Kérd és megadatik 2. rész - Esther Hicks

12.37 €

Eltűnődtél-e valaha azon, mennyi ismeretlen öröm rejlik még benned? Ez a kötet, amely a nagysikerű Kérd és megadatik! folytatása, még közelebb visz önmagadhoz. Magabiztossá tesz, mert ráébredsz, hogy számtalan eszköz áll a rendelkezésedre, amelyek segítségével minden elképzelhető helyzetben boldogulhatsz. Aki olvasta az első kötetet, már megismerkedett azzal a gondolattal, miszerint földi életünket azért kaptuk, hogy átéljük a teremtés kreatív örömét. Ez tehát életünk legfőbb célja és természetes állapota, nem pedig az, hogy bármit is rendbe hozzunk, vagy bármilyen felsőbb erőnek megfeleljünk. Az „azt kapod, amire gondolsz” tételt a szerzők úgy fogalmazták át, hogy „azt kapod, amit érzel azzal kapcsolatban, amire gondolsz”. Nem a célok kitűzését vagy a végeredményre összpontosítást tartják a leglényegesebbnek, sokkal inkább az energiád egyensúlyára fordított tudatos figyelmet. E könyv megszületésének ez az alapvető fontosságú különbségtétel az oka. Amikor már érted és sikeresen alkalmazod a kötetben ismertetett gyakorlatokat, amellett hogy gyorsabban éred majd el a kívánt célokat vagy eredményeket, örömödet is leled majd a feléjük vezető úton megtett lépések mindegyikében, még mielőtt a vágyaid beteljesülnének. Életedet folyamatos, örömteli utazásként éled, nem pedig hosszú, egyhangú időszakok egymásutánjában, amelyeket csak néha szakít meg egy-egy kívánság teljesülésének átmeneti elégedettséget nyújtó pillanata. Ha az általad választott, örömteli úton tudatosan megtalálod és fenntartod rezgésed egyensúlyát, még több, eddig kiaknázatlan lehetőséggel élhetsz. Mindent magadhoz vonzol, amit csak kívánsz, és a boldogság is rád talál. „Arra biztatlak, hogy tedd azt, amit én: tartsd mindkét könyvet az ágyad mellett, hogy ébredés után és elalvás előtt beleolvashass. Jobban alszol majd, úgy kezded a napodat, hogy csak jó dolgokat engedsz be az életedbe… és közben csodálatosan érzed magad!” Louise L. Hay (Az Éld az életed! és Az erő benned van! című bestsellerek szerzője)

Podobné produkty

Mit tehetsz annak érdekében, hogy elérd, amire vágysz, amit igazán szeretnél? A szerzőpáros a következő alapelvet vallja: bárki lehetsz, bármit tehetsz, és bármire szert tehetsz!...
12.37 €
Tzv. Abrahámovo učenie je najpodrobnejším a najlepším vysvetlením toho, ako vznikajú všetky naše zážitky a skúsenosti. Zároveň ide o návod, ako sa cítiť dobre za akýchkoľvek podmienok, zhmotňovať svoje túžby a eliminovať to, čo nechceme. Na rozdiel od toho,...
15.99 €
KÉSZEN ÁLLSZ ARRA, HOGY MEGTEREMTSD AZOKAT AZ ÉLMÉNYEKET ÉS TAPASZTALATOKAT, MELYEKRE MINDIG IS VÁGYTÁL? Ez a könyv az Univerzum legfontosabb törvényét, a Vonzás Törvényét mutatja be két kivételes spirituális közvetítő, Esther tisztán hallásán és Jerry intuitív...
15.46 €
Asi všichni známe citát z Bible: „Hledejte nejprve království nebeské, a všechno ostatní vám bude přidáno!“ Lidé odjakživa spekulují, co vlastně znamená ono „království nebeské“. Inu, přesně to, čehož nedozírný, zásadní význam se snaží vysvětlit tato kniha:...
15.49 €
KÉSZEN ÁLLSZ ARRA, HOGY MEGTEREMTSD AZOKAT AZ ÉLMÉNYEKET ÉS TAPASZTALATOKAT, MELYEKRE MINDIG IS VÁGYTÁL? Ez a könyv az Univerzum legfontosabb törvényét, a Vonzás Törvényét mutatja be két kivételes spirituális közvetítő, Esther tisztán hallásán és Jerry intuitív...
12.37 €
Tato fascinující kniha vám předkládá učení nefyzické entity Abraham. S její pomocí se naučíte zhmotňovat svá přání, tak abyste mohli žít radostným a spokojeným životem, jaký si zasloužíte. Pochopíte, jak jsou vaše vztahy, zdravotní problémy, finance, otázky...
7 €
Jedinečné vysvetlenie toho, ako si utvárame svoje životy, ako naše myslenie ovplyvňuje všetko, čo zažívame, a ako nám naše pocity ukazujú, k čomu smerujeme. Nájdete tu konkrétne návody a príklady na zmenu k lepšiemu vo všetkých dôležitých životných oblastiach....
15.7 €
Toto je absolútne unikátna kniha. Veľmi podrobne a logicky vám vysvetlí, prečo sa vám doteraz nesplnilo to, po čom túžite, a ako dosiahnuť, aby sa to splnilo. Tajomstvo spočíva v postupnej zmene vašich vibrácií. To sa dosahuje cieleným usmerňovaním svojich...
17.95 €
Tzv. Abrahámovo učenie v podaní Esther Hicksovej je tým najpodrobnejším a najlepším vysvetlením toho, ako si vytvárame svoje životy, zážitky a skúsenosti. Jedná sa o veľmi jasný a logický návod, ako sa cítiť dobre za akýchkoľvek podmienok, zhmotňovať svoje...
12.35 €