Kísértet - Jo Nesbo

7.86 €

Nyár. ?Harangzúgás. Egy fiú, Gusto, a konyha padlóján fekszik egy vértócsában. Az élet lassan elszáll belőle, s ő sorra veszi mindazon eseményeket, amelyek ide vezettek. Az analízis pontos és kegyetlen. Ősz. Harry Hole, a norvég rendőrség egykori nyomozója három év távollét után visszatér Oslóba. Felkeresi egykori felettesét, hogy engedélyt kérjen tőle egy ügy felderítésére. Csakhogy az esetet már lezárták. A fiatal narkóst, Gustót egy cimborája lőtte agyon, mert összekaptak az anyagon. Egy olyan anyagon, amely a heroin uralmát megtörve, villámcsapásszerűen hódította meg a várost. Harry ennek ellenére nem tágít, s eléri, hogy meglátogathassa a börtönben a Gusto meggyilkolásával vádolt srácot. Mégpedig azért, mert a cellában saját múltjának egy darabjával van találkozója. A nyomozás, amelybe Harry magányosan belevág, nehezebb s fájóbb, mint bármelyik hivatalból felgöngyölített ügye volt. S közben mindenfelől kísértetek veszik körül. A sajátjai és az is, amelyik a várost járja. Az alak, akiről senki sem tudja kicsoda, hogy néz ki, s aki megfoghatatlan, akár a szél.

Podobné produkty

Itt és most elnézést kérek mindenekelőtt Tőkés Lászlótól, a családjától, Joó Edithtől, legfőképpen a gyerekeitől és persze mindazoktól, akik ugyanúgy...
5.32 €
111 trükköt tud, fagyit készít, de az elektromos fúrójával lebont bármit, ami az útjába kerül, mindemellett varrógépolajat iszogat, és a barátaival, Linával és Klaroval hihetetlen kalandokba keveredik. Ő nem más, mint egy eszméletlenül érdekes bicikli, méghozzá...
6.92 €
„Nem ?tudom kiverni ezt a könyvet a fejemből.” – Book Binge„Szenvedély, szerelem és veszély egyvelege.” – TGTRN Book Reviews „A tiltott gyümölcs mindig édesebb.”Eden Murphy másodállásban kezdett nálam dolgozni, de egyáltalán nem való ilyen helyre. Darabokra...
12.67 €
1901-ben járunk. A fiatal nőt, Nickyt megtámadják, majd egy bálnavadász hajó, az Ormen fedélzetén tér magához, ami talán utolsó útjára indul. A szárazföld messze van, nem létezik más, csak ő, a fagyos óceán és a legénység - és mindannyian akarnak tőle valamit,...
18.28 €
1901-ben járunk. A fiatal nőt, Nickyt megtámadják, majd egy bálnavadász hajó, az Ormen fedélzetén tér magához, ami talán utolsó útjára indul. A szárazföld messze van, nem létezik más, csak ő, a fagyos óceán és a legénység – és mindannyian akarnak tőle valamit,...
15.46 €
Egy intenzív osztályon dolgozó ápolónő és egy orvos regénye. Irina és Benjamin napjai és éjszakái a pandémia eluralkodásának idején azzal telnek, hogy emberfeletti erőfeszítéssel próbálják életben tartani a lélegeztetésre szoruló covidos betegeket. Félelem...
5.61 €
Egy ?királyné, egy kastély és egy kortalan fenyegetés – ezekről szól Sherlock Holmes és Mary Russell vérfagyasztó, új kalandja. A királyné: a romániai Mária,...
6.73 €
Az 1000 veszély sorozat kötetei nem olyanok, mint az összes többi! 1000 veszély között te határozod meg, hogyan fordul a kocka, és hogyan végződik a kaland. Vigyázz: ha rosszul döntesz, komoly veszélybe kerülhetsz! Kaland - játék - kockázat! Meglepetésként...
4.81 €
A sorozat legújabb részében a történelemrajongó Ben és a mérnökzseni Kiki indul küldetésre. Egy rejtélyes KÖZÉPKORI KASTÉLYBAN találják magukat, amiről azt beszélik, hogy kísértet járja. A két felfedező persze tudja, hogy KÍSÉRTETEK nincsenek, de akkor ki az...
5.63 €