Kettészakadt Magyarország - Mária Börcsök

3.63 €

Minél kevésbé ismerünk egy kort, annál könnyebb „aranykort” csinálni belőle.Minél kevésbé ismerünk egy embert, annál könnyebb idealizálni az alakját.A történelemtanítás szeret idealizálni. Pedig nem azzal segíti a hazafias nevelést, ha mennybe viszi a múlt hőseit, hanem avval, ha azt bizonyítja:?történelem sohasem volt. Mindig csak jelen van, és a jelen mindig züllöttnek, romlottnak tűnik az előző korokhoz képest, a legnagyobb költők versei bizonyítják. Következésképp a mi züllött, romlott korunk is történelem lesz egyszer. És lehet, kortársaink közül épp azokból válnak „tiszták, hősök, szentek”, akikről legkevésbé tudjuk elképzelni.A szerző az államalapítástól az 1848/49-es forradalom és szabadságharcig elemzi a magyar történelem meghatározó személyiségeinek tetteit, egészen más szemszögből, mint ahogyan azt a történelemkönyvekből eddig megismerhettük. Az olvasó elé tárva azt, hogy milyen hiányos és téves jellemrajzok alapján istenítünk, vagy ítélünk el olyan személyiségeket, akiknek tetteit mindenkor csak a történelem tudja igazolni.László Ágnes interjúja a szerzővelA Klubrádió Klubdélelőtt című, január 14-i adása után, amikor Kun Zsuzsa és Németh Kristóf vendége volt, a hallgatók sokasága érdeklődött a könyve iránt. Milyen reakciókra számít? Nem tart attól, hogy komoly támadások is érhetik? Hiszen amit a könyvben leír, azzal olyan mítoszokat rombol le, amelyekre ideológiák épültek fel. Jelzi is az ajánlásában, hogy mennyire nem ért egyet azzal, hogy a múlt hőseit a történelemtanítás magas piedesztálra helyezi, csak a pozitív tulajdonságaikat emeli ki és azt, hogy mit tett ezért az országért, népért. Vajon mit fog érezni, gondolni az olvasó, ha szembesül azzal, hogy azok a személyiségek, akiket átvitt vagy valós értelemben is szentté avattak, gyarló emberként is viselkedtek és olyan dolgokat is műveltek, amelyeket minden épeszű ember elítél?Bízom abban, hogy tisztábban fog látni és el fogja hinni: mi sem vagyunk rosszabbak, mint elődeink voltak, és a jelen, amelyet sokszor romlott korként élünk meg, egyszer csak történelemmé szelídül majd. Nem véletlen, hogy folyamatosan változik a történelem-szemlélet, hiszen az utókor a saját megélt tapasztalatait vetíti vissza a múltba. Bennem is óriási a hagyománytisztelet, és tény, hogy számtalan korszerű eszme bukott bele abba, hogy semmibe vette a nemzeti hagyományokat, de az is tény, hogy a nemzeti hagyományokat védő konzervativizmus többször sodorta végveszélybe az országot. Az embereknek fontosak a hagyományok, de nem hagyományok tartják elsődlegesen össze őket, mer

Podobné produkty

Talán már zenélni sem képes zenész, lakodalmán veszekedő házaspár, hőlégballon-vállalkozásra készülő férfi, a tudatot megtámadó entitásokról fantazmagóriákat szövő, kleptomániás takarítónő. Alakok Egressy Zoltán egymáshoz lazán kapcsolódó kisprózáiból, melyek...
9.29 €
A regény főszereplője, egy tehetséges fiatal szí­nésznő, 1954-ben megkapja Az ember tragédiája Éva-szerepét, s a könyv nélkül tudott drámát olvas­va, minden színhez...
2.79 €
Min múlik, hogy a házaspárok kapcsolata örömtelibb és bensőségesebb lesz az idő múlásával, vagy megszürkül és közönyössé válik? Gary Chapman és Harold Myra számos pár történetén keresztül szól arról az időszakról, amikor "kiürül a fészek", megjelennek az idősödéssel...
11.24 €
Min múlik, hogy a házaspárok kapcsolata örömtelibb és bensőségesebb lesz az idő múlásával, vagy megszürkül és közönyössé válik? Gary Chapman és Harold Myra számos pár történetén keresztül szól arról az időszakról, amikor „kiürül a fészek”, megjelennek az idősödéssel...
8.99 €
Szeretnénk összeismerkedni az új szomszédunkkal? Hibás terméket vásároltunk, és reklamálnánk? Bántanak a társunk lekicsinylő megjegyzései? Bizonytalanul, erőszakosan vagy magabiztosan viselkedünk-e ilyenkor, és hogyan változtathatunk azokon a mintákon, amelyek...
10.14 €
Among the few women artists who have transcended art history, none had a meteoric rise quite like Mexican painter Frida Kahlo (1907-1954). Her unmistakable face, depicted in over fifty extraordinary self-portraits, has been admired by generations; along with...
207.2 €
Tudta, hogy a levendulaolaj gyógyítja a vágott sebeket, a borsmentaolaj pedig segít a hányinger ellen? Ebben a könyvben Maria M. Kettenring aromaszakértő 13 olyan illóolajat mutat be, amelyek különösen alkalmasak a házi- és útipatikába. Gyors segítséget nyújtanak...
9.01 €
Frida Kahlo's arresting pictures were in many ways expressions of trauma. The daughter of an immigrant German photographer father and a Mexican mother of Indian origin, Kahlo (1907-1954) was involved in a serious road accident at the age of 18, which left her...
18.9 €
It was as a revolutionary and troublemaker that Picasso, Dali and Andre Breton described the husband of Frida Kahlo, Diego Rivera, but he was also responsible for creating a public art that was both highly advanced and profoundly accessible. From 1910 Rivera...
16.5 €