Jakkó László hadtudományi munkái - Süli Attila

0.01 €

A jelen kötetben Jakkó László huszárkapitány (1781–1833), a napóleoni háborúk idején élt és jelentős harctéri tapasztalatot szerzett katonatiszt két fontos műve olvasható. Az új hadi-tudomány lelke címet viselő írás egy porosz hadtudományi munka, az Adam Dietrich Heinrich von Bülow által jegyzett Geist des neuern Kriegssystems (1799) részleges magyar nyelvű fordítása, amely 1809-ben nyomtatásban is megjelent. A második mű – Hadi-fortélyok a régieknél – Sextus Iulius Frontinus i. sz. 1. századi római politikus, hadvezér és katonai író Strategemata című munkájának fordítása, amelyet Jakkó 1815 és 1817 között ültetett át magyar nyelvre, de nyomtatásban máig nem jelent meg, mindössze egyetlen kézirata maradt az utókorra. E műveket elsősorban az teszi jelentőssé, hogy szerzőjük Zrínyi Miklós óta először adott közre magyar nyelven modern hadtudományi munkákat, amelyekben nem mellesleg már az ekkor kibontakozó magyar nyelvújítás eredményeit is részben hasznosította, kitűnő példát szolgáltatva a magyar katonai nyelvtörténet fejlődéséhez. Jakkó László nemcsak az európai kontinens politikai térképét mindörökre átalakító háborúk tapasztalt huszártisztje, hanem tudós katona is volt, aki korának neves íróival (mint Kazinczy Ferenc és Virág Benedek) és műgyűjtőjével (Jankovich Miklós) levelezett, családjához intézett irományaiban pedig számos érdekes kortörténeti emléket őrzött meg korának katonakultúrájáról. 

Podobné produkty

Egy építkezésen sokféle munkagép dolgozik, és mindegyiknek más a hangja. Most megtudhatod, hogy melyik munkagép elején van tolólapát, milyen úthengerek tömörítik a talajt, és mire való a markoló forgózsámolya. Ráadásul a gombok megnyomásával bármikor meghallgathatod...
16.62 €
Egy nő története, aki túl sokáig hallgatott.A munkahelyi bántalmazás, a megalázások és a kiszolgáltatottság világát tárja elénk – őszintén, ítélet nélkül.Ez a könyv nem vádirat, hanem feljegyzés arról, hogyan lehet a csendből kilépni, és hogyan lehet újra hinni...
7.04 €
A "Milyen a hangja? - Munkagépek" című könyv elkalauzol a zajos építkezések világába, ahol minden gépnek saját jellegzetes hangja van. Ismerd meg a kotrógépek, dömperek, toronydaruk és buldózerek működését, és hallgasd meg, hogyan dolgoznak a legkeményebb körülmények...
16.87 €
Mit tehetsz, ha minden veszni látszik? Lili egy menő multinál dolgozik, és talpraesett marketingesként megszokta, hogy minden problémát gyorsan megold. Csakhogy egy nap behívják a tárgyalóba, és bizony, AZT a hírt közlik vele. Munkanélküli lett. Nincs mese,...
9.64 €
Dr. Henry Cloud klinikai pszichológus és vezetési tanácsadó az idegtudomány, a vezetéstudomány és az emberi viselkedés kutatásának eredményeit felhasználva bemutatja, hogy a legjobb vezetők hogyan alakítanak ki olyan határokat a szervezetükön belül, amelyek...
12.68 €
Mutasd meg a haragodnak, hogy ki a főnök! 50 játékos dühkezelési feladat 6–11 éveseknek A düh teljesen normális érzés, akárcsak az öröm, a szomorúság vagy a félelem, ám nem mindig tudjuk, hogyan fejezzük ki a megfelelő módon. Az Így kezeld a haragodat játékos...
14.08 €
"Idő kell hozzá, hogy megbízz ebben a füzetben, amelyik legszégyenletesebb, legfájdalmasabb, legmélyebb rétegeid őrzője lesz. Ha mered használni ezt a teret, és közben megengeded magadnak a teljes őszinteséget - az a szabadság." A nagy sikerű Ez nem atomfizika...
14.08 €
A VILÁGELSŐ BESTSELLER HIVATALOS SEGÉDANYAGA Interaktív útmutató a jó szokások kialakításához és a rosszak megtöréséhez a 25 millió példányban eladott és 65 nyelvre lefordított The New York Times-bestseller, az Atomi szokások alapján. A világhírű bestseller...
19.63 €
A békéscsabai asztalosműhelytől a bécsi, düsseldorfi és párizsi festőműtermekig, a magyar pusztától a fényes francia palotákig követhetjük nyomon Munkácsy Mihály, a magyar festőművészet legendás alakjának életét Harsányi Zsolt hosszú évtizedeken át mellőzött...
14.08 €