Kerék alatt - Hermann Hesse

5.61 €

A Kerék alatt megjelenésekor (1905) - az egy évvel korábban publikált Peter Camenzind sikerének köszönhetően - már ismert és elismert írónak számított Németországban. A regény megírásakor a húszas évei közepén járó író részben személyes élményeiből, a saját gyermekkorából merített inspirációt új könyvéhez, merthogy Hesse, történetének főhőséhez hasonlóan, egy ideig szintén a maulbronni kolostor teológiai szemináriumának diákja volt, és akár csak a regénybeli Hans Giebenrath, ő sem tudta elviselni a merev szabályrendszerű intézmény rideg légkörét, és félbehagyta tanulmányait. Hesse pontos, tárgyilagos, látszólag indulatoktól mentes mondatokkal jeleníti meg a gyermekkor szabadságától és az egyéniség kibontakoztatásának lehetőségétől megfosztott kiskamaszok tragikus sorsát. Különböző okokból és más-más módon, de több diák is idejekorán távozik a kolostorból, ami világosan jelzi, hogy valami nagyon nincs rendben a nagy tekintélyű maulbronni iskolában. Nem csodálkozhatunk azon, hogy a regényt a hitleri Németországban betiltották, hiszen Hans Giebenrath - és a többi diák - története végső soron az egyformaságot, az egyéniség feladásával járó alázatos engedelmességet, az állam szolgálatának elsődlegességét hirdető iskola(rendszer) és általában a német nevelési elvek nyilvánvaló kritikája. Másfelől a Kerék alatt persze jóval több is ennél: egy szilárd erkölcsi alapokon álló, érzékeny tollú fiatal író hitvallása az ember élethivatásáról. „Volt Hansban valami vad, szabálytalan, kulturálatlan, amit először szét kellett törni, egy veszélyes láng, amit ki kellett oltani és el kellett taposni. Az ember úgy, ahogy a természet megteremtette, kiszámíthatatlan, rejtélyes, veszélyes lény. Ismeretlen hegyekből előtörő áradat, út és rend nélküli őserdő. S ahogy az őserdőt is meg kell ritkítani, tisztítani és erőszakkal korlátok közé kell szorítani, úgy az iskola dolga, hogy megtörje, legyőzze és erőszakkal korlátozza a természetes embert; az iskola dolga, hogy hivatalosan jóváhagyott alapelvek szerint mindenkiből hasznos tagot faragjon a társadalom számára, s hogy életre keltse bennük azokat a tulajdonságokat, melyek teljes kifejlesztését végül a kaszárnya gondos nevelésére bízza."

Podobné produkty

Rané dielo svetoznámeho prozaika a básnika vyšlo nemecky i v prekladoch aj pod skráteným názvom Hermann Lauscher. Slovensky kniha vychádza prvý raz a dopĺňajú ju tri Hesseho akvarely, vrátane expresívneho Autoportrétu z roku 1919. Publikáciu uvádzajú tri predslovy,...
5 €
A collection of twenty-two fairy tales by the Nobel Prize-winning novelist, most translated into English for the first time, show the influence of German Romanticism, psychoanalysis, and Eastern religion on his development as an author.
19.95 €
Knihu Knulp publikoval autor prvý raz v roku 1915 s podtitulom Tri príbehy z Knulpovho života. Sú to poviedky, ktoré Hesse napísal v rôznych obdobiach, ale vydal ich pod týmto názvom až v druhom roku vojny. Autor necháva hlavného hrdinu odmietnuť meštiacky...
14.9 €
Die drei Geschichten aus dem Leben des Landstreichers Knulp, einem Nachfahren von Eichendorffs "Taugenichts", zählen zu den reizvollsten Stücken der frühen Prosa Hermann Hesses. In der Folge seiner Werke gehören sie zum großen Zyklus seiner "Gerbersau"-Erzählungen,...
0.88 €
Túto knihu publikoval Hesse knižne v júni 1919 pod pseudonymom Emil Sinclair, pretože bol v Nemecku pre svoje protivojnové až pacifistické postoje počas vojny nežiaducim autorom. Po veľkom čitateľskom úspechu (8. dotlačí za pol roka) a uznanlivých recenziách...
17.9 €
Samostatné vydání méně obvyklé, avšak nikoli méně cenné podoby Hessova díla Pohádky na menší ploše a s využitím romantického instrumentária „nereálného“ světa pohádky probírá autor Hermann Hesse opět z jiného úhlu svá věčná témata. Nevelký cyklus potěší všechny...
10.89 €
Soubor dvanácti kratších, stylově vytříbených Hesseho textů vyšel poprvé v roce 1945 pod názvem Traumfährte (Stopa ze snu). Sám autor ho sice opatřil podtitulem Nové povídky a pohádky, jednalo se však o texty do té doby nevydané nebo jen časopisecky zveřejněné,...
10.89 €
Samostatné vydání světově proslulého románu z roku 1927. Hesse v něm bilancuje krize uplynulého desetiletí a pokouší se formulovat východiska z nich. Poučen psychoanalýzou odhaluje ponor ke kořenům vlastní osobnosti i snahu o překonání sváru ducha a pudů. Román...
5.69 €
"A karácsony nem csak csodálatos gyermekmeséket, karácsonyfa-ragyogást és gyermekénekeket jelent. A keresztényi gondolat, amelyet oly sokféle vallomásban oly sokféleképpen fogalmaztak meg, mindnyájunk számára mindig egy új és magasztos ösztönzés, lényeges...
5.61 €