Kalliopé bűvöletében - Géza Hegedűs

2.79 €

Kalliopé az elbeszélő költészet, vagyis az epika múzsája. A hajdani görög képzelet szerint ő ihleti azokat a hősökről éneklő költőket, majd utódaikat, akik már olvasókra számítva írják a hősökről szóló verses történeteiket. Hőseiben ősidők óta minden kor saját magáról szól. Hőseiről ismerjük fel, hogy melyik időszakban milyennek tartották magukat az emberek, vagy milyenek szerettek volna lenni, vagy milyenek nem szerettek volna lenni. Az epika hőseinek története az embereszmények alakulásának története. Ezt igyekszik nyomon követni ez a könyv, rövid áttekintést adva arról a mintegy 4000 évről, amelyet végigtekinthetünk az európai kultúra történetéből. Ez az európai kultúra az előidőkben Európán kívül – Elő-Ázsiában, Kis-Ázsiában – kezdődik, s évezredekkel később nyugat felé is, kelet felé is túlterjed a földrajzi Európán. De így kap képet az olvasó a világtörténelemben oly döntő fontosságú európai ember arculatának változásairól és mégis maradandóságáról.

Podobné produkty

RICHARD DAWKINS könyve életének első éveitől kezdve oxfordi kibontakozásáig kíséri a világhírű tudós pályáját, miközben megismerhetjük Az önző génig vezető utat is. Dawkins élénk színekkel ecseteli Afrikában töltött, idilli gyermekkorát, és bemutatja hétköznapinak...
14.25 €

7.3 €
Barangolás városok és szerepek között... lassú léptek, a megnyíló felismerés felé. Idő mozaikból összerakott ars poétika, vagy csak egyszerűen séta, a Múlt porladó kövein. Örök vágyakozás, a szüntelen megújulás felé...
3.29 €
Egy legendás gyűrű. Egy fantasztikus világ tele veszéllyel és titokkal. És egy szinte lehetetlen küldetés. Calin, a talpraesett fiatal törp és két unokafivére útnak indulnak, hogy megtalálják nemzetségük elveszett gyűrűjét, amellyel reményeik szerint kiengesztelhetik...
12.65 €
"A dolgunk könnyű, ugyanakkor nehéz. Kötetünk esetében ez nem önmagát kizáró állítás. A magyar női sportsikerek krónikájáról, kiemelkedő sportteljesítményeket nyújtó magyar hölgyek pályafutásáról van szó. Hogyan „termelődtek ki” a szinte tornázgatni, úszogatni...
6.52 €
Fülbemászó dallamok, egész testünket átjáró, dübörgő basszusok, táncra serkentő, csábító ritmusok - ezek mind-mind benne vannak a zenében, ahogyan még sok minden más is. A zene felvidít, energiával tölt fel, elgondolkodtat, máskor könnyeket csal ki a szemünkből....
11.43 €
A klasszikus európai meseirodalom legszebb darabjai: a Jancsi és Juliska, a Piroska és a farkas, a Hófehérke és a hét törpe és még számos ismert mese évszázadok óta a fejlődő és bontakozó gyermeki lélek szellemi tápláléka. Az elmúlt évtizedekben a "racionalista"...
12.68 €

9.86 €
Ophelia megpróbál visszazökkenni régi életébe, miután megjárta a földi poklot. Újabb gyilkosságsorozat miatt nehezen találja lelki békéjét, ráadásul Harper nyomozóval is veszélyes vizekre eveznek. Egykori szerelme gyilkos játékra invitálja őt, melynek minden...
8.45 €