Jacinda Ardern - Az új korszak vezetője - Madeleine Chapman

15.16 €

A világ legfiatalabb női politikai vezetője, akinél valóban megfér egymás mellett a család és a karrier. Egy politikus, aki világszerte százmillióknak ad reményt a terrorizmus, a szélsőségek és a klímaváltozás elleni harcban. Jacinda Ardern 37 évesen lett Új-Zéland legfiatalabb miniszterelnöke. A politikus igencsak feladta a leckét a konzervatív felfogásúaknak: hivatali idejében gyermeket szült, majd hat hét után visszatért a parlamentbe, kislányával az élettársa maradt otthon. Legalább ennyire fontos Ardern politikai progresszivitása és válsághelyzetben mutatott személyes kiállása. A mormon családban nevelkedett lány már a középiskolában szembesült a társadalmi egyenlőtlenségekkel, az őslakosok elnyomásával. 2017-ben lett az Új-zélandi Munkáspárt elnöke, és még abban az évben a második legnagyobb pártként kerültek a parlamentbe. A miniszterelnöki posztra Ardernt választották meg. A 2019-es christchurchi merénylet utáni bátor és határozott kiállása tovább növelte népszerűségét. 2020-ban vezetésével Új-Zéland sikeresen védekezett a koronavírus-járvány ellen, és Ardern magabizosan nyerte meg a választást. Az új-zélandi újságíró, Madeleine Chapman a szalagcímek mögé néz, felfedi a miniszterelnökségig vezető utat, és összeveti Jacinda Ardern imázsát a valósággal. Vajon a politikusnő képes beteljesíteni a benne lévő ígéretet, és valóban az új kor meghatározó vezetője és példaképe lehet - nem csupán Új-Zéland, hanem az egész világ számára?

Podobné produkty

A ?világ legfiatalabb női politikai vezetője, akinél valóban megfér egymás mellett a család és a karrier. Egy politikus, aki világszerte százmillióknak ad reményt a terrorizmus, a...
9.93 €
Autorka se coby americká ministryně zahraničí během dvou prezidentských období Billa Clintona podílela na zásadních politických rozhodnutích své doby a účastnila se nejednoho dějinného dramatu, od mírových jednání na Blízkém Východě přes zásah NATO na Balkáně...
27.39 €
A Z-HATÁS - A vezetés új korszaka arra a kérdésre ad választ, amivel ma egyre több vezető szembesül, hogy miért nem működnek már azok a vezetői módszerek, amelyek korábban beváltak. A könyv nem a Z generáció "kezeléséről" szól, hanem arról, hogy megváltozott...
25.32 €
Longlisted for the William Hill Sports Book of the Year“There Couldn’t be a bolder, more forthright SOS for sport” The ObserverMadeleine Orr pulls the curtain back on climate change’s devastating impacts on sport, and offers a bold and optimistic way forward...
17.99 €
'An entertaining read that vividly brings to life its motley cast of rogues, frauds and unfortunates' The Times'Scintillating ... a thrill ride through the filthy streets and dank rooms of Georgian England where the lies and deceptions that fooled a nation...
29.49 €
Hera is in her mid-twenties, which seems young to everyone except people in their mid-twenties. Since leaving school, she has been trying to kick and scream into existence a life she cares about, but with little success so far. Until she meets Arthur. He works...
15.9 €
Hera hledá své místo ve světě, po letech studia ale pořád bydlí s tátou a k večeři jí kupované ravioly. Když už jí nic jiného nezbyde, vydá se do chřtánu pracovního procesu a po pár tragikomických pokusech získá podřadné místo v mediálním domě. Když už se zdá...
18.49 €
Sandy és Dennis a legátlagosabb egyedek a különcökből és zsenikből álló Murry családból. Az ikrek szeretnek a kerttel bíbelődni, ötösöket hoznak haza a suliból, és...
7.81 €
Books about friendship are not often described as love stories, but this is one. At the age of twelve, Nell has accepted that hers will likely be a friendless existence. She's not interested in boys or makeup or competing to see who can eat the least - so fitting...
24.95 €