Kellesz nekem! - Anita Tomor

16.87 €

Írtam egy regényt. Úgy, hogy soha életemben nem hallottam még Jayden Brooksról, a híres filmsztárról. Még csak a filmjeit sem láttam. Azt hittem, hogy nincs is ilyen színész. Mégis valami fatális véletlen folytán ezt a nevet adtam a főszereplőmnek, aki a történet szerint szintén színész. Ezek után ki hinné el nekem, hogy nem az igazi Jayden Brooksról írtam könyvet? Nyilván senki. Az egész életem romokban hever. A könyveim már nem olyan népszerűek, mint régen. A férjem megcsalt a kolléganőjével, és beadta a válókeresetet. Én meg találkoztam Jayden Brooksszal. Tudod, a filmsztár Jayden Brooksszal. Az igazival. Ugyanis egy kedves olvasóm betegelte őt az Instán, és felhívta a figyelmét arra, hogy írtam egy regényt. Róla. Ő meg fogta magát és megkeresett. És most azt akarja, hogy csináljunk filmet a könyvemből, és ragaszkodik hozzá, hogy én írjam a forgatókönyvet! Hát nem őrület? Egyik napról a másikra Los Angelesben találtam magam. A birtokán. És azon kaptam magam, hogy elkezdtük írni a forgatókönyvet. Együtt, közösen. És bomba jó! Érzem, hogy óriási siker lesz. De annak már kevésbé örülök, hogy minél több időt töltök vele, egyre jobban vonzódom hozzá, és abból, ahogyan rám néz, úgy érzem, az, ami kettőnk között van, nagyon is kölcsönös. Pedig ennek nem szabadna így lennie. Tomor Anita, a méltán népszerű írónő ezúttal is egy szívet melengető történetet hozott nekünk. A napfényes Los Angelesbe utaztat el minket, ahol két megtört szív, két olyan ember talál egymásra, akik nem is hinnék, de mindennél jobban szükségük van arra, hogy megtanuljanak újra szeretni és megbízni a másikban. A tündérmesék bizony nem csak a fantáziánkban léteznek, nagyon is megtörténhetnek bárkivel! Akár még velünk is!

Podobné produkty

Írtam egy regényt. Úgy, hogy soha életemben nem hallottam még Jayden Brooksról, a híres filmsztárról. Még csak a filmjeit sem láttam. Azt hittem, hogy nincs is ilyen színész. Mégis valami fatális véletlen folytán ezt a nevet adtam a főszereplőmnek, aki a történet...
14.06 €
„A férfiak és a nők partnerükkel szemben támasztott kritériumai úgy alakultak ki, hogy a párok tagjainak gyakorlatilag lehetetlen teljesen konfliktusmentes kapcsolatban együtt élniük, ha változnak az életkörülményeik. Ha elfogadjuk, hogy a konfliktus elkerülhetetlen,...
12.67 €
Renomovaný spisovateľ Ján Tužinský napísal v časoch svojej mladosti príbeh pre deti Straka nekradne, ktorý je svojimi humánnymi a morálnymi hodnotami aktuálny pre všetky generácie detí. Peter Straka je chlapec, ktorý sa nešťastnou náhodou dostal na invalidný...
8.3 €
Knihou Čarovala Anička, šalamúnska hlavička významný spisovateľ Peter Glocko vzdáva poctu najväčšiemu slovenskému rozprávkarovi P. E. Dobšinskénmu, ktorého 190. výročie narodenia si pripomíname v marci 2018. Nové doplnené a rozšírené vydanie rozprávok, zrniečok...
8.9 €
Nora fiatal szingliként éli az életét. Azt hiszi, maga mögött hagyta a múltját, és elegendő távolságra van a régi pasijától, aki hét évvel ezelőtt szó nélkül otthagyta. Egészen addig, amíg össze nem fut vele újra. Onnantól kezdve az élete a feje tetejére áll....
14.25 €
Nora fiatal szingliként éli az életét. Azt hiszi, maga mögött hagyta a múltját, és elegendő távolságra van a régi pasijától, aki hét évvel ezelőtt szó...
5.61 €
"Szabó Magda édesapja halála után örökségként Szabó Elek legértékesebb kincsét, svájci szerszámosládáját és a fiókjában talált rézsípot meg cirmos üveggolyót vitte magával Budapestre. Ha a golyót a fénybe tartotta, mindig más színnel ragyogott fel. Mint a cirmos...
12.67 €
"Palika a kedvenc plüssállatának adta a cumiját. Évi, Rebi, Gergő és Miki sem használja tovább. Peti lufira kötve búcsúztatja a cumit. Ezentúl Lencsi sem a cumitól reméli a vigaszt, inkább a nagymamánál keres azt. S mi a helyzet Pannival? - mostantól ő sem...
7.9 €