Ízek, imák, szerelmek nyomában - Vari Autori

7.38 €

Vallomások egy kötetről, mely milliók életét forgatta fel. Harmincegy éves korában Elizabeth Gilbert egy New York-i kertvárosba költözött, megpróbált teherbe esni, ám végül rájött, hogy sem gyerekre, sem férjre nem vágyik. Három év gyötrelmes válási huzavona után elutazott, hogy magára találjon. Egyéves világ körüli útjának története, az Ízek, imák, szerelmek igazi világsiker lett, a külső és belső útleírás olvasók millióiban talált visszhangra.Ez a visszhang nem halt el nyomtalanul. Az eltelt tíz évben Gilbert könyve seregnyi olvasót indított el olyan úton, amely gyökeresen megváltoztatta addigi életüket és gondolkodásukat. E tisztelgő kötet, az Ízek, imák, szerelmek nyomában szerzői erről a fordulatról számolnak be: utakat kerestek és találtak, és az útkeresés során magukat, jobb énjüket is megtalálták.Közel ötven szerző - ahány, annyiféle - osztja meg az olvasóval élményeit, amelyekben az egyetlen közös vonás az, hogy kiindulópontjuk, ihletőjük Elizabeth Gilbert sikerkötete. Az egyik szerzőt az anyaság elfogadására indította a könyv, a másikat éppen arra, hogy békéljen meg a gyermek utáni vágy hiányával. Volt, akit étkezési zavarának leküzdésében segített, volt, akit súlyos betegségében és kínzó szorongásában. Mások megvalósították réges-rég dédelgetett álmaikat, ki éneklésről, ki táncról vagy éppen írásról. Megannyi történet, megannyi tanúságtétel. A hol derűs, hol szívszorító írások minden sorából süt a feltétel nélküli őszinteség. Az Ízek, imák, szerelmek nyomában elbeszéléseiből az olvasó is bátorságot és vigaszt meríthet; megírhatja saját történetét - sőt, új életet is kezdhet.

Podobné produkty

Viki élete teljes katasztrófa. Az anyja meghalt, az apja alkoholista, a pasija megalázó módon szakított vele, a gimiben több tárgyból bukásra áll. Szíve darabokban. Kilátásai sötétek. Humora fekete. Egy buliban, meglehetősen szétcsapott állapotban, összejön...
12.67 €
Viki élete teljes katasztrófa. Az anyja meghalt, az apja alkoholista, a pasija megalázó módon szakított vele, a gimiben több tárgyból bukásra áll. Szíve darabokban. Kilátásai sötétek. Humora fekete. Egy buliban, meglehetősen szétcsapott állapotban, összejön...
8.45 €
"Mélyebb ?betekintést nyerhetünk Harry és Meghan közös életébe, eloszlatva egy sor félreértést, tisztába téve a burjánzó pletykákat. „A szabadság...
10.39 €
Hogyan pusztítasz el valakit, anélkül hogy ténylegesen megölnéd az illetőt? [...] Kiüríted a lelkét, aztán megtöltöd fájdalommal... elveszed tőle azt, amit a legjobban szeret. A főiskolán találkoztak először. A Stanford Egyetem pszichológus hallgatói közül...
12.08 €
Benyovszky Móric gróf a korszak kiváló sakkjátékosa volt, kortársait megelőzve olyan vidékekről készített feljegyzéseket, melyek addig ismeretlenek voltak az európaiak számára, gazdasági fejlesztései tekintetében – selyemhernyó-tenyésztés, a Duna és Tisza szabályozása...
4.08 €
A szerző 2001-ben több hónapos etnológiai kutatást végzett a Himalájában, Hindukusban, a Karakorum-hegységben és a Taklamakán-sivatagban. Ez a világ etnikailag, nyelvileg egyik legsokszínűbb,...
7.89 €
Ryan Hawk mítoszőr, akinek megöröklött feladata, hogy a mitikus lények, istenek és csodák világát rejtve tartsa az emberek előtt, így védve mindkét oldalt, leginkább a másiktól.Különleges és irigylésre méltó munkájának célja, hogy fenntartsa a Természet számára...
11.24 €
Minden dínó vérszomjas óriás volt? Dehogyis! Voltak köztük kicsi, fürge vadászok és gigantikus növényevők is. Hogyan jöttek világra, mi okozta a végüket, és mi köze a tyúknak a T. rexhez? Gyere velünk a Föld múltjába, és megtudod! Mikor éltek a dinoszauruszok?...
11.24 €
„Tényleg ez a megoldás: lefeküdni és megadni magunkat? És mi lesz a gyerekkel, akit el kell hozni az óvodából? A kisbabával, akinek a pelenkáját muszáj kicserélni? A páciensekkel, akik a rendelőben várakoznak? Lehet-e értékes életet élni állandó fájdalom mellett?...
12.11 €