Ki volt Christa T.? - Christa Wolf Kassandra

2.79 €

Ennek ?a regénynek a hősnője, Christa, vagy ahogy osztálytársai becézik, Krischan, rendhagyó ember. Mindig kilóg a sorból, alkalmazkodásra képtelen, sose azt teszi, amit várnak tőle. Korai halála után barátnőjét nem hagyja nyugodni Christa sorsa. Ki is volt tulajdonképpen? – teszi fel magának a kérdést. Ki volt ez a frucsa lány, aki az egyetemen sem azzal foglalkozott, amivel kellett volna, aki pedagógusként szüntelenül – szükségtelenül? – megnehezítette a maga dolgát, aki zűrzavaros szerelmi ügyei közepette egy hivatásos jóst is meglátogat, akit néha öngyilkossági gondolatok foglalkoztatnak, s egyszer csak barátai megdöbbenésére, a legszokványosabb módon férjhez megy, boldog lesz. De boldog volt-e valóban? S hiába rajzolódik ki előttünk naplójegyzetekből, töredékekből, valódi vagy elképzelt beszélgetésekből egyre tisztábban Christa életútja, újra és újra fel kell tennünk a kérdést: kicsoda volt hát? Gyönge, neurotikus lélek, aki nem tud eleget tenni a reális élet követelményeinek, vagy csak túlságosan is tisztességes, képtelen minden megalkuvásra? A kérdésre nincs egyenes válasz, hiszen a valóság sosem egyértelmű, egy élet egészére nem mondható ki kategorikus, rideg ítélet, csak az emberséges figyelem és a megértés közelítheti meg az igazságot.A bravúros, modern prózai technikával felépített regény alkotóját, a kitűnő német írónőt eddig 1964-ben megjelent regényéből, a „Kettészegelt ég”-ből ismerhette meg az olvasó.

Podobné produkty

Před více než sto lety se svět začal měnit. Hladiny oceánů a moří stoupaly, voda pomalu zaplavovala pobřežní města, až nakonec obludná potopa zanechala jen malá souostroví vrcholků nejvyšších hor obklopená hlubokou a nekonečnou vodní plochou. Přeživší lidé...
8.84 €
Alig egy évszázaddal a jelenkor után teljesen átalakul a világunk. Az emelkedő tengervíz lassan elárasztja előbb Amerika parti városait, majd a szárazföld belsejének nagy részét. Mindössze a magaslatok maradnak szárazon, kis szigetcsoportokat alkotva. Ide települnek...
12.25 €
Román Kassandra a vlk, surrealistická zpověď o dětství a dospívání osmadvacetileté řecké autorky Margarity Karapanou, se stal současnou klasikou v Řecku, a poté co byl přeložen do mnoha různých jazyků přinesl mladé autorce mezinárodní věhlas, coby mimořádně...
13.2 €
Niekedy naše životy dokáže zmeniť banálna vec. Napríklad aj biely kufor. Kassandra si život presne naplánovala a drží sa svojho predsavzatia, že už nikdy nikomu nedovolí, aby ho ovplyvnil. Darí sa jej to až do okamihu, keď jej sestra Elaia oznámi, že ich hľadá...
12.89 €
Niekedy naše životy dokáže zmeniť banálna vec. Napríklad aj biely kufor. Kassandra si život presne naplánovala a drží sa svojho predsavzatia, že už nikdy nikomu nedovolí, aby ho ovplyvnil. Darí sa jej to až do okamihu, keď jej sestra Elaia oznámi, že ich hľadá...
11.8 €
Kassandra si svoj život presne naplánovala a drží sa svojho predsavzatia už nikdy nikomu nedovoliť, aby jej život ovplyvnil. Darí sa jej to až do času, keď jej sestra Elaia oznámi, že ich hľadá nevlastný brat - Sebastian. Konečne má meno k osobe, ktorú v detstve...
8.39 €
‘A classic for our times’ MONIQUE ROFFEY‘Haunting, beautiful… Anima will live with me for a long time’ CAL FLYN''A book that mesmerises with its sense of adventure and epic sweep, this is creative non-fiction at its best'' GUARDIANOver the course of one summer,...
14.99 €
When Kapka Kassabova was a child, the borderzone between Bulgaria, Turkey and Greece was rumoured to be an easier crossing point into the West than the Berlin Wall so it swarmed with soldiers, spies and fugitives. On holidays close to the border on the Black...
18.95 €
A BBC Radio 4 Book of the Week Lake Ohrid and Lake Prespa. Two vast lakes joined by underground rivers. Two lakes that seem to hold both the turbulent memories of the region's past, and the secret of its enduring allure. Two lakes that have played a central...
18.95 €