Kémjelentés - György Spiró

5.32 €

Nehéz műfaj a novella: egy-két oldalon teljes világot ábrázolni, a bonyolult emberi viszonyokat tömören leírni, az olvasó érzelmeire erősen hatni, s ehhez egyszerűen, képszerűen és drámaian fogalmazni. Nincs két egyforma novella, mindegyiknek saját szabályai vannak akkor is, ha a szerző történetesen azonos; minden egyes novellát addig kell kalapálni, amíg korábban nem sejtett törvényei napvilágra jönnek.A novella legyen igaz is, legyen mese is: essen egybe az olvasó tapasztalataival, de legyen csábítóan különös a formája, a cselekménye pedig - bármennyire rövid is - fordulatos. Legyen megjegyezhető a történet, mint egy-egy pontos verssor, és toluljon fel az olvasó emlékeiből, ha kilátástalan helyzetbe kerül.Nehéz műfaj, ezért is próbálkozik vele az ember újra meg újra. Nagy írók sokszor segítettek rajtam: magányomat és tanácstalanságomat enyhítette, amikor váratlanul felmerült bennem egy-egy rég olvasott, egykor talán csak félig értett novella látomása, és a szerzővel lelki közösségbe kerülvén beláttam, hogy más is megélte már ugyanezt.

Podobné produkty

A Kerengő - Spiró György legelső, 1974-ben írt regénye - a végeken játszódik: a Monarchia keleti fertályának egyik kisvárosában és 1899 decemberében. Az otthonosan otthontalan kisváros a kilátástalan perspektívával és a belátható figurákkal a magyar regényirodalom...
7.86 €
Legyen a címe „Kálmánka"? De ki ez a Kálmánka? Legyen „Kálmán vitéz"? Van benne valami, csak éppen Kálmánka nem vitézkedik, bár kitüntetik érte. Legyen a címe „Lipót"? Megtévesztő, mert csak a negyede játszódik a Lipótmezőn, az elmegyógyintézetben....
6.73 €
Legyen a címe "Kálmánka"? De ki ez a Kálmánka? Legyen "Kálmán vitéz"? Van benne valami, csak éppen Kálmánka nem vitézkedik, bár kitüntetik érte. Legyen a címe "Lipót"? Megtévesztő, mert csak a negyede játszódik a Lipótmezőn, az elmegyógyintézetben. Mit szólnának...
12.5 €
Pohádkově laděná satira o lidské blbosti, maďarské i globální, českou nevyjímaje. Odehrává se v minulosti a v budoucnosti, ale pitvá naši živou přítomnost. Pomocného elektrikáře Kolománka pro nedostatek jiných zájemců zvolí vesničané obce kdesi v maďarské rovině...
14.01 €
Sokféle hóember létezik. Ebben a mesekönyvben szó esik például Patyolat Pityuról, Fehér Ferkéről, Havasi Albertről vagy éppen Hermelin Alajosról. De a mese nem róluk szól. Ennek a mesének a főszereplője Hó-Kuszpók Istók, aki táncol a telefonpóznán, feljut a...
8.27 €
Az 1986-os év eseményei egy író naplójából. Sűrű év volt ez, nemcsak a szerző személyes történetében, hanem a világban is: a kádári szürkeségben ott ólálkodott - a 30. évforduló miatt még fenyegetőbbnek tetszőn -'56 emléke, miközben a történéseket átlengte...
12.95 €
"Élők és holtak között a társalgást nem lehet megakadályozni, erre való az irodalom." – jegyzi meg új könyvében Spiró György, aki nemcsak nagyszerű író, hanem remek olvasó is. Egyaránt jellemzi a kamasz kíváncsi-kutakodó szenvedélye és a sokat látott ember...
13.42 €
"Élők és holtak között a társalgást nem lehet megakadályozni, erre való az irodalom." - jegyzi meg új könyvében Spiró György, aki nemcsak nagyszerű író, hanem remek olvasó is. Egyaránt jellemzi a kamasz kíváncsi-kutakodó szenvedélye és a sokat látott...
6.73 €
Már megjelenése előtt hatalmas várakozás és az első olvasók elragadtatása övezte Spiró György új regényét. Nem csoda: a Fogság egyszerre letehetetlen történelmi kalandregény és az értelmezési lehetőségek sokaságát kínáló, páratlan szellemi és írói teljesítmény....
17.74 €