Kastély ajándékba - Mór Bán

8.45 €

„Gödöllő, ?Sisi és Andrássy – ezek a hívószavak mindig megdobogtatják a szívemet. A könyv egyik első olvasója leszek!”Fábián JankaSisi, Ausztria császárnéja 1866 nyarán kénytelen gyermekeivel Pest-Budára menekülni a Bécs felé közeledő porosz hadak elől. Férje, Ferenc József egyedül próbálja megmenteni a birodalmat, és nem sejti, hogy a mentőangyal ezúttal minden igyekezete ellenére nem a hadsereg, nem a diplomaták kara, hanem az udvari etikettre fittyet hányó császárné lesz…Sisi szinte minden szabadidejét egy daliás magyar gróffal, Andrássy Gyulával tölti Budán, aki lázas igyekezettel próbálja meggyőzni a világszép császárnét arról, hogy az uralkodónak ki kell egyeznie az 1848/49-es szabadságharcban levert magyarsággal, különben az egész birodalom menthetetlenül széthullik.Egy forró augusztusi napon Andrássy gróf és Sisi – Ferenczy Ida, az elmaradhatatlan felolvasónő kíséretében – kilátogatnak a gödöllői kastélyba, melynek lovardájában épp hadikórház működik. A kastély romló állapotában is megnyeri Sisi tetszését. Így veszi kezdetét Sisi legboldogabb korszaka: Gödöllőn végre szabad lehet szeretett magyarjai közelében, távol a bécsi udvar intrikáitól – és közel Andrássy grófhoz…Bán Mór nagyszabású, új történelmi regényeposza a gödöllői királyi kastély száz esztendejének krónikája, mely egy nemmindennapi családregény is egyben. A kastély urai az évtizedek alatt jönnek-mennek, ám a személyzet ugyanaz marad. Apáról fiúra, anyáról leányra szállnak a feladatkörök: az inasok, szobalányok, kertészek, szakácsok és uradalmi tisztek nagy, közös családregénye ez a sorozat. Az aktuális főszereplők egy része – a kastély mindenkori urai – korról korra, néha napról napra változnak: Windischgrätz, Kossuth kormányzó, egy belga bank, Sisi, a magyarok szeretett királynéja, férje, Ferenc József, IV. Károly, az utolsó magyar király, Kun Béla harácsoló vöröskatonái, a megszálló román hadsereg tábornokai, Horthy admirális és családja, a Wehrmacht és a szovjet hadsereg tisztjei.Ám ahogy az urak jönnek-mennek, úgy marad állandó a kastély személyzete. Ők testesítik meg a magyarság 19–20. századi történetét. Eposzunk valódi főhőse azonban mégis egyetlen ember: Monostory Dénes főkomornyik, aki egész életét a kastély falai közt élte le. Sok mindent látott, sok mindent megtapasztalt. Egy egész évszázadra nyúló élete, szerelmei, küzdelmei elevenednek meg e sorozat lapjain, s mi megismerhetjük Gödöllő urainak és szolgáinak valósághű, megrendítő történetét.

Podobné produkty

KASTÉLY-sorozat Bán Mór nagyszabású, új történelmi regényeposza a gödöllői királyi kastély száz esztendejének krónikája, mely egy nemmindennapi családregény is egyben. A kastély urai az évtizedek alatt jönnek-mennek, ám a személyzet ugyanaz marad. Apáról fiúra,...
14.08 €
Leld meg az igazságot. Oldd meg a gyilkosságot. Sose áruld el magad. Tizenkét évvel ezelőtt nyolc egyetemi barát alapította meg a Kosztümös Gyilkosságok exkluzív klubját. A játékuk során megoldott bűnügyek véresek voltak ugyan, ám kivétel nélkül fiktívek -...
16.9 €
Filmszerű képek, játékos humor, varázslatos hangulatok jellemzik Szabó Maák Sándor életigenlő történetét, melyben a mindennapi élet ártatlan, derűs örömei elevenednek meg. A beteg férjét ápoló idős hölgy, Iringó visszaemlékezéséből egy olyan élettörténet bontakozik...
5.61 €
Vannak nagymamák, akik negyvenöt évesek, és vannak, akik már a kilencvenötödik évükben járnak. Akadnak olyanok, aki városban nőttek fel, akik az egész világot bejárták már, és olyanok is, akik még mindig abban a kis faluban élnek, ahol a gyermekéveiket töltötték....
11.26 €
Korzenszky Richárd bencés szerzetes 1941-ben született Csornán. Magyar–orosz szakos diplomát szerzett az ELTE-n. A bencések győri, majd pannonhalmi gimnáziumában tanított, tíz éven át igazgatója volt a pannonhalmi középiskolának. Oktatott a rend főiskoláján,...
9.01 €
A Variációk egy párra szerzőjétől Maddy azon morfondírozik, hogy mit ajándékozzon régi iskolai barátjának, Peternek, aki egy nehéz válás után most költözött vissza Londonból a dél-angliai Lenbourne-be. Peternek fogalma sincs, mivel lephetné meg kamasz lányát,...
9.29 €
Két tizenhat éves, kamasz lány egy csatornában megcsonkított holttestet talál, akiről később kiderül, hogy a maffia befolyásos ügyvédje volt. Julcsi sikeres média producer, aki még csak nem is sejti, hogy üzletember párja a maffiának dolgozott. Nemsokára élet-halál...
5.92 €
Az idő ajándékai első részében négy kétségbeesett ember – egy csillagász, egy ősnyelvkutatónő, egy órásmester és egy festőnő – megrendítő ajándékot kap egy titokzatos látogatótól: magát az időt. Az idő-ajándék megváltást ígér, azonban ára van…A második részben...
11.24 €
Ez a regény egy norvég középosztálybeli család története a századfordulótól napjainkig: Cecil Enger családjáé. Szerető közelségben, mégis ironikus távolságtartással mutatja be őket. A családtagoknak fel kell számolniuk a régi családi otthont, mert anyán elhatalmasodott...
10.32 €