Jelentés az útról - Feljegyzések mosttól mostig - Ákos Fodor

14.19 €

Mindannyian úton vagyunk - olyan úton, amelynek csak két biztos állomása van: a kezdete és a vége. Kié hosszabb, kié rövidebb; kié simább, kié rögösebb. Bejárhatjuk így is, úgy is: tétován botorkálva, katonásan menetelve vagy könnyed tánclépésben, futva-rohanva vagy ráérősen sétálva, bámészkodva vagy körül sem nézve, magányosan vagy másokhoz igazodva. Akkor is végigmegyünk rajta, ha - lábunkat megvetve - moccanni sem akarunk. Fodor Ákos (1945-2015) mindezt már maga mögött hagyta - közkinccsé tette azonban "útinapló-bejegyzéseit". Ezekből válogattunk mostani, negyedik posztumusz kötetének összeállításakor, 1978-tól napjainkig. A könyvben a szövegek sorrendje nem követi létrejöttük időbeli sorrendjét. Gondolati-érzelmi összefüggéseik mentén kerültek egymás mellé, gyakorta több évtizednyi távlatot áthidalva. Az, hogy ennek ellenére magától értődő módon rezonálnak és reagálnak egymásra - egyfajta vissza-visszatérő, önmagából építkező spirális pályán közelítve meg ugyanazokat az örök kérdéseket - jól körvonalazható képet ad a költő kezdettől fogva következetes és koherens alkotói attitűdjéről. És persze róla is, aki - művein keresztül - inspiráló, izgalmas, szerethető útitársunk lehet. A Fekete Sas Kiadónál eddig 5 kötete jelent meg 2009-től napjainkig: Gonghangok, 2009 (versek) Kis téli-zene, 2013 (versek) Gyöngyök, göröngyök, 2015 (válogatott versek) Zaj-szünet, 2017 (hátrahagyott versek) Zene-idő, 2019 (válogatott versek)

Podobné produkty

A macskákat sok író örökítette már meg a szépirodalomban, na de ki hallott már arról, hogy egy macska örökítse meg az emberi sorsokat, miközben elmeséli a saját nem hétköznapi életét. A kötet főhőse Szavelij, nem akármilyen kandúr: emberként gondolkodik, filozofál...
12.81 €
Mindig többet akarok érezni annál, mint amit valójában érzek, és ezzel nemcsak hogy elrontom a stílust, hanem becsapom önmagam, elveszítve egy lehetséges fókuszpont élességét. Magyarul a valóságérzékem. A többi már ebből következik.A közvetlen adottságaimat,...
5.07 €
Yliaster Daleth legújabb könyve némileg eltér a korábbiaktól. Egyrészt nem egy témát jár körül, egyre táguló körökben, mint pl. a wiccáról, a mágia újjászületéséről vagy az elsüllyedt földekről szóló művei, másrészt jóval szubjektívebb, jóval személyesebb minden...
8.73 €
...Ez a párbeszéd Dubarry grófné, XV. Lajos francia király szeretoje és Richelieu herceg, Franciaország marsallja között zajlott le. De valóban, ki is ez a rejtélyes férfiú, ez a Joseph Balsamo ? mert hiszen róla van szó ?, aki szerepeit állandóan cserélgetve...
3.1 €
Az Egy spekuláns feljegyzései Jesse Livermore, a legendás amerikai spekuláns regényes életrajza. Az eredetileg 1923-ban megjelent könyv nemcsak lebilincselő és szórakoztató olvasmány: a spekuláció művészetének klasszikus tankönyve. Befektetők nemzedékei forgatták...
17.82 €
Miért ír egy vérbeli lírikus prózát? Talán azért, hogy kiderüljön, van átjárás a két műfaj között: nem csak epikus költemények léteznek, ugyanígy lehetséges a prózában is költőnek lenni, különösen a rövidprózában. A kötéltáncos épp ezt csinálja: lírikusként...
4.76 €
Városok, tájak, emberek: Prága, Párizs, Belgrád és elsősorban Szarajevó. Mahalák, múzeumok, könyvtárak, kávéházak, derviskolostorok, dzsámik, hidak és szokakok. A Bijela Tabija és a Žuta Tabija. Napos és Dohos oldal. Utazás busszal, gyalog, repülővel. A szerző...
8.42 €
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij két műve kapott helyet a jelen kötetben. A Feljegyzések az odúból című kisregényt általában az életmű fordulópontjaként tartják számon: miután Dosztojevszkij visszatért a fegyencéletből és a száműzetésből, e művében jelentkezett...
11.24 €
Távol-keleti kulisszák között játszódó detektívtörténet egy éles eszű fiatal lánnyal a főszerepben! Egy távol-keleti birodalomban járunk, ahol a császár ágyasai és az őket szolgáló nők a belső palotában élnek. Maomaót, egy alacsony sorból származó lányt, akit...
15.46 €