Jóga a boldog gyerekkorért - Mariann Csíki

20.96 €

A jóga ősi tanításai a kisebbekhez is szólnak. Csíki Mariann könyvében egy olyan mozgásformát mutat be, ami nemcsak a gyermekek egészségét őrzi meg, de fejleszti az érzelmi életüket is: megtanít uralkodni az elmén, kezelni az indulatokat, és segít megküzdeni a világ kihívásaival. A jóga rendszeres gyakorlása az intelligencia és a koncentráció fejlődéséhez is hozzájárul, miközben a gyerek – vagy épp a felnőtt – úgy érzi, a világ legjobb játékában vesz részt. A gyakorlatok könnyen elsajátíthatók és elvégezhetők otthoni vagy iskolai környezetben is, a szülő és a pedagógus számára pedig további módszertani javaslatokkal is kiegészülnek. A fényképes illusztrációkkal, játékos leírásokkal ellátott kötetet ugyanakkor a gyerekek is örömmel forgatják majd. „Csíki Mariann mesterien varázsolja bele a jóga ősi rendszerét és tanításait a gyerekek világába. Játékkal, érzelemmel, kreativitással, kiterjedt szakmai tapasztalattal és olyan beleéléssel dolgozik, ami mindenkit magával ragad. Ismeri az utat a legmakacsabb gyerek és a legzárkózottabb tinédzser szívéhez is." Varga Judit, jógaoktató „Mennyivel boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak, higgadtabbak, empatikusabbak és koncentráltabbak lennének gyermekeink ebben a rohanó világban, ha napi szinten gyakorolnák a jógát! Ehhez ad kiváló segítséget Csíki Mariann egyedülálló könyve." Lábadiné Józsa Mónika, fejlesztőpedagógus

Podobné produkty

„Az Egy év a világ legboldogabb országában szerzője szórakoztató és informatív könyvben mutatja be az északi népek nevelési kultúráját a gyerekvállalás támogatásán keresztül az oktatáson át, egészen az optimális képernyőidőig. Jó néhány, első olvasásra meglepő...
13.8 €
Ida nem átlagos kamaszlány. Makacs, nagyszájú és folyton a határokat feszegeti. Azonban amikor a szülei elválnak, és Londonból Budapestre költözik, olyan kihívásokkal találja szemben magát, amikre nem volt felkészülve. Más ország, más kultúra, új barátságok...
11.26 €
KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS A lány belevaló és vagány, de a teljesen új élethelyzet és az első szerelem mindent megváltoztat... Ida nem egy átlagos kamaszlány. Ida makacs, nagyszájú és folyton a határokat feszegeti. Azonban amikor a szülei elválnak, és úgy...
16.9 €
Gyorsan kifésülöm a farkamat, asztalhoz ülök. A szüleim a konyhában vannak, kórusban köszöntenek:– Jó reggelt, Micike!Berta Ádám 1974-ben született Szegeden. Első prózakötete 37 éves korában jelent meg. Azóta írt öt regényt, tavaly jelent meg első meséje Agócs...
9.83 €
Ida nem átlagos kamaszlány. Makacs, nagyszájú és folyton a határokat feszegeti. Azonban amikor a szülei elválnak, és Londonból Budapestre költözik, olyan kihívásokkal találja szemben magát, amikre nem volt felkészülve. Más ország, más kultúra, új barátságok...
14.08 €
Hogy olvasóinknak kezébe került, Csupán e pár sor egy verses kötetben, Hogy íráskor a költő el-elmerült, Attól lett az egész szöveg kötetlen. Hogy szép szavaktól teljesen felderült, Az okát keresem utam követve, Hogy összes idegszálam is megfeszült, Mert szavaim...
1.41 €
Bobi?ă iskolából kicsapott, a nagyváros perifériáján bandázó kamasz. Csonka családban, kisstílű szerencsejátékosok, egzisztenciájukat elveszítő kisemberek, alkoholista költők és gátlástalan konjunktúralovagok között válik felnőtté. A nyolcvanas-kilencvenes...
7.04 €
A Koppenhága-trilógia megjelenésével a dán irodalom egy klasszikusát ismerheti meg a magyar olvasó, a köteteket 2021-ben a The New York Times az év legjobb könyvei közé sorolta. "A gyerekkor hosszú és keskeny, mint egy koporsó, és egyedül nem lehet kijutni...
9.29 €
Hémangi új vegetáriánus szakácskönyve rendhagyó receptgyűjtemény kiadványai közt. A társszerzővel - a 10 éves Vrindávanival - készült könyv gyerekeknek szóló recepteket tartalmaz: olyan ételeket, melyeket a gyermekek nem csupán szívesen megesznek, de könnyedén...
15.46 €