Karácsonyi rózsák - Amanda Cabot

11.24 €

Celia Anderson egy fogadót vezet Eastonban, özvegyként így próbálja meg eltartani magát és kislányát, Emmát. Mivel a kicsiny bányászvárosban nem túl élénk a forgalom, érthető, hogy Celia karácsonyi kívánságlistáján néhány új bérlő szerepel a legelső helyen. Az 1880-as években járunk, amikor is egy házasságkötés sokkal egyszerűbben megoldaná egy gyermekét egyedül nevelő hölgy anyagi gondjait, mint a panzióvezetés, de Celia erről a lehetőségről hallani sem akar. Legalábbis mindaddig, amíg egy vándor asztalos az édesapja utáni kutatása során Eastonba érkezik, és úgy dönt, átmenetileg nála bérel szobát. A férfi felbukkanása olyan események láncolatát indítja el a kisvárosban, amelyeknek köszönhetően Celia átgondolja a helyzetét, és arra jut, mégis kész ismét oltár elé állni – bizonyos feltételekkel: jövendőbelije olyan férfi legyen, akivel kölcsönösen szeretik egymást, és aki sajátjaként fogadja el a kislányát – továbbá rózsát ad neki karácsonyra. Egyik feltételnek sem könnyű megfelelni, ám az utolsó teljesítéséhez valóságos csodára lenne szükség, hiszen Wyomingban kemény a tél, és lehetetlen itt ilyenkor rózsára lelni. De a karácsony végül is a csodák ideje...

Podobné produkty

Mia Thermopolisnak mindene megvan, amire egy lány csak vágyhat. Hercegnő és pasija is van! Na, épp ez a probléma. Mert Kenny nem PONT az, akire vágyik. Mert amióta az eszét tudja, Mia Michaelt szereti, de Michael másvalakivel jár, aki sokkal okosabb Miánál....
8.89 €
Jackson mindent tud a karácsonyról: hogy Karácsony apó szánját repülő rénszarvasok húzzák, hogy a titkos műhelyben az Északi-sarkon manók készítik az ajándékokat, és hogy valamilyen csoda folytán Karácsony apó egyetlen éjszaka képes házhoz vinni az ajándékot...
7.04 €
Jackson mindent tud a karácsonyról: hogy Karácsony apó szánját repülő rénszarvasok húzzák, hogy a titkos műhelyben az Északi-sarkon manók készítik az ajándékokat, és hogy valamilyen csoda folytán Karácsony apó egyetlen éjszaka képes házhoz vinni az ajándékot...
11.26 €
Kipattintható karácsonyi figurákkal és több mint 300 matricával! Ünnepelj Mikulással, a manókkal és erdei barátaikkal! Játékok, rejtvények, rengeteg matrica. Versenyezz a manókkal a sípályán, keresd meg a többitől eltérő játékot, pattintsd ki a darabkákat és...
5.63 €
Csodás, 3D-s élménnyel indul a könyv: ahogy kinyitjuk, máris elénk tárul a csodás mesevilág! A történetek pedig igazi karácsonyi hangulatot varázsolnak a kicsi és a nagy olvasók szívébe is.
14.06 €
Fedezd fel, mi rejtőzik a kihajtható ablakok mögött! Ez a bájos karácsonyi kartonkönyv a legkisebbeknek készült, tele szeretettel és ünnepi hangulattal. A vidám karácsonyi versikék segítségével a gyerekek játékosan ismerkedhetnek meg az ünnep varázsával. A...
3.94 €
A "Karácsonyi móka" a Kreatív Könyvkiadó ünnepi különszáma, tele színes kézműves ötletekkel, praktikus dekorációs útmutatókkal és ínycsiklandó karácsonyi receptekkel. Könnyen követhető lépésről lépésre fotókkal illusztrált projektekkel varázsolhatsz egyedi...
8.42 €
Eljött az ideje a szívmelengető, összebújós téli meséknek! Ebben a gyönyörűen illusztrált, kedves mesekönyvben a legszebb karácsonyi történetek elevenednek meg a kicsik és nagyok örömére.
12.67 €
A varázslatos matricák mellett kiemelhető elemek és rengeteg szórakoztató feladat is várja a gyerekeket ebben a mesés, karácsonyi foglalkoztató-füzetben. Játék, móka, kacagás, építkezés, kreativitás... Garantáltan elvarázsolják a kicsiket!
8.42 €