Klott Gatya, ne fárassz! - Viktória Bosnyák

12.96 €

A Tündérboszorkány-trilógia korszerűsített kiadásában az írónő a több mint két évtizedes regénysorozatot frissítette, az újabb generációk számára befogadhatóbbá tette úgy, hogy a történet lényegében nem változott. A szöveget ezúttal Dudás Győző illusztációi is gazdagítják. A felsősök élete izgalmas és néha nehéz. A Békés utcai ötödikeseké túlságosan is, hiszen a testnevelés szakos Klott Kálmán, csúfnéven Klott Gatya lett az osztályfőnökük. A tanár úr annyira kemény, hogy azt még a hadseregben is sokallták. A gyerekek pokoli tanév elé néznek, hacsak nem sikerül ügyesen megszabadulniuk ettől a marcona őrmestertől. Vagy létezik más módszer is? Nem olvastad a trilógia első részét, az országszerte kötelező olvasmányként feldolgoztott Tündérboszorkányt? Sebaj! A Klott Gatya, ne fárassz! önmagában is élvezetes és izgalamas. Vágj bele nyugodtan!

Podobné produkty

A Bosnyák Viktória Mantyusok-sorozatában megjelent Bátorság, Tomi! című regény feldolgozására 2-3. osztályban alkalmas feladatgyűjtemény fő célja az értő olvasás gyakorlása, valamint az olvasott szöveg kreatív feldolgozása egyéni, páros és csoportmunkában....
6.73 €
Feladatgyűjtemény Bosnyák Viktória közkedvelt, A sirály a király? című, helyesírást gyakoroltató regényéhez, melynek anyanyelvi témája az LY-os szavak. A feladatgyűjtemény alkalmas iskolai, csoportos, és önálló felhasználásra is. Hevérné Kanyó Andrea mesterpedagógus...
7.01 €
A Tündérboszorkány-trilógia korszerűsített kiadásában az írónő a több mint két évtizedes regénysorozatot frissítette, az újabb generációk számára befogadhatóbbá tette úgy, hogy a történet lényegében nem változott. A szöveget ezúttal Dudás Győző illusztációi...
10.14 €
Bosnyák Viktória először másfél évtizede megjelent könyve, A sirály a király? nem véletlenül ismert és közkedvelt országszerte az általános iskolák alsó tagozatában. E kedves mese segítségével ugyanis a gyerekek szórakozva tanulhatják meg az LY-os szavak legjavát....
8.7 €
A Tündérboszorkány-trilógia korszerűsített kiadásában az írónő a több mint két évtizedes regénysorozatot frissítette, az újabb generációks zámára befogadhatóbbá tette, úgy hogy a történet lényegében nem változtott. A szöveget ezúttal Dudás Győző illusztrációi...
12.96 €
Akár jegesmedve vagy, akár nem, tudnod kell, hogy hány óra van. Ez kemény dió. Nincs kedved megtanulni? Sebaj! Elég, ha elolvasod a kis Körtemájer-Sercli Pali, a későbbi híres kapitány történetét. Bogarászd végig a képregényes eseményeket Tempusz kutya és Minuta...
8.38 €
Vajon hogyan kerül szivárvány az égre? Mitől színes az egyszarvúak farka és sörénye? Egy unikornisnak az anyukája és az apukája is unikornis? Nyomozz te is Kornéliával égen, földön, és minden kiderül! Bosnyák Viktória kedves, elgondolkodtató meséjét Rippl Renáta...
8.03 €
Bosnyák Viktória: Ezt nevezem! című meséjével az alsó tagozatosok szórakozva tanulhatják meg a hagyományos családnevek helyesírását. Ez az állatos történet észrevétlenül gyakoroltatja a hazai történelem és kultúra olyan nagyjainak nevét, akiket egy magyar iskolásnak...
7.32 €
A bőséges szókincs megszerzése egyszerű feladat, manapság mégis sok gyerek híján van ennek a tőkének, mely a siker egyik záloga. A Tengernyi tudás-soroztaban A nagy szinonima-hadjárat kifejeztten ebben segít. Alkalmas iskolai feldolgozásra, és önálló olvasásra...
8.7 €