Javak sorsa - Dunai Andrea

8.45 €

Magyarország német megszállása 1944 márciusában nem utolsósorban azt a célt szolgálta, hogy a magyar gazdaságot teljes egészében a „totális háború” szolgálatába állítsák. A Vörös Hadsereg csapatainak közeledtével a magyar hatóságok és a megszállók közös törekvése volt, hogy minden mozgatható értéket „átmentsenek” a Birodalomba. Elkezdődött Magyarország rohamszerű kiürítése; a gyárak, ipari és kulturális javak elszállítása. Szervezetten indítottak el és kísérték a mentővonatokat, ám a célba jutásukat már nem tudták garantálni. A több tízezer evakuációs vagon és több száz uszály útját a légitámadások és a véletlenek jelölték ki. A bennük összezsúfolt rakomány fogadása pedig attól függött, hogy még az összeomlóban lévő Németországban, vagy már az amerikai, angol, francia és szovjet zónákban találtak rájuk. Az elhurcolt javakat a megszálló hatalmak a magyar restitúciós bizottságok közreműködésével 1946-tól kezdték visszaszolgáltatni. A lendületesen induló folyamatnak a hidegháború vetett végett, így Magyarországnak egyre több erőfeszítésébe került a kallódó tárgyak visszaszerzése. A szerző az elhurcolt értékek felkutatására indul, s ha rájuk bukkan, visszaútjukat is igyekszik nyomon követni. Bemutatja továbbá azt a szűnni nem akaró igyekezetet, amellyel a magyar állami körök – évtizedekkel az ország kiürítése után – vagyonjogi előnyökre és kártérítésre próbáltak szert tenni az eltűnt javak és életáldozatok után. A kötet aprólékos, fordulatos nemzetközi levéltári nyomozás eredménye.

Podobné produkty

1993, Budapest. András huszonéves. Kimaradt az egyetemről, és most azt tűzte ki célul, hogy néhány nap alatt eldönti, mit kezdjen a jövőjével. Közben pénzre is szüksége van, tehát bekarikáz egy álláshirdetést. Aminek messzemenő következményei lesznek. Maros...
13.21 €
1993, Budapest. András huszonéves. Kimaradt az egyetemről, és most azt tűzte ki célul, hogy néhány nap alatt eldönti, mit kezdjen a jövőjével.Közben pénzre is szüksége van, tehát bekarikáz egy álláshirdetést.Aminek messzemenő következményei lesznek. Maros András...
9.83 €
Volt már olyan élményed, ami akkor céltalannak tűnt, de utólag kiderült, hogy nélküle sosem juthattál volna el odáig, ahol ma tartasz? Szegénység. Megfeneklett házasságok. Öregség. Szertefoszlott álmok. Tönkremenő vállalkozások. Bizonytalan jövő. Egy tengerparti...
10.54 €
A nyugati civilizáció elszánt védelmezője, korszakos jelentőségű államférfi, vagy háborús bűnös, holokauszt-tagadó diktátor? Winston Churchill életéről immár több mint 1000 könyv született, ám mértékadó kritikusok szerint a napjaink legelismertebb brit történészei...
36.62 €
– Piszkos ügy! – mondta a főhadnagy. – Közönséges kivégzés. Szerencsétlenek teljesen szénné égtek, ráadásul az orvosszakértő megállapította...
2.79 €
Sokan érzik úgy, hogy szerencsés csillagzat alatt vagy „burokban” születtek, míg mások azt gondolják, mindig balsors sújtja őket. Mi határozza meg egy ember életét? Végzet, karma, sors vagy a szabad akarat? Születésünk ideje és helye, a családunk és a születéskor...
21.1 €
Bianca Salo, az ismert színésznő Julia Stark magánnyomozó segítségét kéri, ugyanis meg van róla győződve, hogy az elhunyt vőlegénye zaklatja. Egyik éjjel a hálószobájában jelent meg, pár nappal korábban pedig a színházban járt, és felgyújtotta a nő egyik jelmezét....
13.49 €
"Hamarosan lehull a hályog a lány szeméről. Megismeri majd a bosszúszomjas istenek és szörnyetegek világát, és szembesül azzal, mi mindenre képes valaki a szerelemért. Ezután pedig soha semmi nem lesz már számára a régi." Romeria, a tehetséges tolvaj egy New...
19.71 €
Budapest, 1944. A nácik elfoglalták a várost és zsidókra vadásznak. Hanna és Bora sok évvel fájdalmas válásuk után találkoznak újra: az arisztokrata festő és diplomata elrejti háza pincéjében a volt feleségét és annak férjét, azt a férfit, akivel Hanna annak...
6.45 €