Javított kiadás - Péter Esterházy

9.86 €

Soha könyvet nem övezett még akkora titoktartás, mint Esterházy Péter Javított kiadás címmel írt naplóját, ami 2000. január 30. és 2002 áprilisa között született. Eddigi életművének megkoronázása a Harmonia caelestis című regénye volt, amelyben emléket állított édesapjának, Esterházy Mátyásnak. Mint az új könyvből kiderül, Esterházy néhány nappal a Harmonia caelestis kéziratának befejezése után megtudta, hogy édesapja III/III-as ügynök volt, utána kezdte írni a Javított kiadást. A könyv különleges napló. Esterházy közreadja az ügynöki jelentések általa kimásolt részleteit és ezekhez fűzött jegyzeteit. A melléklet a Harmonia calestishez irodalmi mű, melynek tárgya többek között egy apa és egy fiú viszonya, a kommunista rendszer természete, a történelmünk, az árulás, az emberi magányosság és szenvedés, az istenkeresés, a múlttal való szembenézés. Beszámoló egy ember személyes és írói sorsának megrendítő fordulatáról. „Álmomban azt magyarázom apámnak, miközben ő kezemre teszi azt a nagy, súlyos apakezét, hogy az a jó, ha megírom ezt a históriát, ezt a szót használom, históriát, úgy mondom, mint egy gyereknek a doktor bácsi, ne féljen, nem fog fájni, ez a legjobb megoldás. Mint valami betegségről beszélek a "dologról", amiről senki nem tehet, és ő a szenvedő alanya. Hogy a kezét az enyémre tette, az olyan erős, jó érzés, hogy föl is ébredek. Nyolc óra van, gyorsan leírom (leírtam). Próbálok válaszolni arra a kérdésre, hogy milyen érzés vagy kedv vagy hangulat maradt bennem az álom után, de a jónak csak az emléke van meg, mostanra csak a fázás maradt, fázom."

Podobné produkty

"Álmomban azt magyarázom apámnak, miközben ő kezemre teszi azt a nagy, súlyos apakezét, hogy az a jó, ha megírom ezt a históriát, ezt a szót használom, históriát, úgy mondom, mint egy gyereknek a doktor bácsi, ne féljen, nem fog fájni, ez a legjobb megoldás....
5.32 €
"Ó, nekünk rangunk volt! Nővérem és én régi, előkelő, nemesi család sarjai vagyunk. Igaz, a családi birtok idővel eltűnt, de egy darabig megmaradt a név, amely annak idején a legcsillogóbb nevek közé tartozott. Apámat Esterházy Ferencnek hívták, aztán ahogy...
14.06 €
Huszonhat év telt el azóta, hogy az Esterházy-kalauz megjelent. Marianna D. Birnbaum és Esterházy Péter barátságának és munkakapcsolatának ez volt az első nyilvánosságnak szánt darabja, amit aztán még két beszélgetőkönyv követett, az Esterházy, Konrád, Spiró...
6.73 €
Ki ne ismerné és szeretné Kosztolányi Dezső Esti Kornél című kötetét? Esterházy Péter könyve, az Esti ezt a remekművet írja újra esterházyul: költőien és regényesen: "Egy fiatalember ment a sötét utcán, feltűrt gallérral. Ez én vagyok, idézőjelek közt,...
7.01 €
Az Alapdarab sorozat olyan könyveket ajánl az olvasóknak, amelyek már kiállták az idő próbáját: a rég- és a közelmúlt klasszikusait, a magyar és a világirodalom már bizonyított olvasmányait, amelyek a mindenkori jelenhez szólnak. Ezek a könyvek minden polcon...
12.67 €
Néhány éve Szüts Miklós akvarell naplójegyzeteit látva mondta Esterházy Péter, majd írok hozzájuk gyilkossági történeteket. Nem egészen így lett. A napló ott hevert az írónál, közben megjelent A kardozós változat, A Márk-változat és Az évek iszkolása. Végül...
9.61 €
Esterházy Péter 2009 és 2015 között írt drámái először kerülnek kötetbe. Műfaji, szerkezeti, nyelvi szabadságuk és jellegzetességeik, sajátos szerzői utasításaik nem ismeretlenek a Daisy, a Búcsúszimfónia és a Rubens olvasói előtt, ahogyan a zenei kompozíciókkal...
7.86 €
Esterházy Péter 2009 és 2015 között írt drámái először kerülnek kötetbe. Műfaji, szerkezeti, nyelvi szabadságuk és jellegzetességeik, sajátos szerzői utasításaik nem ismeretlenek a Daisy, a Búcsúszimfónia és a Rubens olvasói előtt, ahogyan a zenei kompozíciókkal...
14.25 €
Slovenský výber z esejistiky, publicistiky a príležitostnej tvorby Pétera Esterházyho v preklade Renáty Deákovej obsahuje texty, ktoré vznikli v rokoch 2003 až 2016 pri rozličných príležitostiach a pre rôzne časopisy. Niektoré boli pôvodne verejnými vystúpeniami...
13.9 €