Ki volt Károlyi Mihály? - Tibor Hajdu

10.77 €

A kötet célja az érdeklődő olvasókkal röviden megismertetni Károlyi Mihály (1875-1955) életútjának vitatott fordulatait, személyiségének, politikai pályájának indítékait. A szerző nem állítja, hogy Károlyi a legkiválóbb magyar politikusok közé tartozott volna. Amellett érvel, hogy Károlyi, aki addig, amíg el nem hagyta Magyarországot, élte a nagybirtokos arisztokraták életét, és élvezte exkluzív társaságukat, bármennyire is eltávolodott tőlük később politikailag, sok tekintetben hasonló maradt a kiegyezés korának hatalom- és karriervágytól nem vezérelt arisztokrata politikusaihoz. Egészen 34 éves koráig alig foglalkozott politikával, közéleti tevékenységgel, majd egy évtizedre a magyar politika legfontosabb szereplői közé került, amit személyes kvalitásain túl anyagi helyzetének és rokonságának is köszönhetett. Az 1919-es emigráció után Károlyi kalandos utat jár be mind földrajzilag, mind az általa követett ideológiák tekintetében -egy ideig egészen a szélsőbaloldalig-, de főleg és mindvégig antifasiszta maradt, ezért szálka a mai náciszimpatizánsok szemében is. Életének egyes szakaszait a politikai passzivitás, néha pedig az elkötelezett lázas politizálás jellemezte, hogy végül ő is emigránsként fejezze be hosszú és fordulatos életét. A 20. századi magyar politikában Károlyi -némileg anakronisztikus jelenségként- azt az önzetlen, meg nem alkuvó, csak elveitől vezérelt politikustípust képviselte, amelynek visszatérése példaként szolgálhatna a ma politikai életének is. Nagy nemzetközi tájékozottságával fölötte állt azoknak, akiknek Bécs, Berlin vagy később Moszkva volt a világ közepe - hazája helyzetét és lehetőségeit mindenkor a világhelyzet, az európai erőviszonyok függvényében ítélte meg. A szerző a személyi kultusz és antikultusz témakörét is érinti, amelynek nagy hatása van ma is Károlyi és más történelmi személyiségek megítélésében.

Podobné produkty

A 20. századi magyar politikában Károlyi – némileg anakronisztikus jelenségként – azt az önzetlen, meg nem alkuvó, csak elveitől vezérelt politikus típust képviselte, amelynek visszatérése példaként szolgálhatna a ma politikai életének is. A kötet célja az...
4.79 €
Károlyi Mihály "Egy egész világ ellen" című könyvében ezt írja feleségéről: "...Feleségem erős és meleg természet, tiszta és biztos ösztönökkel. Egészen őszinte. Politikus családból származott, oly házból, amelynek légköre szaturálva van politikával, gyermekkora...
13.85 €
Esszék a faluról, a régebbi magyar irodalomról, a Mozgó Világ generációjáról és arról a mágikus erőről, amivel a mediterrán világ meghatározza az európai szellemet és közérzetet. Alexa Károly esszékötete az utóbbi három évben írt nagyobb munkáit tartalmazza....
14.65 €
Mateřstvím vede mnoho cest a tohle je ta naše! Autorčina velmi otevřená zpověď o její cestě trojitým mateřstvím, od plánování těhotenství až po nástup dětí do školky, která se s každou z jejích tří dcer až neuvěřitelně liší. I potřetí to může být jako poprvé,...
9.29 €
Ki mondta ki először, hogy „Nem! Nem! Soha!”? Kik ölték meg Tisza Istvánt? Miért Károlyi Mihály lett a forradalom vezére? Harcosokat vagy fosztogatókat nem akart látni Linder Béla? Sikkasztott-e Kun Béla? Puccs vagy forradalom? – Milyen viccek terjedtek a kommün...
8.45 €
1. září 2025, Česká republika, hlavní město LiberecV údolí mezi dvěma horskými hřebeny se v rudém přísvitu rozkládá město. Krouží nad ním draci, v parcích hřadují harpyje a v ulicích loví hydry, gryfové a bazilišci. Životy lidí řídí čtveřice požehnání a prokletí,...
7.07 €
Když Karolína Tichava nastoupila jako hospodyně do luxusní vily, čekala především prach a skvrny. Brzy ale zjistila, že ten největší nepořádek není v domácnosti, ale v životě jejího zaměstnavatele. Vítejte ve světě, kde se šampaňské míchá s tajemstvími, eskortními...
12.4 €
Velmi mladá, literárně nadaná autorka, napsala knihu, ve které se čtenář ocitá v dávné minulosti a společně s hrdiny prožívá řadu dobrodružství. Jedná se o strhující vyprávění plné odhodlání, hledání a poznávání, příběh lásky, cti, ale i zrady, zasazený do...
11.7 €
Když Karolína Tichava nastoupila jako hospodyně do luxusní vily, čekala především prach a skvrny. Brzy ale zjistila, že ten největší nepořádek není v domácnosti, ale v životě jejího zaměstnavatele. Vítejte ve světě, kde se šampaňské míchá s tajemstvími, eskortními...
15.99 €