"A nők és más, hagyományosan perifériára szorult és elnyomott csoportok egyre közelebb kerülnek a hatalomhoz. Én csak annyit kérdeznék, hogy e felemelkedés közepette, a kivívott eredmények után miért rántjuk vissza magunkat kollektíven és önszántunkból az alkohollal? Hogyhogy nem vesszük észre, hogy az alkohol női kérdés, feminista kérdés? Hogy lehet az, hogy a Bitch női magazin koktélpartira küld meghívót, hogy az ellenállásról beszélgessünk, hogy lehet az, hogy A szolgálólány meséje sorozat - amely a nők rabszolgasorba taszításáról szól - a saját borát hirdeti? Megmondom én: mert arra tanítottak, hogy összemossuk az ivást a felszabadulással, és mert nem tanítottak meg kételkedni. Mert nagyon okos, dúsgazdag, befolyásos és nagy hatalmú emberek járnak jól azzal, ha együttműködünk velük, és elhisszük, az ivás hatalmat ad a nők kezébe, ezért nem látjuk, hogy valójában mi az alkohol: az elnyomásunkat szolgáló kábítószer, kis és nagy mennyiségben egyaránt." Az alkohol mindennapjaink része. Koccintunk a keresztelőkön, a temetéseken, a céges bulikon és a baráti összejöveteleken. Sosem firtatjuk, miért van szükségünk rá, és inkább az kelt megütközést, ha valaki nemet mond az ivásra. Az alkohol a történelem nagy túlélőjeként itt van velünk a kezdetektől fogva, és még napjaink egészségtudatos trendjei sem veszik elég komolyan a káros hatásait. Holly Whitaker a harmincas évei elején tette fel magának először a kérdést, hogy miért kell innunk ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, és miért elfogadott, ha alkohollal mérgezzük a testünket és a lelkünket, majd elhatározta, hogy egyszer és mindenkorra leteszi az italt. Ebben a kötetben nyers őszinteséggel és mély önismerettel számol be saját útkeresésének sokszor megrázó, máskor felemelő pillanatairól, miközben az alkoholipar elképesztő manipulációiról is lerántja a leplet. A kötetben olvasható tanácsokat követve újra megtanulhatjuk szeretni magunkat, és olyan életet alakíthatunk ki, amely nem a lemondásról és a bűntudatról, hanem sokkal inkább az új örömök felfedezéséről szól.