Kárpáthy Zoltán - Mór Jókai

1.07 €

?Amely kapun reggel kihajtatott Kárpáthy Zoltán osi kastélyából, délben azon csörtetett be a tágas udvarra tekintetes Maszlaczky úr. Egy rossz félfedelu bricskában ült, mert fedett hintóban életveszélyes dolognak tartá utazni, nyakig és sarkig szürke porköpönyeg biztosította a kinti levego befolyása ellen, egyéb történheto veszedelmek ellen pedig elhozta magával fráter Bogozyt, ki Pesttol idáig aludt, s Tamást, a ,nagyothallót, ki ült a kocsis mellett, s az egész úton mindig beszélt a ,forspontos kocsisokkal, a szekérzörgés miatt és különösen Tamás speciális süketségénél fogva ugyan valószínu, hogy egyik sem hallotta, hogy a másik mirol értekezik, de az mindegy, szegény ember a maga bajáról szokott beszélni, s elég neki látni, hogy más hallgatja. Az udvaron elébb leszállította a fiskális úr fráter Bogozyt, hogy tudja meg, nincsenek-e itten kutyák, s ha vannak, csukassa el, kötöztesse meg, veresse vasra s több afféle. Bogozy azzal a megnyugtató válasszal tért vissza, hogy a volt ifjú nagyságos úr emberekkel szokta oriztetni a házát, nem oktalan barmokkal, az öreg nábob kedvenc agarai pedig rég megtértek már az o apáikhoz, csak egy vén ordas él még belolük, annak sincs már foga, s az is a tiszttartónál van biztos orizet alatt. Ezt hallva le mert szállni a fiskális úr, s betért a kastély tornácai elé, meghagyva segédének és huszárjának, hogy csak mellette maradjanak mindig, olyasmi foroghatott a fejében, hogy a Kárpáthy családnak valami osi tisztviselojétol még kitelik, hogy ot, az új birtokos meghatalmazottját valahol, valami rejtett kaszatömlöcbe letaszítja.?

Podobné produkty

A regény Kárpáthy Zoltán növekedésének, magára találásának végigkövetése során fejlődéslélektani rajzot ad. A regényben a cselekmény fő váza Kárpáthy Abellino pere unokaöccse vagyonáért - s ezen belül, különféle alkalmak során Zoltán lelki nagyságának bemutatása
3.94 €
A regény a magyar reformkor atmoszféráját kívánja érzékeltetni, szereplőinek sorsa azonban nem fűződik szorosan a társadalmi törekvéshez. A könyv megírásának célja a szerző utószava szerint: Kárpáthy Zoltán növekedése, magára találása közben végigkövetni a...
0.7 €
Az Egy magyar nábob folytatása. Ádáz cselvetés a Kárpáthy vagyon megszezéséért.
2.82 €
?Az Egy magyar nábob és a Kárpáthy Zoltán élete végéig a legkedvesebb könyve maradt, ha nem a legjobb ? írja Mikszáth Kálmán Jókai regényeirol, melyek 1854- és 1855-ben jelentek meg eloször a Pesti Napló tárcarovatában. ? A Kárpáthy Zoltán alapját egy való...
2.54 €
A regény Kárpáthy Zoltán növekedésének, magára találásának végigkövetése során fejlődéslélektani rajzot ad. A regényben a cselekmény fő váza Kárpáthy Abellino pere unokaöccse vagyonáért - s ezen belül, különféle alkalmak során Zoltán lelki nagyságának bem
3.07 €
Babucs Zoltán (Jászberény, 1974) hadtörténész-muzeológus tősgyökeres jászkun család sarja. A budapesti HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos munkatársaként dolgozott - kisebb megszakításokkal - közel két évtizedig, 2017 óta a Magyar Hírlap (polgári közéleti...
19.32 €
Velmi podrobná turistická mapa v měřítku 1: 25 000 obsahuje kompletní síť značených turistických a cykloturistických tras. Na zadní straně mapy jsou přehledné textové informace o atraktivitách daného území.
8.9 €
Téma východného Slovenska v 19. a 20. storočí vo vzťahu centra a periférie je dôležitou súčasťou slovenských i stredoeurópskych dejín. Udalosti ako vysťahovalectvo do Zámoria, zápasy o hranice po roku 1918, Viedenská arbitráž či územné zmeny v roku 1945 ukazujú,...
10 €
Egy ?királyné, egy kastély és egy kortalan fenyegetés – ezekről szól Sherlock Holmes és Mary Russell vérfagyasztó, új kalandja. A királyné: a romániai Mária,...
6.73 €