A kisregény alapja egy 18. században közismert népmonda, melyet a korban többen rögzítettek. Először Jósika  Miklós használta fel a történetet Második Rákóczi Ferenc című regényében. A csodatörténet egy másik  feljegyzője Vilsinszky Ferenc – derül ki Mikszáth írásából –, aki a hivatalos jegyzőkönyveket és kihallgatásokat  is csatolta feljegyzéséhez a Liber Actorumban, amelyet abban az időben a lublói levéltárban őriztek. A  legenda egy variációja Bél Mátyás nevéhez fűződik, aki Prodromus című művében örökítette meg azt. A  Mikszáth-féle kisregény utóbbi kettőre hivatkozik.  A történet szerint az 1718. február 28-án elhunyt Kaszparek Mihály kísértete visszajár Lublóra és környékére,  ahol rémtetteket visz véghez. Hogy ennek véget vessenek, a holttestet exhumálják, és máglyán égetik el, ám ez  sem bizonyul hatásosnak, csak magukra haragítják a szellemet. Egy boszorkány tanácsára Kaszparek özvegyét  kolostorba viszik, házát pedig a földdel teszik egyenlővé, a kísértet azonban újra fel-felbukkan. Valójában  azonban a szepességi polgárokat, a sztarosztát, a rendőrfőnököt és a többieket is elvakítja a kísértet-história,  készpénznek veszik a nem létezőt. Ebből adódóan nem látják a valóságot, melyre Strang titkos ügynök derít  fényt, amikor leleplezi a pénzhamisító Csernyiczky Mihályt, aki kivégzése napján árulja el magát: ő járt Lublón  a halott Kaszparek képében.