Ketten az élet - (Különleges kiadás) - Barbara Bauer

14.08 €

KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS Helga az életét egyetlen célnak szenteli. Ez tölti el örömmel, ez hajtja, ezért érkezett a világra, és úgy érzi, semmi és senki nem akadályozhatja meg benne. Ám egy napon minden megváltozik. Minden, ami addig a boldogságot jelentette, küzdelemmé válik. Úgy érzi, nincs egyedül. Mintha valakivel meg kellene vívnia a boldogság csatáját. Kislányként ez elbizonytalanítja, de hamar rájön, hogy az élete értelmének záloga, ha ebből a csatából ő kerül ki győztesen. Bármi áron. Mert megígérte az édesanyjának. Veronika kilencévesen veszíti el szeretett édesapját, aki a halálos ágyán a gyermek lelkére köti, hogy utazzon el Párizsba. Azon a végzetes napon a kislány megígéri neki, hogy teljesíti a kívánságát, felkeresi azokat a helyeket, ahol az édesapja a gyermekkora legszebb heteit töltötte. De a férfi még valamit kér tőle. Olyasmit, ami a kislányt boldogsággal tölti el, olyan ismeretlen érzéssel, amire gondolni sem mer, de elveszíteni sem akar. Éppen ezért az édesapja szavait a lelke mélyébe zárja, mint valami titkolt vágyat, amit soha senki nem tudhat meg. Nem is sejti, hogy ezek a szavak megváltoztatják az életét. Egészen addig nem tudja, míg több mint negyven évvel később el nem látogat Párizsba, ahol találkozik Dáviddal, a semmiből felbukkanó magyar férfival. Aki mintha az ő megmentésére érkezett volna, aki kellően érzékeny, tapasztalt és szerelmes ahhoz, hogy hamar kiismerje őt. És akiről kiderül, hogy ismeri Helgát is.

Podobné produkty

KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS A Lindt & Sprüngli családi vállalkozás sikertörténete ellenállhatatlan, akár a csokoládé Zürich 1826. A kis Rudolf Sprüngli kétségbeesésében egy tábla csokoládét visz ágyban fekvő, beteg édesanyjának. Minden reményét és összes...
16.87 €
KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT, ILLUSZTRÁLT KIADÁS Cserpes Kamilla nem tudja kiheverni a válását. A munkába temetkezik, könyvkiadója ennek következtében egyre sikeresebb, még egy külföldi producer is felkeresi. A szakember elképesztő lehetőséget kínál fel neki, amit...
16.59 €
Néha a legfélelmetesebb szörnyeteg nem az árnyak közt lapul - hanem ott van melletted. Mosolyog, kedves szavakat suttog, majd észrevétlenül átveszi az életed felett az irányítást. Egy nárcisztikus bántalmazó hálójában élni olyan, mintha egy láthatatlan ketrecbe...
13.94 €
KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS Vannak emberek, akiknek a története jóval azt megelőzően kezdődik, hogy megszületnének. Sándor története sem indul másként, mint sokaké a II. világháború idején. A szerelemben fogant kisfiút csupán egyszer tarthatta a kezében az...
14.08 €
"Ilona sírva rohant haza és úgy kapaszkodott az édesanyjába, mintha rémeket látott volna. - Hát téged meg mi lelt? - Ó, mit tegyek? Hogy törölhetném ki, amit láttam? - sírta kétségbeesetten a lány. - Mondd, mit láttál? - kérdezte ijedten az asszony. - Éppen...
19.72 €
Egy legenda. Egy hazugság. Egy felejthetetlen szerelem. Ez a történet ott kezdődik, ahol majd véget is ér: a tiszafa alatt. Ez az ősi fa oly hatalmasra nőtt, hogy egy külön világot alkot; azt beszélik, a lombja alatt másképp telik az idő. Miután egy árva lány...
22.48 €
KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS Most, hogy a képességem ott lüktet az ereimben, fordult a kocka a Draven campusán. Már nem tekintenek rám képességek nélküli csődtömegként, nem gyötörhetnek szabadon, amiért el merészeltem szökni a horgonyaim elől. A végzet egyre...
19.15 €
Joseph Campbell világhírű mítoszkutató, aki a történelem legkülönfélébb, olykor egymástól időben és térben is távol eső mitológiáit és hagyományait megvilágító erővel rendezi egymás mellé, és azokra támaszkodva számtalan kortárs jelenségről is ütőképes értelmezést...
16.9 €
Jokert magyarázat nélkül szabadon engedik az Arkham Elmegyógyintézetből, és egyáltalán nem repes az örömtől, amikor szembesül vele, távollétében milyen sorsra jutott bűnözői birodalma. Hamisítatlan Joker-stílusban levezényelt hadjárat veszi kezdetét bosszúállással,...
22.51 €