Károly - Smith Sally Bedell

28.17 €

Magányos, az apja elvárásaival küzdő fiú; házasságtörő, elkényeztetett arisztokrata; jövőbe látó királyi sarj és uralkodó, aki a brit monarchia megmentésének záloga lehet. A hét évtizedet, majd' egy egész emberéletet édesanyja, Nagy-Britannia királynőjének árnyékában töltő Károly életútja tökéletesen példázza azokat a feszültségeket és ellentmondásokat, amelyek a világ egyik leghosszabb múltra visszatekintő királyságát és annak megítélését jellemzik. Sally Bedell Smith, a méltán népszerű Erzsébet, a királynő szerzője többéves kutatómunkán és interjúk százain alapuló életrajzában ezt a rendkívüli életutat tárja elénk. Tanúi lehetünk Károly magányos gyermekkorának, az apja, Fülöp herceg elvárásai jelentette tehernek, nehéz iskoláséveinek, intellektuális kibontakozásának és folyamatos útkeresésének. A szerző emellett részrehajlásmentesen mutatja be Károly és Diana tragikus véget ért házasságát, Kamillával való viszonyát és későbbi házasságát, valamint gyermekeihez fűződő kapcsolatát. A Károly azt a hús és vér embert kelti életre, akit egészen eddig elfedett előttünk a rideg hagyomány, a királyi csillogás és a szenzációhajhász média.

Podobné produkty

Magányos, ?az apja elvárásaival küzdő fiú; házasságtörő, elkényeztetett arisztokrata; jövőbe látó királyi sarj és uralkodó, aki a brit monarchia megmentésének záloga lehet. A hét évtizedet, majd' egy egész emberéletet édesanyja, Nagy-Britannia királynőjének...
21.12 €
Od chvíle, kdy roku 1952 v pětadvaceti letech usedla na trůn, byla královna Alžběta II. cílem nepřetržité pozornosti. Co však o nejznámější korunované hlavě světa doopravdy víme? Známá autorka životopisů Sally Bedell Smithová na základě mnoha rozhovorů a dříve...
10.79 €
1936-ban a brit monarchia ezeréves története egyik legnagyobb válságát élte át. VIII. Eduárd király botrányos uralkodása és példátlan lemondása után az egész addigi életét bátyja árnyékában töltő öccsére, a dadogása miatt a nyilvánosságot kerülő Bertie-re hárult...
21.12 €
1936-ban a brit monarchia ezeréves története egyik legnagyobb válságát élte át. VIII. Eduárd király botrányos uralkodása és példátlan lemondása után az egész addigi életét bátyja árnyékában töltő öccsére, a dadogása miatt a nyilvánosságot kerülő Bertie-re hárult...
28.17 €
Amióta 1952-ben, alig huszonöt esztendősen elfoglalta a trónt, II. Erzsébet királynő példátlan közfigyelem tárgya, de a csillogás és a szóbeszéd ködén át...
10.56 €
Od chvíle, kdy roku 1952 v pětadvaceti letech usedla na trůn, byla královna Alžběta II. cílem nepřetržité pozornosti. Co však o nejznámější korunované hlavě světa doopravdy víme? Známá autorka životopisů Sally Bedell Smithová na základě mnoha rozhovorů a dříve...
32.95 €
Zvláště v poslední době si malířské dílo Karola Molnára, prokazující výraznou uměleckou kvalitu a vzácnou dokumentární hodnotu našlo cestu k divákovi. Jeho obrazy je možné vidět jak v galeriích, tak i v soukromých sbírkách. Vnímání tohoto tvůrce konečně nabralo...
18.7 €
Kniha vede čtenáře po dvou méně probádaných liniích české kafkovské recepce. První se inspiruje postavou Josefa K. z románu Proces, který má za úkol v jedné z kapitol provést italského obchodního partnera po chrámu svatého Víta. Podobně hledal později pražské...
21.15 €
Příbehy, anekdoty, vtipy, moudré myšlenky, podněty a poučení známého Mistra. Vypráví se zde o duchovním probuzení, vnitřním míru a síle, o nadhledu, radosti, životě a smrti, složitosti života, kráse, pochopení, svobodě, sebepoznání, filosofii, lásce, vztazích,...
9.99 €