Maditát nem érdekli a karácsonyi készülődés, a forralt bor és mézeskalács. Három évvel ezelőtt, egy decemberi estén meghalt a szerelme; azóta Madita számára, aki a bánatával visszaköltözött szülőfalujába, az advent az év legnehezebb időszaka. Tündéri unokahúga, Ella és az ő kisöccse, Jancsi teszik elviselhetővé számára ezt a néhány hetet. A gyerekek rábeszélik nagynénjüket, hogy közösen írjanak levelet a Télapónak, mindhárman vessék papírra a kívánságaikat - miközben neki fogalma sem volt arról, hogy a levél később nem a szemétbe kerül, ahogy tervezte, hanem olyasvalaki kezébe, aki bármit megtenne azért, hogy Maditát újra mosolyogni lássa... - Ezek itt mi vagyunk, öten a fa körül? - kérdezte Madita, amikor másnap délután unokahúgával a nappaliban ült az asztalnál, és figyelte, ahogy a kislány a színes ceruzával hatalmas barna zsákot rajzol a feldíszített karácsonyfa alá. Madita öt figurát számolt össze a fa körül, volt köztük magasabb, alacsonyabb, de Ella mindegyiknek hatalmas krumpliorrot és hosszú szempillát rajzolt. A kislány még csak fel sem pillantott a nénikéjére, hanem továbbra is határozottan a papírra nyomta a ceruzát, és vonalanként barnára színezte a zsákot. - Igen - válaszolta szűkszavúan. Madita melegséget érzett a mellkasában, ahogy az unokahúgát nézte, amint az ügyetlenül, de erősen összpontosítva befejezte a művet. - Ez itt biztosan te vagy, igaz? - A sárga pulóvert viselő kisebb emberkére mutatott. Akkoriban a sárga volt Ella kedvenc színe. - Ez pedig az öcséd. Ella ceruzája megállt a levegőben, miközben tekintetével izgatottan követte Madita ujját, ahogy az egyik szereplőről a másikra vándorolt. Bólintott, anélkül hogy egy arcizma is rándult volna, mintha tulajdonképpen teljesen világos lenne, melyik alak melyik családtagot ábrázolja. - A nagyobb, szakállas ember az apukád, igaz? Ella még egyszer bólintott. A két utolsó szereplőnél Madita elbizonytalanodott. Nagyon hasonlítottak egymásra, mint ahogy Thea és Madita is a vörösesbarna hajuk miatt. Aztán Madita észrevette, hogy egyikük szemüveget visel. - Ez vagyok én! A szemüveget nagyon jól megrajzoltad. - Az unokahúga büszkén elmosolyodott. - De mik ezek a kék pöttyök az arcomon? Kanyarós lettem? A kislány lassan a rajz fölé hajolt, egy pillanatig vizsgálgatta, majd folytatta a rajzolást, mintha mi sem történt volna. Közben halkan így szólt: - Ez azért van, mert mindig sírsz, amikor jön a Télapó. Madita úgy egyenesedett fel, mintha tetten érték volna, azonnal nyomást érzett a bordája környékén. Pont ebben a pillanatban trappolást hallott a lépcső felől, és ahogy körülnézett, egy izzó üstököst látott maga felé rohanni, amiről aztán kiderült, hogy a hároméves Jancsi az, rikitóvörös, pomponos sapkában. A kisfiú, amint odaért, az ölébe vetődött. Őt követte Thea, kezében bevásárlótáskával, vidáman mosolyogva. Ahogy mostanában oly gyakran, Madita és a nővére a tegnap este után is úgy tettek, mintha semmi nem történt volna, mintha nem szakadtak volna félbe a beszélgetések, mintha nem hullott volna egy könnycsepp sem, és Madita ennek nagyon örült. Így könnyebb volt elhessegetnie a felkavaró gondolatokat és a következő napra, az apró-cseprő feladataira összpontosítania. - Na, mit csináltok, festegettek? Apropó, Jancsi, Ella, kérjétek meg Maddit, hogy segítsen megírni a karácsonyi leveleiteket a Télapónak, amíg én kitakarítok! A gyerekek szeme rögtön felcsillant az izgalomtól. Jancsi máris felmászott egy székre, és föl-le ugrált rajta. - Kalácsonyi levél, kalácsonyi levél, kalácsonyi levél! - kiabálta, miközben puha vörös haja ütemesen röpködött. A nővérek vidáman egymásra nevettek. - A kívánságlistáról van szó. Levelet írhatnak a Télapónak a kívánságaikkal - magyarázta Thea, és Maditának eszébe jutott, hogy már tavaly is írtak ilyet a gyerekek. - Segítesz nekik? Már majdnem elfeledkeztem róla. - Persze - egyezett bele Madita gondolkodás nélkül. Levette a sapkát Jancsi fejéről; a kisfiú közben kibújt a télikabátjából, és a földre ejtette azt. Gyorsan telepakolták az asztalt színes papírral, magazinokkal és játékkatalógusokkal, gyerekollókkal, ragasztóval és csillámló tollakkal. Ella félretolta a rajzát, felkapta az egyik katalógust, és villámgyorsan lapozgatni kezdte, mintha valami konkrét dolgot keresne, miközben Jancsi egyesével kézbe vette és megvizsgálta a ceruzákat. - Tehát akkor kérlek, magyarázzátok el nekem, hogy működik ez - kérte Madita. - Olyan régen csináltuk utoljára, hogy már nem is emlékszem. - Jancsi és én képeket vágunk ki, felragasztjuk őket - gondolkodott Ella, de közben tovább keresgélt -, aztán neked kell megírnod a levelet. Mi pedig majd megmondjuk, mit írj. - Rendben! - mondta Madita, és hátradőlt. Jancsi ugyanolyan figyelmesen hallgatta a nővérét, mint ahogy a kislány lapozta a katalógust, majd a nővérét utánozva ő is a kezébe vett egyet. - Ezt kérem! - kiáltott fel hangosan, és egy indiánsátorra mutatott, majd azután megpillantott egy versenypályát. - És ezt is! Meg a tűzoltóautót!