Kezelés vagy gyógyítás? - Tévutak és új lehetőségek a rákterápiában - Gábor Szendi

16.9 €

Az orvoslás a középkor óta úgy tekint az emberi testre, mint mesterember az elromlott készülékre, amelyet neki vizsgálgatnia és szétszednie kell, hogy megtalálja a hibát. Vagyis az orvosok azt feltételezik, hogy a hibás működésre magában a gépben van a válasz. A hiba azonban nem a gépezetben, hanem a használatában rejlik! A társadalmi evolúció teremtett olyan környezetet, amelyhez az emberi szervezet egyszerűen nem tud már alkalmazkodni. Ezt egyértelműen bizonyítja az a tény, hogy a továbbra is paleolit kori körülmények között élő természeti népek közt gyakorlatilag ismeretlenek az olyan rendszerbetegségek, mint amilyen a rák. Ha nem pusztán kezelni, hanem meggyógyítani akarjuk a rákot, ahhoz meg kell értenünk a működését. Ehhez pedig előbb meg kell értenünk, miként vált civilizációs népbetegséggé, és azt is, hogyan ment többszörösen tévútra a rákkutatás. Szendi Gábor új könyve a jelenlegi onkológia gyenge pontjait mutatja be, de a kritikákon túl szerencsére egy új korszak nyitányáról is beszámol. A gyógyszer-újrahasznosítás tudományos irányzata már létező, általában olcsó, könnyen hozzáférhető és kíméletes gyógyszerek rákellenes hatásának kutatásába kezdett, ebből pedig nagyszerű eredmények születtek: nagyon sok beteg kapta vissza a reményt, és élhet újra teljes életet. "Régóta foglalkozom az orvoslás rendszerszintű problémáival, és ahol csak megkapirgáltam a felszínt, mindig a téveszmék gondosan felépített, aprólékosan kidolgozott rendszerébe ütköztem, amit tudománynak neveznek. A gyakorlatban ez gyógyítás helyett a halál elodázását jelenti. Most úgy érzem, kinyílt egy ajtó, amelyen át kijuthatunk ebből az életveszélyes nagyüzemből. Akik már kijutottak, visszaszerzett életükkel bizonyítják, hogy járható az út."

Podobné produkty

A coloradói Gerrardsville-ben meghal egy nő. Úgy tűnik, öngyilkos lett. Jack Reacher azonban épp a helyszínen tartózkodik, amikor bekövetkezik a tragédia, és jól tudja, hogy az asszony nem a saját akaratából került a busz kerekei alá. Egy férfi nemcsak az élete...
14.06 €
Sokan nem hozzák a legjobb formájukat, mert szent meggyőződésük, hogy a képességeik korlátozottak. De mi van akkor, ha e vélt korlátok pusztán csalóka illúziók? John Maxwell...
11.18 €
A könyv segítségével az alapoktól kezdve megismerhetjük az Internet mibenlétét, és lehetőségeit.
7.58 €
Miként formálják személyiségünket és életutunkat szüleink tudatos és tudattalan elvárásai? Hogyan érvényesül mindennapjainkban a sorskönyvi előírások parancsoló ereje? Miért megyünk bele olyan pszichológiai játszmákba, amelyek újra meg újra csak csalódást,...
10.84 €
A coloradói Gerrardsville-ben meghal egy nő. Úgy tűnik, öngyilkos lett. Jack Reacher azonban épp a helyszínen tartózkodik, amikor bekövetkezik a tragédia, és jól tudja, hogy az asszony nem a saját akaratából került a busz kerekei alá. Egy férfi nemcsak az élete...
9.86 €
??Szeretnél biztonságos és jövedelmező befektetési lehetőségeket találni Magyarországon? Ez a lebilincselő és gyakorlatias útmutató feltárja azokat az alacsony kockázatú üzleti lehetőségeket, amelyek ideálisak kezdő és tapasztalt befektetők számára egyaránt....
16.64 €
A szakkönyv célja, hogy interdiszciplináris megközelítésben átfogó képet nyújtson a mesterséges intelligencia (MI) gyors ütemű fejlődésével és egyre szélesebb körű alkalmazásával összefüggésben felmerülő kihívásokról, kockázatokról, valamint az ezekre választ...
30.41 €
A magaságyás kíméli a derekunkat, látványos kertkialakítást tesz lehetővé, és a növényeink jobban fejlődnek. A könyvben részletes választ kapunk a következő kérdésekre: Milyen anyagból? Milyen méretben? Hány magaságyást alakítsunk ki, és hogyan illesszük a...
8.06 €
Jelen kötet a szerző Bevezetés az egzisztenciális pszichológiába című nagyszabású munkájának második kötete, melynek első része, Az egzisztenciális pszichológia története és irányzatai 2025 tavaszán jelent meg a Scolar Kiadónál. A könyv fejezeteiben Kőváry...
28.17 €