Ki vagy Te? - Kitti Almási

6.89 €

Tudatos törekvéseink mellett egy sor olyan belső szabály irányít minket, amelyek létezésével talán nem is vagyunk tisztában, mert ezek mások sugalmazott vagy vélt elvárásai alapján épültek fel bennünk. Így kell kinéznem, ha azt szeretném, hogy… Illik úgy viselkednem, mintha… Nem láthatják meg rajtam, hogy… Mit szólnának, ha tudnák… Ha érvényesülni akarok, akkor… Jobb a békesség, szóval… A másoknak való megfelelés vágyában folyamatosan figyelünk és találgatunk, mik lehetnek a többiek elvárásai, és gyakran önmagunknak sem valljuk be, mennyire igyekszünk ezeknek eleget tenni. Az így kialakított viselkedésminták egy idő után annyira beépülnek, hogy már a sajátunknak érezzük őket, csak sokszor nem értjük, miért érezzük magunkat olyan rosszul a bőrünkben. A munkám során azt tapasztalom, hogy legtöbbször nem azzal foglalkozunk, milyenek vagyunk valójában, vagy szívünk mélyén milyenek szeretnénk lenni, hanem azzal, hogy milyennek kell(ene) lennünk mások szerint. Mivel nem remeteként élünk, természetesen figyelembe kell vennünk a körülöttünk élő embereket, ám ha rossz helyre tesszük a fókuszt, örökös igazodásra, ebből fakadóan pedig állandó csalódottságra és elégedetlenségre kárhoztatjuk magunkat. Feltetted már magadnak a kérdést: ki lennél Te, ha nem mindig mások elvárásai szerint élnél? Ha nem sóvárognál annyira a külső visszaigazolásra, hanem felfedezhetnéd és így az lehetnél, aki valójában vagy? Ha nem áldoznád fel a megfelelés oltárán az önazonosságodat? Van-e még olyan pillanat, amikor tudod, érzed, ki vagy Te? Ezzel a könyvvel arra szeretnélek késztetni: gondold végig, hogy a saját életedben mit miért teszel éppen úgy, ahogy. Vedd számba, hogy kiknek az elvárásait tekinted önmagadra nézve szinte kötelezőnek, és miért is akarsz ennyire megfelelni nekik. A Téged mozgató elvárások közül melyekre mondasz tudatosan is szívből igent, melyek esetében tartod még vállalhatónak a kompromisszumot, és mi az, amin inkább változtatnál? Miben szeretnéd akár mások kívánsága ellenében is a saját utadat követni, és hogyan szedheted össze ehhez a szükséges bátorságot, erőt és kitartást?"

Podobné produkty

Tudatos törekvéseink mellett egy sor olyan belső szabály irányít minket, amelyek létezésével talán nem is vagyunk tisztában, mert ezek mások sugalmazott vagy vélt elvárásai alapján épültek fel bennünk. Így kell kinéznem, ha azt szeretném, hogy... Illik úgy...
11.8 €
Hiszünk-e abban, hogy kezünkbe vehetjük az életünk irányítását, mert sok minden rajtunk, a mi választásainkon múlik? Vagy úgy véljük, hogy a körülményeknek, a környezetünknek, a múltunknak, a felmenőinktől hozott mintáknak kiszolgáltatottan, óhatatlanul be...
11.24 €
"Miért épp a hűtlenséget választottam első könyvem témájául? Mert a rendelésemen jó ideje ez a leggyakrabban visszatérő probléma - alig akad olyan páciensem, akit valamilyen formában ne érintene. Persze felmerül a kérdés: egyáltalán mi az, hogy hűtlenség? Mit...
11.31 €
Miért épp a hűtlenséget választottam első könyvem témájául? Mert a rendelésemen jó ideje ez a leggyakrabban visszatérő probléma - alig akad olyan páciensem, akit valamilyen...
5.8 €
Hiszünk-e abban, hogy kezünkbe vehetjük az életünk irányítását, mert sok minden rajtunk, a mi választásainkon múlik? Vagy úgy véljük, hogy a körülményeknek, a környezetünknek, a múltunknak, a felmenőinktől hozott mintáknak kiszolgáltatottan, óhatatlanul be...
7.87 €
A párkapcsolatban a sebezhetőség választott formáját éljük meg. Önként engedjük közel magunkhoz a másikat, érzelmileg védtelenebbé válunk, és bízunk benne: nem él vissza vele. Ha ez mégis megtörténik, és a bizalom megsérül, akkor vele együtt nemcsak a kapcsolat,...
8.87 €
Hogyan engedhetjük el a múlt sérelmeit? Hogyan bocsáthatjuk meg a korábban elkövetett hibákat? Hogyan békélhetünk meg azzal, hogy elszalasztottunk számunkra fontos lehetőségeket, mert nem mertünk élni velük? Hogyan nézhetünk szembe azzal a fájdalommal, amit...
14.18 €
Közel másfél évtizedes pszichológusi praxisom során még soha egyetlen kliens sem érkezett hozzám azzal a panasszal, hogy az irigységtől szenved, miközben nagyon gyakran az derült...
6.62 €
Mi vár ránk egy szakítás vagy válás után, „újrakezdőként"? Milyen gátlásokat, félelmeket, kapcsolati mintákat viszünk magunkkal tovább, és mit tehetünk ezekkel a minket blokkoló tényezőkkel? Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus körbejárja a válás...
6.73 €