszokban, a többiek teljes közönye mellett." Salamov elbeszélései élet és halál fagyos határvidékén játszódnak. Nem egyszerűen a Gulag-irodalom legjelentősebb képviselője ő (Alekszandr Szolzsenyicin mellett), hanem az az író, aki a legszélsőségesebb szenvedéseket megtapasztalva radikálisan szakított az irodalom minden didaktikus felfogásával. A szikár Salamov-elbeszélés színtiszta dokumentarizmusnak hat: a már-már felfoghatatlan kegyetlenségekről számot adó tények szenvtelen továbbadásának. És mégis: éppen csak felsejlő irodalmi fogások révén Salamov minden írása valami lecsupaszított költészetté válik, amelyet óriási belső dinamika feszít. A Salamov-szövegeket olvasva az erkölcsi felháborodáson túl, amelyet az orosz kommunizmus kegyetlensége vált ki belőlünk, mi is átérezhetjük azt a mély esztétikai és morális dilemmát, amely a szerzőt egy egészen újfajta prózastílus kialakításához vezette. Szerinte "a művészetnek nincs joga többé az igehirdetésre", az irodalomnak meg kell szabadulnia minden feleslegestől, hogy ábrázolni tudja azt az irracionális világot, amely lehetővé tette a Gulag létrejöttét... Rég volt mindez, mondhatnánk; ám ennek az irracionális kegyetlenségnek, mint napjainkban látjuk (amikor Oroszországban a Gulag áldozatainak sorsát kutató Memorial Társaságot is betiltották), olyan mélyek a gyökerei, hogy ma sem vagyunk védettek vele szemben. Salamov prózája hat kötetben jelent meg oroszul; ennek magyarul egyelőre csak kis része olvasható. Az életműsorozat indításaként most az első kötet anyagát jelentetjük meg teljes egészében.

Podobné produkty

Janice másoknál takarít. És tudja, hogy az embereket a történetükön keresztül lehet igazán megismerni. Ő a történetek őrzője. Amikor elkezd takarítani Mrs. B-nél – egy makrancos, ravasz, kilencvenes éveiben járó asszonynál –, végre megismerkedik valakivel,...
12.39 €
"Salinger Kilenc történet-e kilenc novellát tartalmaz, közülük az első, az Ilyenkor harap a banánhal, Seymour Glass öngyilkosságát beszéli el. A Glass család Salinger visszatérő...
7.32 €
1928, Párizs. Egy ház kertjének eldugott sarkában a végkimerültségtől összeesik egy kisfiú. A család, amely rátalál, befogadja, és a szelíd, koraérett, tehetséges gyermek kivirágzik az új otthonában, azt azonban nem hajlandó elárulni, ki is ő valójában. Miközben...
15.46 €
Mestermű született egykor, és az születik újjá most a Budavári Palotanegyedben a Nemzeti Hauszmann Program keretében. A program névadója, Hauszmann Alajos építész a 19-20. század fordulójának kimagasló alkotójaként kaphatta meg végül Ferenc József megbízását,...
10.99 €
Magyarország képes történelem atlasza ötvözi magában a történelemkönyvek és a történelmi atlaszok erényeit. Színes térképekre és illusztrációkra épülő, olvasmányos szövegek segítségével mutatja be történelmünk eseményeit, nagy korszakait. A szövegek magyarázzák...
12.87 €
A nemzetközi bestseller gyönyörűen illusztrált képregényváltozatának harmadik kötete. Néha a történelem nem tűnik egyébnek undok uralkodók, vérszívó vezérek és disznó diktátorok soránál. De biztos, hogy tényleg ők irányítanak? A történelem urai lenyűgöző és...
19.69 €
KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS Szereted a Sorsfordító történeteket? Ebben a kötetben a sorozat kedvelt szerzőitől olvashatsz tizenhat új szöveget. A varázslattal, cselszövéssel vagy épp igéző bűbájjal teli rövid történetek a már ismert filmeket alapul véve tartogatnak...
15.46 €
Marvel-hősök, egyesüljetek! Csatlakozz a kedvenc szuperhőseidhez, akik összeállnak néhány észvesztő kalandra és epikus harcra, hogy megvédjék a galaxist! Marvel Kapitány és Gamora szembenéznek a legnagyobb félelmeikkel, Pókember nagyszerű barátokkal és bosszantó...
16.13 €
Ez a különleges napló a közös éveink fontos állomásait örökíti meg: együtt átélt kalandjainkat, reményeinket és álmainkat követi nyomon. A mi történetünk - fiunknak egy különleges napló, amelynek segítségével végig követheted a gyermeked születésétől egészen...
10.32 €