Jóanyád! - Jakupcsek Gabriella

12.08 €

Szülői szerepben a B oldalonTudják, miben hasonlítanak a tökéletes anyák és a boszorkányok? Nem léteznek. A sok frusztráló fotó a közösségi médiában és a saját szülői botlásainkat megvető pillantásokkal kitüntető „barátnő” ugyanazt akarja: hogy érezzük magunkat pocsékul, legyünk elégedetlenek magunkkal, amiért képtelenek vagyunk elérni a csúcsot ebben a nehézségei mellett is gyönyörű női szerepben, az anyaságban. Míg a tökéletesség elérhetetlen, jó anyának lenni megugorható feladat, még ha minimum három egyenlő részre szakít minket a munka-férj-gyerek szentháromság, és a negyedikről, önmagunkról túl gyakran meg is feledkezünk. Különösen sok a kihívás azon a bizonyos B oldalon, hiszen van, aki csak ekkor lesz afféle last minute anya, és nem csak a gyerekek, de a fiatal anyatársak is csókolommal köszönnek a játszótéren. Ha pedig nagy gyerekünk van, már szoronghatunk is, hogy mikor hagyja el a családi fészket. Vagy éppen azon, hogy mikor hagyja már el. És sokan készülünk rá, vagy már meg is kaptuk a nagymama szerepét. Mindeközben harcban állunk az idő múlásával, egyre gyakrabban akarjuk levágni magunkat a családi képekről, és megrökönyödve nézünk volt osztálytársainkra, hogy mégis kik ezek a vénasszonyok…De hogyan is boldoguljunk szülői szerepben a B oldalon? Hogyan feleljünk meg saját és persze a gyerekünk, unokánk elvárásainak túl a negyvenen, az ötvenen, a hatvanon is? Miben könnyebb és miben nehezebb az érett anyák élete a fiatalabbakéhoz képest? Milyen középkorú nőként kismamává válni, és milyen aktív, dolgozó nőként ellátni a nagymama szerepét is? Hogyan adjuk úgy a legtöbbet a gyerekünknek, hogy közben ne vonjunk meg magunktól mindent? Hogyan lehet képes ellátni az anya szerepét egy apa? Hogyan jutnak egyről a kettőre azok a családok, ahol a mindennapos kihívások mellé extrák társulnak? Háromszoros anyaként és háromszoros nagymamaként, számos szülői és nagyszülői sikerrel és persze kudarccal a hátam mögött ebben a könyvben, ahogy talán már megszokhatták, újabb tabukkal szállok szembe. Hiszek benne, hogy a sokszínű és valóságos emberi történetek és a tanulságok segítenek majd szembenézni és megküzdeni az anyai lét nehézségeivel és elfogadni saját magunkat is ebben a gyönyörű feladatban. Tartsanak velem!Jakupcsek Gabriella

Podobné produkty

Szülői szerepben a B oldalon De hogyan is boldoguljunk szülői szerepben a B oldalon? Hogyan feleljünk meg saját és persze a gyerekünk, unokánk elvárásainak túl a negyvenen, az ötvenen, a hatvanon is? Tudják, miben hasonlítanak a tökéletes anyák és a boszorkányok?...
16.87 €
"Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani" G. B. Shaw. Hidd el nekem, tényleg van élet a negyven után! Elmúltam hatvan, szóval csak tudom. Persze nem mondom, hogy az elmúlt két évtized sétagalopp...
16.59 €
"Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani"G. B. Shaw.Hidd el nekem, tényleg van élet a negyven után! Elmúltam hatvan, szóval csak tudom. Persze nem mondom, hogy az elmúlt két évtized sétagalopp...
9.83 €
Jakupcsek Gabriella Magyarország egyik legismertebb és legnépszerűbb televíziós műsorvezetője. Szinte mindenki ismeri felkészültségét, alaposságát, finom kérdezési stílusát. Könyvében végiggondolja, melyek az élet megúszhatatlan helyzetei, melyek azok a kérdések,...
14.25 €
Jakupcsek Gabriella a Megúszhatatlan után ismét közös gondolkodásra hívja az olvasót! Az ismert műsorvezető szokásához híven kérdez, egyre csak kérdez. Lehetünk fiatalok, idősebbek, gyerekes szülők, vagy gyerektelenek, élhetünk párkapcsolatban, vagy szingliként,...
14.25 €
"Csak házas emberek tudják igazán megérteni, hogy hogy lehet valaki egyszerre nyomorult és boldog is." Chris Rock Fiatal korunkban általában azért küzdünk, hogy megszerezzünk egy férfit, majd azért, hogy megtartsuk. Aztán sokak számára az válik fő kérdéssé,...
16.03 €
"Csak házas emberek tudják igazán megérteni, hogy hogy lehet valaki egyszerre nyomorult és boldog is." – Chris RockFiatal korunkban általában azért küzdünk, hogy megszerezzünk egy férfit, majd azért, hogy megtartsuk. Aztán sokak számára az válik fő kérdéssé,...
11.24 €
A Covid valamennyiünk életét kibillentette a megszokott kerékvágásból. De vajon hogyan tekintünk ezekre a változásokra, veszélyként vagy esélyként? Ezt a kérdést járja körül új könyvében a népszerű televíziós műsorvezető, aki a karanténidőszak alatt is végig...
16.13 €
Precvičovací zošit ponúka množstvo príkladov na dôkladné precvičovanie a zafixovanie preberaného učiva z matematiky pre 8. ročník. Jeho súčasťou sú aj dva testy, ktorými si žiaci môžu overiť svoje vedomosti a sami sa ohodnotiť. Zošit zostavil odborný tím pedagógov...
4.22 €