Jóllét most - Lisa Nicholsová

5.61 €

A New York Times nagy sikerű szerzője, az egyéni sors- és személyiségformálás nagymestere, valamint több televíziós műsor életvezetési tanácsadója, Lisa Nichols most mindenkit végigkalauzol a nélkülözéstől a testi-lelki bőség áldásáig vezető útján. Olyan lépéseket tár fel előttünk, melyeket mind megtehetünk, hogy kiteljesedjünk hivatásunk gyakorlásában, kapcsolatainkban, önértékelésünk vagy épp a pénzügyek terén miközben olyan példát teremtünk, melyet mások is követhetnek.Húsz évvel ezelőtt Lisa Nichols segélyen élő, egyik kilátástalan munkából a másikba vetődő, gyermekét egyedül nevelő anya volt. Azonban elszánta magát, hogy kitör az önpusztító gondolatok, a negatív hozzáállás és a rossz szokások béklyójából, és mindent feltett arra, hogy változtasson életén. Ma pontosan azt az életet éli, melyet egykor megálmodott.JólLét MOST című könyvében a sorsfordító átalakulások egyik legnagyobb szakértőjeként megosztja titkait olvasóival, hogy bárki gazdaggá tehesse saját életét a szó minden értelmében. Nichols négy fő területet határoz meg, melynek kézben tartása a teljes jólétünket eredményezi. A 4K, azaz a Kiteljesedés, a Kapcsolatépítés, a Kötődés és a Kiugrás alkotja azt a szilárd alapot, melyre a maga tökéletességében megélt életünket építhetjük. A JólLét MOST számos provokatív történetet, végrehajtható akciótervet és a való életből vett esettanulmányt tartalmaz, melyek rávilágítanak, mit kell tennünk a mindennapok során, hogy magunkhoz vonzzuk a bőséget. Miként cselekedjünk úgy, mintha mindig is teljes és gazdag életet éltünk volna? Hogyan tárjuk ki kapunkat a jó áldással kísért létezés előtt, legyen szó a munka világáról, a kapcsolatainkról, a pénzügyeinkről vagy arról ahogy saját magunkra tekintünk.

Podobné produkty

A kötet két rövidebb Stevenson művet, egy kisregényt és ráadásként egy misztikus novellát tartalmaz. Az elsőben John Nicholson, a Kincses sziget hőse elszabadul nyomasztó helyzetéből, a tenegeren túlon próbál szerencsét – s lehet révbe ér.
1.66 €
Prosperita není mýtus ani záhada. Neexistují tedy ani žádná zaříkávání nebo tajné tipy, jejichž neznalost vám brání dosáhnout úspěchu. Příliš mnoho lidí se domnívá, že získat bohatství je těžká, časově náročná dřina a je to určeno pouze vyvoleným. Ve skutečnosti...
14.05 €
Slovensko má však aj inú tvár, láskavú a empatickú. Nie vždy ju ukazuje navonok a to je škoda. V tejto knihe sa tá milá tvár zrkadlí v 580-tich správach, ktoré predstavujú iné Slovensko. Také, v ktorom chceme vychovávať našich synov a dcéry.
13.99 €
Kauza Gorila konečne v knižnej podobe. Kontroverzný spis SIS o korupcii v slovenskej politike. Rozhodujú o našom štáte politici? Alebo ťahajú za nitky finančné skupiny?
12 €
A Gladiátor forgatókönyvírójának lenyűgöző szerelmi története. "A szüleink - ahogy korábban az ő szüleik is - ismerték a szerelem érzését még azelőtt,...
7.82 €
An inspirational introduction to growing and collecting tulips, set against the backdrop of a beautiful English garden, with expert tips and advice for gardeners Tulips are one of the world’s most popular flowers, with over 2,500 varieties produced in the Netherlands...
38.95 €
'One of the great social historians of our time. No one else makes history this fun' Amanda Foreman 'How Was It For You? subtly but powerfully subverts complacent male assumptions about a legendary decade' David Kynaston -------------------------------- "A...
12.95 €
A shocking attack. A long-lost uncle. Sinister links to ancient Irish Folklore.When an Irish priest narrowly escapes an attempt on his life at a remote Canadian Seminary, Detective Bernadette Callahan finds herself entangled in a mystery that hits unexpectedly...
13.49 €
Ojedinělá antologie do níž přispělo deset světově proslulých léčitelů, psychologů, antropologů a odborníků na psychotroniku.
9 €