Kacérság iskolája - Lajos Bíró

2.79 €

A szertartás véget ért. Az orgona felzendült és diadalmas és édes indulóba fogott. Az oltár előtt a vőlegény – a fiatal férj – megfordult és lassan a karja alá fűzte a menyasszony – a fiatal asszony – karját. A templom közepén, a vörös szőnyegen, amely az oltártól a kapuig vezetett, széles utca nyílt számukra és ebben az utcában, a vendégek kettős fala között az új pár lassan indult kifelé. A férj – Sir Ronald Chesterfield – egyenesen és szálasan; tiszta metszésű angolszász fejét kissé mereven hordozva széles válla felett, majdnem két méter magasságban. Az új asszony – Genevieve Lamotte – férjének éppen a válláig érve, simulékonyan és könnyedén; ebben a szerepben is természetes és tökéletes gráciával; azzal a félmosolygással szabálytalan szépségű arcán, amelynek a tartózkodása illett a lányság jelvényéhez, a mirtuskoszorúhoz a fején, de amelynek a belső ragyogása már bátran és tartózkodás nélkül közölte mindenkivel az elégedettséget és a boldogságát.

Podobné produkty

Figyelem! Becsengettek! A legtöbb gyerek izgatottan várja, hogy bepakolhasson a szép, új iskolatáskájába, és átléphesse a tudás várának kapuját. De mit tegyünk akkor, ha mégsem? Vagy ha túl hamar megkopik ez a varázs? Az első osztályba lépés nemcsak a gyerekek,...
15.46 €
A korábbi vicces könyvekhez hasonlóan több fejezetre osztva több mint 300 viccet tartalmaz. Most először: sportvicceket is.
5.35 €
Winkler Márta iskolája mára már fogalommá vált. Személyiségének ereje, szaktudásának magas szintje és különleges tanítási gyakorlata garantálják, hogy a hozzá járó tanulók nem az iskola kötelező terhétől szenvednek, hanem – mint egy gyermekközösség szabad és...
8.45 €
Pumukli egy pajkos kobold, aki mindig újabb csínyeket eszel ki. Mellette csupa izgalom az élet! Melyik gyerek ne akarna egy ilyen osztálytársat? Pumukli csak eszesedni szeretne, de amint beteszi a lábát az iskolába, minden a feje tetejére áll! A kilenc új mese...
14.06 €
Zošit, ktorý vychádza v slovenskom aj maďarskom jazyku, je určený deťom predškolského veku. Hravými nápaditými úlohami rozvíja jemnú motoriku, grafomotorické zručnosti, priestorovú orientáciu a pomáha deťom preklenúť ťažkosti spojené so vstupom do školy. Úlohy...
5.8 €
A könyv rövid, kacagtató verses meséi mind Siccről, a nagy mókamesterről, valamint erdei barátairól szólnak. Többek között megtudhatjuk, hogyan lesz Sicc sikeres és népszerű tanár az erdei iskolában, mivel tréfálja meg Durmit, az öreg medvét, milyen cseles...
8.45 €
A húszéves Kristian Hadeland 1985-ben Londonba költözik, hogy fotózást tanuljon. Nagy ambíciókkal érkezik a városba, és hiába kap kezdetben negatív kritikákat a képeire, úgy érzi, művészként sokra hivatott. Amikor találkozik Hansszal, a különc holland művésszel,...
17.74 €
A nagycsoportos óvodások iskolára hangolásában azok a feladatok segítenek, amelyek az első osztályban szükséges ismeretekhez, készségekhez viszik közelebb őket. A kiadványban épp ezért olyan feladatok találhatók, amelyek - a számokhoz, a számoláshoz kapcsolódnak...
6.06 €
"Hurrá, bezárják az iskolát! Végre, végre, végre! Erre vártam már ezer éve!" Berci nem mehet iskolába - és, valljuk be, Berci ennek igencsak örül: végre egész nap otthon lehet. Aminek mégsem örül, az az, hogy mindez egy fránya vírus miatt alakult így. Ráadásul...
9.65 €