Jóemberek - Edina Tallér

8.14 €

Margit és Dénes átlagos budapesti házaspár szokványos lakótelepi élettel, látszólag csekély igényekkel és vágyakkal, rég elfeledett és elfojtott álmokkal, soha meg nem valósított tervekkel. Amikor az asszony idős édesanyja meghal, nekivágnak Kiskunhalasnak, ám útközben lerobbannak a parányi Jakabszálláson, és egy ideig ott ragadnak. A helyi pacalozó tulajdonosa, Nyúzó Jóska, a titkait féltve őrző böllér, akit sérült arca miatt csak Idegzsábának hívnak, és az őket mindenhová követő vén albínó ikerpár, a Jolikák sorsdöntő módon sodródnak bele Margiték életébe. A kialakult helyzetben a párnak szembesülnie kell vele, hogy az utazás és a folyvást kiújuló viták, veszekedések, kicsinyes csetepaték mellett valami más, meghatározóbb dolog is történt velük.A szerző kiváló humorral és gazdag iróniával festi meg a fővárosi és vidéki Magyarország jelenét és közelmúltját. Az egzisztenciális és a generációkon átívelő szorongás, álmok és valóság, hűtlenség és magány, és persze a vágy egy jobb, tartalmasabb életre egyszer s mindenkorra eldönti, a főhősök merre tartanak útjukon, és vajon közös-e az út. Tallér Edina regénye beültet a hátsó ülésre, hogy aztán együtt vágjunk neki a párkapcsolati road tripnek, egyenesen Jacobsville felé.

Podobné produkty

Jászberényi Gábor ajánlója: Margit és Dénes átlagos budapesti házaspár szokványos lakótelepi élettel, látszólag csekély igényekkel és vágyakkal, rég elfeledett és elfojtott álmokkal, soha meg nem valósított tervekkel. Amikor az asszony idős édesanyja meghal,...
12.08 €
Beni tizenhárom éves, nyolcadikos és itt él köztünk. Suliba leginkább a haverok miatt jár, bár a legjobb barátja a szomszéd lány, akivel szinte ikrekként nőttek fel. Beni és Eszter történetesen a fővárosban laknak, és az a tervük, hogy végigutazzák Budapest...
8.81 €
A regény egy mindenre kíváncsi nő története, aki az Anna nevet kapta a keresztségben, de ő másikat választott magának: Eileithüia. A görög mitológiában Héra és Zeusz lányát hívták így, akinek nem kisebb feladat jutott az istenek között, mint óvni a gyermekeket....
10.94 €
A rege´ny egy mindenre ki´va´ncsi no? to¨rte´nete, aki az Anna nevet kapta a keresztse´gben, de o? ma´sikat va´lasztott maga´nak: Eileithu¨ia. A go¨ro¨g mitolo´gia´ban He´ra e´s Zeusz la´nya´t hi´vta´k i´gy, akinek nem kisebb feladat jutott az istenek ko¨zo¨tt,...
6.7 €
Az első rész (Most akkor járunk?) óta Eszter és Beni pár évet öregedett, sőt néha már egészen felnőttnek érzik magukat. A fiú el sem hiszi, mennyi minden megváltozott... Úgy kezdődött, hogy Eszter elment New Yorkba. A lány hiányát semmi sem pótolhatja, de nem...
8.54 €
Nesta, left alone, gave herself up to deep thought, and to a careful reckoning of her position. She was longing to confide in some trustworthy person or persons, for Pratt's revelations had plunged her into a maze of perplexity. But her difficulties were many....
0.88 €
Charles-Maurice Talleyrand de Périgord (1754-1838) se stal navzdory svému tělesnému handicapu způsobující kulhání, ne-dostižným vytrvalcem ve skládání postupných přísah věrnosti, oddanosti a poslušnosti. Přesto všechno jsou nejenom Francouzi stále ok ouzleni...
17.29 €
A heartstopping story of friendship, thrill-seeking and defying expectations: the explosive second novel from the bestselling author of My Absolute Darling Dan and Tamma are two Californian teenagers growing up dirt poor in the shadows of the Joshua Tree National...
22.45 €
A heartstopping story of friendship, thrill-seeking and defying expectations: the explosive second novel from the bestselling author of My Absolute DarlingDan and Tamma are two Californian teenagers growing up dirt poor in the shadows of the Joshua Tree National...
25.49 €