Jászai Mari írásai - Mari Jászai

2.79 €

Szeretem olvasni, ami elmúlt, ami megtörtént, ami bevégzett. Ez megnyugtat és csak szórakoztat, nem izgat, mint a most történő. Szeretem olvasni az útleírásokat és élettörténeteket, és mióta öntudatra ébredtem, mindig vágytam a magam életrajzát olvasni, mint készet, mint egészet. Sokszor elkezdtem a megírását. Nagy köteteket írtam tele. Tíz ilyen füzet megtelnék vele, annyit, vagy még többet is írtam magamról, életemrõl, pályámról, és pályatársaimról, pajtásaimról, vonzalmaimról és sokat gyűlölségeimről - erről nagyon sokat és mindezt csupa szuperlatívuszokban. Időnként, minden két-három esztendőben elolvastam, de egypár jegyzetet kivéve belőlük el is égettem, oly gyermekesen indulatosak voltak. Vonzalmaim és ellenszenveim, tetszésem, hálám vagy fölháborodásom, olyan keresetlen és erőszakos lármának tetszett, amikor egyfolytában olvastam el azt, amit idõnként leírtam, hogy az ízlésem tiltakozott ellene.

Podobné produkty

Ez az előírt füzet a nagybetűk gyakoroltatását, azok kapcsolását mélyíti el. Igyekszik tudatosítani a gyerekekben a tulajdonnevek, elsősorban a személynevek helyesírását, valamint a mondat írásának elemi szabályait.
2.81 €
"A Nyugat a mi keresztünk. Letenni nem tudjuk"A Fél évszázad magyar írásai remekül szemlélteti John Lukacs markáns és következetes történészi látásmódját, elegáns stílusát és írói tehetségét. A kötet műfajukban és témájukban egyaránt változatos szövegei közt...
12.95 €
A kiadvány érdekes rajzos feladatai fejlesztik a gyermek finommotorikai képességeit. A minták átírásával gyakorolja a betűk írását, majd önállóan is próbálkozhat. Az érdeklődő, jó ceruzafogással rendelkező gyerekek már iskola előtt is gyakorolhatnak a füzetből,...
2.53 €
Bizonyára nincs még egy alakja a magyar muvészettörténetnek, akirol annyi ellentétes vélemény hangzott volna el, mint a ?Csontváry néven festo? Kosztka Mihály Tivadarról. Szánni való orültnek éppúgy kikiáltották, mint az egyetemes muvészet legnagyobb alakjai...
2.79 €
Nagyobb gyűjtemény Gárdonyi nevlláiból. Több kötetet foglal magába.
2.82 €
Poe különös, bizarr világát teszi hozzáférhetővé Babits fordítása a magyar olvasóközönség számára.
2.82 €
Bessenyei György (1747-1811) A XVII. századi magyar reformkorszak elindítójának, az európaiság tudatos, lankadatlan harcosának, Akadémiánk első nagy megálmodójának magánéletéről...
1.07 €
A kötetben Kosztolányi Dezso tizenkét karácsonyi témájú írását gyujöttük össze: G. M. B.# Karácsony # Az angyal# Három mese rossz gyermekeknek# A börtönben# Zengo telefon# Cercle a karácsonyi babákkal# A szegény kisgyermek karácsonyi panaszai# Pesztra# A gipszangyal#...
1.07 €
Nietzschét sokan tekintették szellemi elődjüknek. Életművével közel négyezer mű foglalkozott, gondolatait a legszélsőségesebben értelmezték, sokszor aktualizálták. Az itt...
2.79 €