Kés - Salman Rushdie

8.45 €

"A nyelv is kés. Fel tudja vágni a világot, és feltárja értelmét, belső működését, titkait, igazságait. Át tud hatolni egyik valóságból a másikba. Felhívja a figyelmet az üres dumára, kinyitja az emberek szemét, szépséget teremt. A nyelv az én késem."2022. augusztus 12-én Salman Rushdie éppen a politikai okokból üldözött írókról készült beszédet tartani New York állam egyik kisvárosában, amikor egy vallási fanatikus merényletet kísérelt meg ellene. Rushdie csodával határos módon túlélte a tizenöt késszúrást, ám maradandó sérüléseket szenvedett, többek között elvesztette jobb szeme világát is.Ennek a traumatikus eseménynek és az utána következő testi-lelki felépülésnek a krónikája a Kés című kötet. A Booker-díjas szerző megkapó őszinteséggel és intimitással beszél a kórházban töltött heteiről, a mindennapokba való visszatérés nehézségeiről, a talpra állás gyötrelmeiről és a szeretet megtartó erejéről. Egyúttal képzeletben párbeszédet is folytat a merénylőjével, s rendületlenül hitet tesz amellett, hogy "a művészet emberi mivoltunk lényegét alkotja, és nem kér különleges védelmet, csak jogot a létezésre"

Podobné produkty

Když se světoznámý spisovatel stal v létě roku 2022 obětí vražedného útoku, tragickou událost přežil s vážnými zraněními. Nůž v rukou atentátníka však nezanechal stopy pouze na jeho těle, ale zasáhl i autorovu mysl. V pronikavé a hluboce otevřené zpovědi, jež...
11.51 €
"Když se světoznámý spisovatel stal v létě roku 2022 obětí vražedného útoku, tragickou událost přežil s vážnými zraněními. Nůž v rukou atentátníka však nezanechal stopy pouze na jeho těle, ale zasáhl i autorovu mysl. V pronikavé a hluboce otevřené zpovědi,...
21.95 €
The novel that set the stage for his modern classic, The Satanic Verses, Shame is Salman Rushdie’s phantasmagoric epic Omar Khayyam Shakil had three mothers who shared everything. They shared the symptoms of pregnancy, they shared the son that they all claim...
14.99 €
Odvážné převyprávění klasického Cervantesova příběhu a současně svérázná reflexe televizní kultury. Tak by se ve zkratce dal charakterizovat nový Rushdieho román, jenž byl, tak jako celá řada autorových dalších děl, nominován na prestižní Man Bookerovu cenu....
26.9 €
Když je na prahu losangeleského domu své dcery zavražděn někdejší hrdina protinacistického odboje a velvyslanec USA v Indii Maximilian Ophuls, vše nasvědčuje politickému pozadí činu, jehož pachatelem je Ophulsův osobní řidič „klaun Šalimar“, muslimský rodák...
17.7 €
Malik Solanka, az eszmetörténész és babakészítő egy napon kilép életéből, egyetlen magyarázó szó nélkül otthagyja családját, és elszökik New Yorkba. Düh tombol benne, ezért attól fél, hogy veszélybe sodorja azokat, akiket szeret. A példátlan bőség idején, Amerika...
7.3 €
A dúsgazdag Nero Golden, amikor az Egyesült Államokba emigrál, úgy gondolja, maga mögött hagyhatja a múltat. "Római" nevet vesz fel, és három fiával együtt Manhattanben kezd új életet. Hogy honnan jött, nem számít, csak az, hogy itt is az élet császára lesz....
12.9 €
Cervantes klasszikus regényének ihletésére Sam DuChamp, a középszerű kémregényíró megalkotja Quichotte-ot, a nemes gondolatokkal eltelt, fellegekben járó volt gyógyszerügynököt, aki életét leginkább a tévéműsorok világában éli. Az ő Dulcineája egy elragadó...
7.32 €
In a tour-de-force that is both an homage to an immortal work of literature and a modern masterpiece about the quest for love and family, Booker Prize-winning, internationally bestselling author Salman Rushdie has created a dazzling Don Quixotefor the modern...
16.5 €