Katonai erények - Boda Mihály

4.7 €

Jelen könyv a katonai etika egyik nagyobb kutatási területének, a katonai erényeknek a vizsgálatát célozza. Az erények bemutatása mellett a könyv azt az állítást igyekszik alátámasztani, hogy a ­20–21. század katonái számára a katonák hagyományos, harcosi, professzionális és nemzeti-közösségi értékeit megvalósító erényei mellett az emberi egyéni értékeket megvalósító morális erények is komoly jelentőséggel rendelkeznek. A könyv ennek az álláspontnak az alátámasztására főként katonai etikai érveket és elméleteket mutat be, amelyek minden esetben kiegészülnek a szemléltetést szolgáló hadtörténelmi példákkal. A katonai etikai vizsgálódás, mint minden etikai vizsgálódás, előírásokat fogalmaz meg, és nem csupán rögzíti a tényeket. Ennek megfelelően a könyv tézisét a ­20–21. század katonáival szemben megfogalmazott elvárások bemutatásaként kell érteni, és nem kizárólag a megváltozott gyakorlat leírásaként. A könyv állítása így abban a pontosabb formában fogalmazható meg, hogy a katonai erények kortárs fejlődése abba az irányba mutat, hogy a modern katonáknak a hagyományos katonák harcosi, professzionális és nemzeti-közösségi értékeit megvalósító erényei mellett az emberi egyéni értékeket megvalósító erényekkel is rendelkezniük kell.

Podobné produkty

A katonai erények szükséges feltételét alkotják a katonai feladatok sikeres teljesítésének, ezért nélkülözhetetlen részét képezik a katonákkal szemben támasztott elvárásoknak. Az egy-egy korszakra jellemző katonai erények mindig képet nyújtanak arról, hogy...
0.01 €
"Bulgária közel ötvenezres zsidósága a második világháború alatt kétszer is elkerülte a deportálást. Megmentésében a legfontosabb szerepet a bolgár pravoszláv egyház játszotta. A remélt revízió Bulgáriát is a hitleri Németország karjaiba taszította. A megvalósult...
3.66 €
Az Erények Megteremtése egy filozófiai és spirituális útmutató, amely az emberi erkölcs és morál megújítását vizsgálja a modern társadalom hanyatlása közepette. A könyv a belső erények, mint a tudás, akarat, önelfogadás, barátság, igazságosság, és szabadság...
6.73 €
Yoram Hazony (1964?) izraeli tudós, a Herzl Intézet igazgatója. Több könyv szerzője, e művé 2019-ben elnyerte az Év Konzervatív Könyve díjat az Egyesült Államokban. „Az a nacionalizmus,...
8.42 €
"Katona József Bánk bánjának szövege már eredetileg is nehéz volt, mert Katona sűrű verssorokat írt, nyelve tömör, fordulatai sokszor meglepőek. De vajon annak is szánta őket? Az idő múlásával a szöveg számos helye homályossá vagy - ami veszélyesebb - félreérthetővé...
5.48 €
Ismerd meg a Naprendszer csodáit! Hajtogasd ki a látványos rajzokkal díszített oldalakat, hogy minél több érdekességet tudj meg a bolygókról, holdjaikról és az őket vizsgáló űreszközökről.
11.26 €
Kniha objasňuje úpravu zákona o státní službě a souvisejících právních předpisů a seznamuje státní zaměstnance s jejich právy a povinnostmi při výkonu služby. Nabízí státním zaměstnancům návod, jak postupovat při různých situacích, s nimiž se mohou v průběhu...
8.4 €
Avát a bosszúvágy élteti. Az édesanyját tíz éve megölte egy vámpír, és azóta is meg akarja torolni a halálát. Egy nap különleges bűvészelőadásra téved, ahol a mutatványokra lehetetlen észszerű magyarázatot találni. Ava kideríti, hogy a társulat tagjai egy ősi,...
14.08 €
A vaddisznómama most először viszi ki a kicsinyeit az erdőbe. A lelkükre köti, hogy ne kószáljanak el, mert az ordas farkas bárhol felbukkanhat. Döme viszont a szimatát követve sok-sok finomságra bukkan, és elkeveredik a többiektől. Jaj, mi zörög ott a levelek...
11.24 €