Katalin utca - Magda Szabó

12.67 €

"A Katalin utca egyszerre valóság, egyszerre jelkép" - állítja művéről az írőnó. Egy csendes budai utca, ahonnan a Dunára látni. Itt él három szomszédos házban három baráti család: a fogorvosék lányukkal, Henriettel, az özvegy őrnagy házvezetőnőjével és fiával, Bálinttal, és a kiváló tanár feleségével meg két lányával, Irénnel és Blankával. A gyerekek nem csak játszótársak, bonyolult és ellentmondásos szálak fűzik össze őket. Mint jelkép, a Katalin utca az ártatlan és romlatlan gyermekkor, a bűntelen ifjúság szimbóluma. Ezt az idilli világot rombolja szét a történelem, a Horthy-korszak, majd a háború durva valósága, amelyben elsüllyed ház, utca, ország, minden nemes emberi érzés, még a szerelem is. Akik mindezt túlélik, azok is kiűzetnek a Paradicsomból, mert vétkeztek, mert nem álltak ellen a Gonosznak. Már csak álmaikban térhetnek vissza a Katalin utcába, mert nem volt bátorságuk megtenni azt, amit meg kellett volna tenniük. A Katalin utcában már csak az élők közé vissza-visszalátogató halottak vannak otthon, akik emlékeikből újraépítik a múltat, de boldogok ők sem lehetnek, hiszen nincs átjárás az élők és a holtak világa között.

Podobné produkty

WINNER OF THE 2018 PEN TRANSLATION PRIZE - BY THE AUTHOR OF THE DOOR, ONE OF THE NEW YORK TIMES BOOK REVIEW'S TEN BEST BOOKS OF 2015 "Extraordinary" New York Times "Quite unforgettable" Daily Telegraph "Unusual, piercing . . . oddly percipient" Irish Times...
18.5 €
A színes képeskönyv lapozóban olyan ismertebb dalokat találhatnak a gyerekek mint: -Aki nem lép egyszerre... -Katalinka szállj el... -Cifra palota... -Ha én cica volnék...
2.65 €
Ismerkedés a számokkal, 1-től 10-ig. Színes képeskönyv lapozó a legkisebbeknek.
6.2 €
ÉR HAZUDNI A SZERELEMÉRT? A VarázsÉlmény különleges valóságshow, ahol tizenhat-húsz éves fiatalok mérik össze az ügyességüket. Szereted a szabadulószobákat? Szereted az olyan versenyeket, ahol bárki kiemelkedhet? Akkor ezt neked is látnod kell! Dini önálló,...
10.64 €
Ha valaki egy új vagy különleges ételeket, süteményeket remél ettől a kis gyűjteménytől, az csalódni fog. Nem találtam ki új ételeket. A receptek megfogalmazásában igyekeztem az egyszerűségre törekedni, és kerültem a ritka vagy szokatlan fűszerek, alapanyagok...
7.09 €
Szacsvay László nemcsak fantasztikus színész, mesélőnek is megejtően rokonszenves. Szépítgetés nélkül kíséri végig az olvasót az életén: a gyerekkori emlékein, a főiskolai, majd a Nemzetiben és a Katonában töltött évein és mai, keserédesen elbeszélt mindennapjain....
14.06 €
A könyv a két világháború között a Szovjetunióban élt magyar emigráció nőszempontú vizsgálatát vállalta fel, nem azért, mintha létezne külön férfi és külön női emigráció, hiszen nemre való tekintet nélkül mindannyian ugyanabban a Szovjetunióban éltek, de a...
11.27 €
Az Ízek, imák, szerelmek története folytatódik "A szerelmi kapcsolatok furcsamód könnyen elszakadó kötelékek. Ám azért nem mondok le a szerelemről, és továbbra is hiszek benne. De lehet, hogy pontosan itt a bökkenő. Talán a válás az adó, amit - mint kultúra...
16.9 €
Találtam valamit, amiről már régen azt hittem, örökre elvesztettem, és nem hagyom, hogy egyetlen pillanattól is megfosszanak. Amikor betöltötte a húszat, mindenki azt hitte, hogy Patricia Gardinert körül kell, hogy udvarolják a fiatalemberek. Mindenki így gondolta,...
10.71 €